 A csendestárs blogturné - Angelika blogja
(kiadvány: A csendestárs)
Olykor hiába tetszik egy-egy regény alapötlete, a kivitelezés nem feltétlen váltja valóra minden várakozásunkat. Megesik, hogy úgy érezzük, kellett volna még valami, hogy valóban tökéletes legyen az élmény. Sajnos én most így jártam Madeline Hunter könyvével. Nem volt rossz, kellemes kikapcsolódást nyújtott, de mind cselekményében, mind a romantikus száltól picit többet reméltem. „- Bocsássa meg, hogy nyíltan beszélek, de… Pedig a fülszöveg felkeltette a kíváncsiságomat. Tetszett, hogy egy főnemes úr és egy közrendbeli hölgy szerelmének ígértével kecsegtetett. S örömmel fogadtam, hogy végre olyan György-kori történetet olvashatok, amely feltehetőleg nem a szokásos helyszíneken – klubokban, szalonokban és báltermekben – játszódik, hanem egy teljesen más miliőbe – műgyűjtők és aukciók világába - enged bepillantást. Újszerűre és eredetire számítottam. Tartok tőle, beleestem abba a hibába, hogy túl sokat akartam. „- Nincs semmi mondanivalója? – kérdezte, amikor már annyira felingerelte a nő engedelmessége, hogy nem tudta, mit tegyen. – Egyetlen szó sem? Elvégre a történetet bukott kisasszonyok, csempészek, emigránsok hada, emberrablás, kémek és zsarolók színesítették, ráadásul a mellékszereplők körül is izgalmas titkokat sejtetett a szerző, én mégis csak hümmögtem. Úgy találtam, a cselekmény lendületes helyett csak komótosan halad, s a szöveg is inkább elmélkedésekben és leírásokban bővelkedik, mint ténylegesen átélhető eseményekben vagy élénk társalgásokban. Meg kell hagyni, az írónő igyekezett hűen bemutatni az akkortájt Anglia és Franciaország közti puskaporos hangulatot, mint ahogyan szépen érzékeltette a származásból eredő társadalmi különbözőségeket is, valamint próbált érdekes művészeti apróságokat csempészni a könyvébe, ám az ezek hátteréül szolgáló rejtély számomra egyszerűen nem tudott elég lebilincselő lenni. „-… azt hittem, világos, hogy azt feltételeztem, nem próbál meg ismét megcsókolni. A főszereplőkkel kapcsolatban szintén vegyesek az érzéseim. Lévén mindketten eltökélt és nyakas személyiségekként mutatkoztak be, akik alaposan meg vannak győződve a maguk igazáról, számítottam néhány érdekesebb szóváltásra. S bár itt-ott valóban intellektuális párbajba bocsátkoztak, és némi félreértésből fakadóan egy szerfelett mulatságos jelenetre is sor került közöttük, a dialógusaikból nekem hiányzott az igaz tűz. Ráadásul az egymás iránti gyengéd érzelmeik kibontakozása is kissé furán alakult az én ízlésemnek: a kezdetben szinte alig érzékelhető vonzalom meglepő hirtelenséggel csapott át teljes hévvel izzó szenvedélybe. Mindent összevetve úgy gondolom, Miss Hunter stílusa nem rossz, csak épp én izgalmasabbra, mozgalmasabbra vágytam volna. Elsősorban azoknak a történelmi románc kedvelőknek ajánlanám, akik szeretik Mary Jo Putney, Johanna Lindsey vagy Mary Balogh műveit. 2015-12-01 15:13:02
|
 |
|
