A moldvai csángó magyarok hiedelmei
Idestova negyven esztendeje gyűjtöm és kutatom a
moldvai magyarok hagyományos műveltségét, s eddig
elsősorban történeti, társadalom-néprajzi,
gazdálkodási témakörökben, valamint népszokásokról
közöltem cikkeket, tanulmányokat. Mindeközben
számottevő mennyiségű hiedelemanyagot is sikerült
összegyűjtenem, ebből adom közre most a
legértékesebbnek ítélt tételeket. Ez a hiedelemvilág
át- meg átszövi a csángó ember egész életét, mégpedig
úgy, hogy megelőzi a születését, és a testi halál
után is elkíséri. Megismerve ezt a különös világot,
tudománytörténeti értékén túl megsejthetünk valamit a
kereszténység felvétele előtti idők szellemvilágából,
s megérint bennünket a keresztény vallás középkori
szemlélete, értékrendje – és költészete. Az itt
közölt anyagot olvasva eltűnődhetünk azon, hogy ezek
a „régi”, vagy legalábbis
„régies” emberek milyen
alaposan megfigyelték az őket körülvevő világ
jelenségeit. Számon tartották, mikor merről fújt a
szél és melyiktől mit lehet várni; merről hallatszik
az esztendő első mennydörgése, a hét melyik napján
esett először a hó, mikor csordult meg az eresz, és
egy vagy két fecskét láttak, amikor tavasszal először
megpillantották ezeket a szent madarakat. Mindent
felismertek, mindent megfigyeltek, eszükbe véstek,
megjegyeztek, újra és újra elmondták egymásnak, hogy
minden tudás fennakadjon és fennmaradjon a
szájhagyomány pókháló finomságú, de hihetetlenül erős
hálóján.
Moldva igen nagy területén, több mint félszáz
településen gyűjtött anyagom közzététele azért is
indokolt, mert a falusi közösségek szétzilálása, az
archaikus paraszti életforma felbomlása miatt az
utóbbi négy évtized során az egykori Etelközben is
beszűkültek a hagyományos népi műveltség gyűjtésének
korábban oly gazdag lehetőségei.
