
Várható megjelenés: 2014-08-14
ISBN: 9789636436544
408 oldal
Méret: 40 x 197
Ára: 2990 Ft
E-könyvben is
|
Intő jel
Fordította: Tokai Titusz
Egy komor novemberi napon kétségbeesett, hosszú fekete kabátos alak stoppolja le Christyne Nasbe kocsiját. Miután beszállt, előrántja fegyverét, majd túszul ejti az asszonyt és tizenhat éves fiát, Ryant. A kabátos alak nem más, mint egy fiatal lány, az Úr Seregének ,,katonája", aki néhány perccel korábban vérfürdőt rendezett egy washingtoni hídon. A több száz fős szekta nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy megdöntse az Egyesült Államok kormányát, de az akcióik során rafinált módon arab terrorszervezetekre terelik a gyanút. Vezetőjük, a megszállott Michael testvér azt is kitalálja, hogyan ölheti meg magát az elnököt.
Ryannek ugyan sikerül megszöknie a szekta fogságából, de még csak nem is sejti, hogy ezzel koránt sincs vége a rémálomba illő megpróbáltatásnak, mert egy olyan összeesküvés csapdájába esett, amelybe a helyi rendőrség is belekeveredett. Amikor az FBI nem hivatalosan bekapcsolódik az ügybe, az igazgató Jonathan Grave túszmentő segítségét kéri, és megkezdődik az igazi versenyfutás az idővel. Minden apró információ, minden halvány gyanú emberéleteket menthet - nem beszélve a Fehér Ház lakójáról...
John Gilstrap (Könyörtelenül, Túszdráma, Ultimátum) legújabb regényének jól ismert hősei, Jonathan Grave és profi csapata ezúttal sem okoz csalódást a feszes tempójú, akciódús thrillerek kedvelőinek.
|
|
 |
|
|
Fordította: Tóth Bálint Péter
A tökéletes nyaralás. A tökéletes gyilkosság. A tökéletes csapda...
A vőlegényemmel, Jake-kel idillinek ígérkező nyaralásra indultunk Dél-Franciaországba. Ránk fért a pihenés, ugyanis...
|
|
|
Fordította: Fekete Katalin
Egy csavaros ügy, egy nyomozózseni és egy szeleburdi, de annál lelkesebb asszisztens
Olivia Blunt nem akar egész életében nyomozóasszisztens maradni. Elszántan tanul mentora, Aubrey Merritt mellett,...
|
|