Lee Childot nagyon sok krimit kedvelő ember szereti. A Jack Reacher nevű hősét logikusan szintén. Én azonban hozzáteszek még egy nevet: Gieler Gyöngyi, a fordító – mindig magas színvonalon dolgozik, és most így van.

A regény pedig nem okoz csalódást ezúttal sem. A különbség a tempó, merthogy a Bosszúvágyban inkább a gondolkodásé a főszerep. Természetesen úgy, hogy az olvasó is önkéntelenül agyal a miérteken, miközben roppant jól szórakozik Reacher legújabb kalandján.
Merényletet követnek el a francia elnök ellen, ám a golyóálló üvegnek köszönhetően a politikus sértetlenül távozhat a helyszínről. Ám ami igencsak figyelemfelkeltő az eset kapcsán, az a távolság, ahonnan a lövést leadták. 1300 méter. Ilyen messziről ennyire pontosan csakis a legképzettebb mesterlövészek képesek találatot elérni. Őket pedig név szerint ismeri a titkosszolgálat, tehát gond nincs, meg kell nézni, melyiküknek állhatott érdekében, hogy eltegye láb alól a franciák első emberét. Természetesen Jack Reachert hívják, hogy segítsen az ügy megoldásában, mert az a látszat ellenére, nem is olyan egyszerű. Lee Child hőse pedig beleveti magát a munkába, és hamarosan rájön, hogy az igazi célpont nem a francia elnök volt, ő csupán mintegy próbalövés alanyául szolgált.
Ettől a ponttól kezdve kapunk egy olyan szépen szövött cselekményt, amire csak kevesen képesek ilyen színvonalon, viszont Lee Child mindig. A kirakós egyes darabjai fokozatosan a helyükre kerülnek, a teljes kép pedig olyan, ami után egy krimirajongó mind a tíz ujját elégedetten nyalja meg.
Aki tehát olvasott már Jack Reacher-regényt, ezúttal sem fog csalódni, mert a fő karakter nem változott, ezúttal is szinte filmszerűen jelennek meg a helyszínek, a szereplők, a cselekmény. És hiába van egy-két előre kiszámítható fordulat a regényben, a stílus annyira magával ragadó, hogy ez semmit sem von le a mű élvezeti értékéből. Én még sok Reacher-kalandot szeretnék olvasni a jövőben is.
A könyvért köszönet a General Press Kiadónak.