Rendkívül okos teremtmények - Elolvastuk Shelby Van Pelt regényét
A Deszkavízió recenziója A boldogságnak nyolc karja van című regényről.

A magyarul tavaly megjelent A boldogságnak nyolc karja van című regény egy izgalmas alaphelyzettel hívja fel magára az olvasó figyelmét: a történet ugyanis egy hetvenéves nő és egy óriáspolip között szövődő barátságról szól. És hogy mi sül ki ebből?

A hetvenéves Tova Sullivan mindig is azt vallotta, hogy az a legjobb terápia, ha az ember elfoglalja magát. Amikor a férje meghal, a nő takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Úgy érzi, az akvárium néma lakóinak a társaságában megnyugszik a lelke. Az egyik esti műszak alkalmával Tova megmenti a tartályából rendszeresen kiszökő, mérhetetlenül kíváncsi csendes-óceáni óriáspolipot, Marcellust. A polip és az asszony barátságot köt, és Marcellus, aki a fogságban töltött évek során remek megfigyelőképességre tett szert, elhatározza, hogy fényt derít Tova múltjának legnagyobb rejtélyére: a fia eltűnésére. Vajon sikerül felszínre hoznia az igazságot, mielőtt túl késő lenne?

Shelby Van Pelt regényének már a felütése is igazán különleges és eredeti: a cselekmény Marcellus, az óriáspolip történetével veszi kezdetét, akit 1299 napja tartanak fogságban a Sowell Bay-i akváriumban. Ahogyan szavaiból kiderül, egy polip nagyjából 1400 napig él, tehát ő is élete végéhez közeledik, akárcsak a regény másik főhőse, Tova, aki több mint harminc éve próbája feldolgozni az őt ért tragédiát, Erik nevű fiának meglehetősen furcsa körülmények közötti elvesztését. A keserédes alaphangulat tehát adott, hiszen bármennyire is humorosnak és abszurdnak hat elsőre, hogy egy idős asszony és egy polip között szövődik őszinte barátság, mindkét karakterrel meglehetősen melankolikus atmoszféra közepette ismerkedünk meg. Gondoljunk csak bele, hogy Tova magányát az akvárium lakóival, vagyis a különböző halakkal és tengeri állatokkal való „beszélgetés” enyhíti.

A történet akkor vesz igazán érdekes fordulatot, amikor kiderül, hogy Marcellus el tudja (és el is szokta) hagyni az akváriumot, hogy kirándulást tegyen a látogatói részben, valamint az irodákban. Így ismerkedik össze Továval is, akivel hamarosan különleges, szeretettel teli, szoros kapcsolatot alakít ki. A harmadik főszereplő a 30 éves Cameron, akit – miután drogfüggő anyja elhagyta őt – nagynénje nevelt fel, és aki rögeszmésen hiszi, hogy apja egy milliomos ingatlanos. Egy napon úgy dönt, hogy megkeresi a férfit, hogy számon kérje rajta az elmúlt harminc évet. Útját hamarosan keresztezi Marcellus és Tova, innentől kezdve pedig ők hárman – tudattalanul – közösen erednek a boldogság nyomába.

“Titkok mindenütt vannak. Egyes emberek tele vannak velük. Hogyan lehetséges, hogy nem robbannak szét a nyomástól? Nekem úgy tűnik, hogy az emberi faj legalapvetőbb jellemzője az, hogy csapnivaló a kommunikációs képességük. Nem mintha bármilyen másik faj jobb lenne ebben, de még egy hering is képes megmondani, hogy a következő pillanatban merre fog fordulni a halraj, amelybe tartozik, és annak megfelelően cselekedni. Az emberek miért nem képesek felhasználni a több millió szavukat arra, hogy egyszerűen elmondják egymásnak, mire vágynak?”

Van Pelt regénye, minden abszurditása ellenére valójában rólunk, hétköznapi emberekről szól. A szerző még Marcellust is olyan emberi tulajdonságokkal ruházza fel, aminek hatására az olvasó is közelebb kerül hozzá, együtt tud érezni és menni vele, máskor pedig görbe tükörként is funkcionál. És bár valóban akad pár jelenet, amelyet megmosolygunk, ez a kötet teljesen más típusú élményt ad, mint Az ember, akit Ovénak hívnak (amelyre a kiadói ajánlás hivatkozik.). Jóval több benne a szomorúság, talán kevésbé cselekményes is, sokkal inkább a karakterekre, a kapcsolatok megszületésére és kibontására helyezi a hangsúlyt. A barátság és a család összetartó ereje, a bátorság és a kitartás kerül a történet és a mondanivaló fókuszába, a szerző pedig remekül egyensúlyozik a jó és rossz dolgok között, így is játszadozva az olvasó érzelmeivel, akit vagy a sírás kerülget olykor, vagy csak mosolyogva-bólogatva üdvözíti a jól ismert szituációkat, amibe a hőseink keverednek.

Ahogyan a magyar cím remekül sejteti, A boldogságnak nyolc karja van (az eredeti cím: Remarkably Bright Creatures) egy érzelemdús, szívbemarkoló, karakterközpontú regény, amelyet talán a legjobban egy fotelbe bekuckózva lehet igazán élvezni.

Shelby Van Pelt: A boldogságnak nyolc karja van (Remarkably Bright Creatures), ford. Gieler Gyöngyi, General Press Kiadó, 384 oldal 

https://deszkavizio.hu/rendkivul-okos-teremtmenyek-elolvastuk-shelby-van-pelt-regenyet/ 

Fordította: Gieler Gyöngyi
Simi Choprára rájár a rúd. Újabb állását veszítette el, a tartozása egyre csak nő, a lakását elárasztotta a víz, ráadásul a legjobb barátnőjét azzal vádolják, hogy ellopott egy több...
Fordította: Szieberth Ádám
Sarah Collier, a Nobel-díjas tudós felhagyott a munkával, hogy több időt szentelhessen a családjának. Örül, hogy végre nyugodtan otthon lehet a férjével, Daniellel és a kislányukkal, Maddie-vel....
Fordította: Szekeres Zsófia
Nem csak a flaszter izzik a Forma?1-pályán... Mivel a kicsapongásaival és a meggondolatlanul bevett hajtűkanyarjaival van tele a sajtó, Blake Hollisnak, az ötszörös Formula?1-világbajnoknak...
Fordította: Pejkov Boján
Amikor azt gondolnád, hogy az életed befejeződött, még mindig jöhet egy új kezdet. Hope Goodwin egy tragédia után a bájos óceánparti kisvárosban, Oceanside-ban kezd új életet. Ugyan hamar...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ