Emma Heatherington: Jövő karácsonykor - kritika
Bouvet Petra tollából.

„Újabb karácsonyi regény 2025, Emma Heatherington Jövő karácsonykor című romantikus regénye. Mesélek róla is. Kicsit talán rendhagyó a történet, ugyanis annyira nem mondanám karácsonyi regénynek. Az a tény, hogy pont karácsonykor ismerkedik meg egymással a két, harmincas éveiben járó főhősünk, Bea és Ollie, szinte csak emeli a regény romantikáját. Ám tulajdonképpen szinte mindegy, melyik napon kezdődhetne az ő történetük.

Adott két fiatal, ki-ki a maga útján cipeli a maga keresztjét.

És miután találkoznak, rájönnek, hogy sokkal könnyebb, ha egyiket, másikat inkább leteszik, egyszer s mindenkorra lakatot tesznek rá és úgy haladnak tovább. Már amelyik súly letehető, mert az ő tarsolyukban van pár, amely egy életen át rájuk nehezedik majd.

Bea háta mögött ott van öccse tragikus halála, ezáltal az egész család soha el nem múló gyásza. Ráadásul fojtogatóan nyögvenyelős a párkapcsolata is, amit le kell zárni, mielőtt még jobban sérülnek benne ők ketten.

Ollie pedig, aki 16 évesen veszítette el az édesanyját, most édesapja visszafordíthatatlanul a végső állomás felé robogó betegsége miatt néz szembe valami elviselhetetlen fájdalommal. Párkapcsolat tekintetében ő sem mondhatja magát különösen szerencsésnek: a lány, akinek odaadta a szívét, épp az egyik gyerekkori jóbarátja oldalán boldog már.”

Olvass tovább itt: https://etcetera.hu/emma-heatherington-jovo-karacsonykor/

Fordította: Vadász Márton
Ki gondolkodhat egy gyilkos fejével? Csakis egy másik gyilkos. Will Robie magasan képzett, profi bérgyilkos, az az ember, akit az amerikai kormány akkor hív, amikor a legrosszabbakat kell likvidálni...
Fordította: Kern Ágnes
Tilosban járni mindig izgalmasabb... Charlotte nem tudja, mihez kezdjen az életével, ezért elmenekülve a kapunyitási pánik elől, elkíséri a Forma?1-es pilóta bátyját, Theót és annak csapatát...
Fordította: Ács Eleonóra
A huszonöt éves Kat Bennett sohasem érezte igazán otthon magát sehol - legkevésbé az új albérlete, a roskadozó Shelley-ház falai között. A szomszédai szerint barátságtalan és megközelíthetetlen,...
Fordította: Dobosi Beáta
Amikor Lina megajándékozza Varjút egy kis palacsintával, Varjú öröme határtalan. Olyannyira, hogy onnantól a kislányt nevezi egyetlen barátjának, és csak vele törődik, amitől Mú mama elszomorodik....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ