Nem olvastam nagyon sok krimit mostanában, pedig régen nagy krimirajongó voltam. Persze azért előfordul most is az olvasmányaim között, de nem jellemzően sok. Pedig ha ilyenek lennének, mint az Elfojtott sikoly, akkor valószínűleg sokkal hamarabb a kezembe vennék egy-egy nyomozós sztorit. Na nem az elborzasztó, szörnyű bűnesetek fogtak meg annyira, hanem a szereplők nagyszerűsége. 

Először is Kim Stone, a magát keménynek láttató, motorokért rajongó nyomozónő. Kívülről egy hideg, érzéketlen, kemény főnöknek tűnik, közben lassan kiderül róla, hogy a saját életének szörnyű emlékei és tragédiája miatt teszi el dobozokba a rossz, elviselhetetlen emlékeit, és megpróbálja soha nem elővenni őket.  A munkájában piszkosul jó, nem kifejezetten tartja be a szabályokat, a főnöki utasításokat és iszonyatosan jó,  szarkasztikus humora van. 

Egy másik nagyszerű szereplő Bryant, a kijelölt társa a nyomozásban és a csapatának egyik tagja. Ők ketten nagyon jó párost alkottak, pedig gyanítom azért még a következő részekben lesz mit megismernünk az életükből, imádtam a humorizálásukat, a párbeszédeiket. Kérdezhetnénk, hogy egy szörnyű gyilkosságokkal teli krimiben mit kereshet a humor, de igenis van helye a történetben. Szükségük van rá a szereplőknek, hogy el tudják viselni az újabb és újabb napvilágra került gyilkosságokat, a kézzel fogható bizonyítékok látványát, és szükségünk van rá nekünk, olvasóknak is, hogy enyhítse az olvasott borzalmakat.