Vannak olyan krimik, amik már az elejétől fogva feszültséget keltenek. Borzongatnak. Vannak olyanok, amelyek gondolkodásra sarkallnak, és szépen, finoman adagolják az információkat. Az Elfojtott sikoly ez utóbbi kategóriába tartozik.

Lépésről lépésre haladunk, apró részletek derülnek ki a titok kapcsán. A főszereplő Kim nyomozó remek, érdekes és izgalmas karakter. Olyan érzésem volt, mintha az olvasás során végig mellette meneteltem volna. Mintha megszólított volna, hogy figyelek? Szimpatikus volt nagyon. Nem pörögtünk túlságosan, de mégis nehéz volt kiszállni a sztoriból. Már csak azért is, mert a fejezetek rövidek, és simán elkap „a na még egyet, na még egy utolsót olvasok” érzés. Próbáltam ilyen-olyan elméleteket gyártani, de mire a végső konzekvenciákat vontam volna le, elbizonytalanodtam. Sose tudtam egyértelműen kijelenteni mi az igazság.

Aztán a végére jött a felismerés, ami ott volt előttem. De valahogy nem sejtettem volna ezt a végkifejletet. Majd mikor már mosolyogtam, hogy átvertek, még egy csavart kaptam. Nagy b...meg-ek kíséretében csuktam be a könyvet. Hihetetlen volt. Hogy tudtak ennyire átverni, megvezetni? Hogy nem vettem észre?

A könyv olyan, mint egy puzzle. Rengeteg apró darabból áll össze és szépen komótosan rakjuk össze a képet. Csupán annyi a különbség, nem tudjuk mit fogunk a végén látni, míg az utolsó darab a helyére nem kerül. Izgalmas, rémisztő és fordulatos krimi, ami az idei karácsony egyik slágere lehet.

A teljes recenzió itt olvasható