Sorolvasón a Kettős mérce
(kiadvány: Kettős mérce)
"Kettős mérce az olyan – gondolatban, szóban vagy tettben is megnyilvánuló – döntés, ítélkezés, amikor azonos helyzeteket különbözőképpen, néha ellentétesen ítél meg valaki, többnyire részrehajlás, elfogultság miatt. Rokon értelmű kifejezések: kivételezés."
 
Jó kis összetett regény ez. Akár két könyv is lehetett volna belőle, így viszont tagadhatatlanul voltak benne mozgalmas történések, bőven izgalom.

Danny egy egyszerű, nem túl iskolázott, de nagyon szerethető, tisztességes autószerelő. Épp eljegyzését ünnepli barátnőjével és annak bátyjával, amikor teljesen indokolatlanul, minden értelem nélkül beléjük kötnek. Odáig fajul a dolog, hogy a lány bátyját és egyben Danny gyermekkori barátját valaki leszúrja. Hogy ki a tettes, azt mi tudjuk, sőt, mindenki tudja, aki ott jelen volt, viszont olyan összetartás van a tettesek között, hogy minden gyanút Dannyre terelnek.

Kezdetét veszi egy évekig tartó meghurcolás, hiszen Dannyt rögtön megfosztják szabadságától, és megindul a bírósági tárgyalássorozat, ahol sajnos nem sikerül bizonyítani ártatlanságát. A fiú nem adja fel, minden rabságban eltöltött percében arra készül, hogy igazát bizonyítsa, és immár terhes menyasszonyához hazatérhessen egyszer.

A feladat nem egyszerű, annak ellenére sem, hogy egy lelkes, mindenre elszánt ügyvédet sikerül megbíznia a védelemmel. A tettesek dörzsölik a tenyerüket, hátradőlnek a székükben, hogy ezt is megúszták.

Hihetetlen fordulat történik azonban a börtönben. Danny két cellatársával életre szóló barátságot köt, ám egyikük szintén áldozatul esik a börtönbeli erőszaknak. Ez olyan lehetőségeket kínál tálcán a fiatal fiúnak, ami soha nem tér vissza, így kihasználja. A bent töltött időszak alatt Danny folyamatosan tanul, képezi magát, suttyó beszéde megváltozik, választékosan kezd kommunikálni, szóval nagyon sokat ad a megjelenésre, kisugárzásra, hátha még lehetősége lesz azt kamatoztatni. Hát most itt az alkalom, és ő lép.

A továbbiakban aztán nagyon felgyorsulnak az események, nem győztem kapkodni a fejem, melyik szálon mi történik. Merthogy rengeteg szálon fut az esemény, sok-sok kis mozaikdarabkát kell összeilleszteni. Azt már régebben is írtam, hogy nagyon szeretem a jogi témájú, bírósági pereket végigkísérő könyveket, így nagy kedvencem pl. Grisham is. Itt azért voltak picit a valóságtól elrugaszkodott helyzetek, amikkel nehezen barátkoztam meg, de alapvetően tényleg izgalmas, olvasmányos kis könyv volt ez.
 
2015-12-02 15:09:12
Fordította: Fügedi Tímea
Saffron Killorant hosszú ideig csak a bosszú éltette. Ám amikor a megtorlásra minden esélye elszáll, egyetlen út marad előtte: visszaforgatni az idő kerekét. Ez talán megoldaná azt a problémáját...
Nem engedhette el a vámpírlegendát, minden köré épült. Hárskő története, a közösség identitása és a gyilkosságok is. Muszáj volt egy kicsit hinnie benne, hogy utána tudjon járni. Réka,...
Fordította: Gábor Emma
Az igaz szerelem örök, és nem csak karácsonyra szól. Lou és Ben kamaszként szeretnek egymásba szülőfalujuk, a festői Bellaghy éves karácsonyi bálján, amelynek szervezéséből évről...
Az InTime nyomozóirodát egy vietnámi testvérpár keresi fel: Anna és Binh szülei egyik napról a másikra eltűntek, ők pedig félnek a rendőrséghez fordulni. A családfő és a felesége, akik...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ