Éjféli rózsa ajánlója - Könyv extrák
(kiadvány: Éjféli rózsa)
Amikor először megláttam az Éjféli Rózsa fülszövegét, Ahdaf Soueif - Szerelmem Egyiptom című könyve jutott eszembe, ami régi nagy kedvencem, és hogy őszinte legyek, nem csak szerkezetében hasonlított egymásra a két könyv, de mélységében is. Csak míg az egyikben a 20. század eleji Egyiptom és Anglia története találkozik napjainkéval, addig itt Indiát ismerhetjük meg két különböző időszakból. És még hozzá részletesen, de cseppet sem unalmasan, mivel az írónő mesterien csavarja a szálakat. Kezdetben bosszankodtam, ha szemszög- és helyszínváltás jött, mert annyira magával ragadott az, amiről éppen olvastam, hogy nem akartam kilépni belőle. Aztán csak pár oldal kellett a másik karakter történetéből, és már egyáltalán nem bántam a váltást. Kevés író tudja ezt így megoldani. Más könyveknél előfordult az is, hogy nem érdekelt valamelyik szereplő élete, és előrelapoztam a kedvencemére, de itt ezt lehetetlen lett volna megtenni, mivel mind érdekelt. Minden főszereplő élete érdekes volt, és már alig vártam, hogy végre összefussanak a szálak. És amikor ez meg történt, ó, te jó ég, az valami hihetetlen élménnyel ajándékozott meg. A történet Anáhíta, az éppen a századik születésnapjára készülő idős hölgy szemszögével kezdődik Indiában. Küzdelmes életút van mögötte, teli sok derűs, és még több fájdalmas élménnyel, ám nem hajlandó meghajolni sem az őt ért fájdalmaknak, sem a kor vasfogának. Szívében ugyanis olyan reményt táplál, ami hihetetlen életerővel és kitartással ajándékozza meg, ugyanis fiát, Móht, annak három éves korában elveszítette, és bár már több mint hetven éve a birtokában a van a fiú halotti bizonyítványa, soha nem volt hajlandó elhinni, hogy az valóban megtörtént. Éveken keresztül hitt és remélt, és élete történetét papírra vetette, hogy ha egyszer rátalál elveszett gyermekére, akkor el tudja neki mesélni, mi mindenen ment keresztül, és eközben soha nem szűnt meg szeretni őt. Ezen a jeles napon számba veszi a családtagjait, hogy kiválassza, ki folytassa majd a kutatást Móh után. Választása legidősebb unokájára a törtető, kissé nemtörődöm, ám alapvetően jólelkű Ari Malikra esik. Átadja hát neki a kéziratot, és ezzel együtt kalandos életének történetét is. Bár a fiú éveken keresztül nem foglalkozik a nagymamája kérésével, tíz év múlva egy személyes tragédia következtében mégis elolvassa és elindul, hogy utána járjon, mi is történt sosem látott nagybátyjával. Lucinda Riley története azt hiszem attól olyan különleges, hogy a karakterei élnek. Nem viccelek, már az első lapoknál olyan mesterien festette le Anáhítát, mintha egy hús-vér ember lenne, és soha, egyetlen pillanatra sem éreztem azt, hogy a karakter kilépett volna a szerepéből. Pedig megismerhettem kalandvágyó kislányként, sőt, egy idegen országban a kirekesztés ellen küzdő tiniként, és csodálatos felnőtt nőként is. (...) 2016-01-11 09:59:36
|
|