Amit tudni kell rólam: történelmi romantikus könyvek esetében a legritkább esetben fordul elő, hogy fülszöveget olvassak. Szóval minden alkalommal vakon vetem bele magam a sztoriba, és azt kell mondanom, ami a "világot" illeti, itt aztán volt mibe belevetni magam, függetlenül a szerelmi száltól is.

Ugyanis a főszereplőnk, Madeline évekig a kormánynak kémkedett, míg egy nap hirtelen elküldik. A szabadságát persze elnyeri, felmentik az akasztás alól, amire korábban ítélték, de alamizsnával bökik ki a szemét. Madeline pedig az évek során megtanulta, hogy a szépségével sok mindent megvehet. Kémként információkat, most pedig pénzt. Így egy nagyon furcsa ötlete támad: árulni kezdi szüzességét.

Igen, az ötlet valóban elég meredek. A mai világban is az lenne, hát még a konzervatív 1800-as évekbeli Angliában. De Madeline nem is akarja titkolni, ő bizony kurtizán.

Egy dologgal azonban nem számol: Gabriel Huntforddal, akit azért bérelt fel, hogy a fogadás végéig megvédje, illetve segítsen neki kideríteni mindent a licitáló férfiakról. A férfinak ez pont kapóra jön, ugyanis segíti a húga gyilkosának megtalálásban.

Ha ez még nem lenne elég, akkor ráadásul még valaki meg is akarja ölni Madeline-t.

Szóval kerettörténet az bőven, és még csak nem is a legromantikusabb fajtából. Történelmi romantikusokhoz képest egészen mélyen elmerülünk az élet csúf oldalán - szóba kerül a fattyúk sorsa, a feleségükkel rosszul bánó férjek, házasságtörés, kényszer szülte prostitúció, nemi erőszak... Van itt kérem minden. Ennek bizonyos szempontból nagyon örültem, hiszen a történelmi romantikusokat olvasva könnyű abba a hibába esni, hogy elmerülünk a "de jó is lenne visszamenni" érzésben. Viszont ha megnézzük a másik oldalt is, akkor koránt sem volt az olyan álomszerű. Aki szegénynek született, vagy rossz házastársat fogott ki, esetleg életében hibázott egyet, az egész életében nyögheti ennek a következményeit. Szóval az akkori élet sem csak alsószoknyákról, bálokról és flörtölésről szólt, sőt...

Madeline-nal a hivatása és a kezdeti viselkedése miatt először nem is olyan könnyű szimpatizálni, még akkor is, ha tudtam, okkal teszi, amit tesz. Egyrészről kifejezetten szórakoztató volt, hogy sokkal tudatosabb és nem olyan ártatlan virágszál, mint az átlag történelmi romantikus főszereplők, akiket elcsábít az új, jóképű idegen. Másrészt viszont a céljaival nehezen tudtam azonosulni, még ha meg is értem, hogy nehéz helyzetben volt, és ezt a kiutat látta maga előtt.

Viszont cserébe Huntfordot nagyon szerettem. Imádtam, hogy mennyire undorodott ettől az egésztől, és hogy mégis fokról fokra mennyire megtanulta becsülni Madeline-t, minél jobban megismerte. Nagyon tetszett Huntford története is, valójában örültem volna, ha picit többet is kapunk belőle - néhánnyal több apa-fia jelenetet értékeltem volna, mert kíváncsi voltam erre is. Értem, hogy a gyilkossági kísérletek és a sorozatgyilkos utáni nyomozásé volt a főszerep, no meg persze a fogadáson, ennek ellenére azért ezt a szálat picit elhanyagoltnak éreztem.

Mondjuk ahány szállal operálnia kellett az írónőnek, azt el kell ismerni, hogy szépen összefonta őket. Mindenhol megvan a kapcsolat közöttük, még ha nem is derül ki rögtön elsőre, hol. Emellett pedig még arra is volt ideje, hogy a mellékszereplők iránt felcsigázza az érdeklődésemet, kíváncsian várom, mi lesz a másik két kém sorsa.

A bűnös kilétét rettentő hamar kitaláltam, nem okozott túl nagy meglepetést, viszont ettől függetlenül izgalmas volt a befejezés. Egy picivel több romantikának azért még örültem volna, de azért így is jó volt ez.