 A fagyöngy alatt blogturné - Szembetűnő blogja
(kiadvány: A fagyöngy alatt)
Csupa újdonság: az első karácsonyi történet recenziója a blogon, és az első könyv, amit Debbie Macombertől olvastam. És, hát mi tagadás, az első olyan karácsonyi történet, amit egy napsütéses, pulcsimentes novemberi szombat délután a parkban olvastam. Miközben a lágy napsugarak övezésében az épp kiszemelt padhoz sétáltam, hogy fellapozzam a történetet, bevallom, picit aggódtam: tényleg sikerül ilyen környezetben karácsonyi hangulatba kerülnöm? "Az emberek hajlamosak falakat építeni, amikor éppen ajtót kellene nyitniuk." A dolgom, illetve inkább: Debbie Macomber dolgát - a szokatlanul kellemes novemberi időjárás mellett - nagyban nehezítette, hogy egyszerűen nem tudom elviselni, hogy halottak napját követően, az őszi szünet lezárulásával már mindent karácsonyi pompába akarnak öltöztetni, és a plázák és bevásárlóközpontok mindenképp cselekvésre (értsd: vásárlásra) akarnak buzdítani. Általában nem dőlök be nekik, és nagy ívben elkerülöm őket, annál is inkább, mert néhány éve felfedeztem, hogy mennyivel hangulatosabb, meghittebb atmoszféra övezésében és - nem mellesleg - mennyivel személyesebb ajándékokat és ünnepi kellékeket tudok beszerezni egy-egy adventi vásáron vagy kisebb üzletekben. "- Sose feledd, hogy a világ romlott. Az emberek, bármilyen vonzónak és csodásnak teremttettek, hajlamosak azt hinni, hogy életük eseményei véletlenszerűen követik egymást, és azoknak csak alig vagy egyáltalán nincs is jelentőségük. Gyakran hagyják figyelmen kívül a nyilvánvalót, miszerint Isten irányít. - Másképpen szólva, korlátozott a spirituális felfogóképességük? - Jól látod." ...aztán belelapoztam a könyvbe, és pontosan ugyanez a nyugodt érzés fogott el. Fura megmagyarázni, pedig - véleményem szerint - ez a természetesebb: nem az eszeveszett rohangálás és idegeskedés fogadott, hanem a békés készülődés. Pedig női főszereplőnk, Addie édesanyja korántsem szokványos ünnepet tervez maga és szomszédja, Julie számára. Özvegységének első karácsonyát a két nő egy floridai utazással vészelné át. Persze, történik egy kis bonyodalom, hogy az özvegyek gyerekei, az egymást legkevésbé sem kedvelő Addie és Erich se töltsék egyedül az ünnepeket...emellett az elbeszélő mindezt még meghinti egy titokkal, ami miatt a fiú egyáltalán nem vágyik a karácsony meghittségére. Vagy mégis?...a többit már a kötet meséli el. "- Úgy látszik, Erich Simmons, neked is szükséged lenne arra, hogy az a három szellem meglátogasson. Hová lett az emberek iránti jóindulatod? És a karácsonyi hangulat? - Biztosan a kocsiban felejtettem a baleset után." Tipikus karácsonyi romantika - mondhatnánk, és nagyon nem is járnánk messze az igazságtól. Ám, ami a romantikus alapsztori mellett bájossá varázsolta számomra a regényt, az az angyali közbenjárás. Mert mikor máskor tölthetnének be kulcsszerepet Isten hírvivői, mint az adventi időszakban? Furamód, nagyon kedveltem, hogy a szerző egy egyetemi szálat és helyszínt is felvonultatott, picit visszaadta a nyüzsgő szemeszter karácsonyi előtti, vizsgaidőszaki csendjét, hangulatát, ami tulajdonképpen azon kevés szegmensek közé tartozik, amit kedvelek, kedveltem az egyetemben. Az irodalmi vonulat, a Dickens-történet, a klasszikus irodalom becsempészése pedig ismét hatalmas piros pont. "Nagyon bosszantó tud lenni egy-egy emberi gyengeség, mint például a csalóka emlékezet." Novemberi napsütés ide vagy oda, A fagyöngy alatt megérintett, karácsonyi hangulatba hozott, és csodákat adott. A szerző nem operál bonyolult formákkal, sőt, lehet, hogy azt érzed, ezt a történetet már olvastad, láttad valahol. Nem kizárt. Mégis, a maga egyszerűségében elvarázsol, kikapcsol. Amolyan tipikus karácsonyi limonádé, ami felmelegíti romantikus lelked. Nem csak, hogy szerettem olvasni, de kifejezetten sajnáltam, mikor a már jól ismert "happy end kanyarra" állt a történet. Ugyanakkor megtetszett Debbie Macomber stílusa is, úgyhogy azt hiszem, nem ez volt az utolsó könyv, amit tőle olvastam. 2015-11-20 13:42:34
|
 |
|
