A fejezetek váltakozva mutatják be a jelent, a csinos és lelkes philadelphiai védőügyvéd, Charlotte szempontjából, aki fiatalkorú bűnözők védelmét látja el, és a múltat, amibe egy váratlan munkafelkérés során botlik bele – egy háborús bűnös védelmére kérik fel Európában. Nekem kicsit olyan volt, mintha a szerző valamiféle önfelmérő tanregényt írt volna, egyféle kísérletet, ami által saját írói korlátait feszegeti. Bár az eredmény kétségkívül lenyűgöző. Tény, hogy a cselekmény napjaink Amerikájától indulva eljut először Európába, ami így önmagában nem nagy ügy, egy repülővel pár óra alatt megtehető, de az ifjú hölgy itt hirtelen mindennel szembesül, ami más, mint odahaza: bürokráciával, hivatalokkal, emberek gondolkodásmódjával, no meg persze a börtönnel, ahol ügyfelét megismeri. A perre való felkészülés során társaival együtt bejárja Közép-Európa több országát, egy szövevényes emberi történet (vagy szerelmi történet?) szálait felgöngyölítve. A történetek, amikkel találkozik, egészen a huszadik század elejéig visszanyúlnak. Egy vidéki gazda különleges órát készít ajándékba imádott feleségének, és közben menekülését tervezi az egyre hangsúlyozódó antiszemitizmus elől. Az értékes óra és a menekülés – a regényben újra és újra előforduló motívumok. A II. világháború és a zsidóüldözés margóján Johann, az óra elkészítője, Jake, a külügyminiszter bizalmi embere, és Anneke, a jobb életben reménykedő csaposlány valamiképpen mind az óra segítségével szöknek meg a történelemben nekik szánt sors elől. Mint ahogy természetesen az alperes Roger Dykmans is, csak ő kicsit nehezebben, és sokkal később.
Szóval van ez a sok-sok sors, amik valamiképpen mind összefonódnak az óra körül. Aztán ott van a két világ, Amerika és Európa. Aztán ott van a múlt, a maga vértől és pogromtól iszamos világával, és a jelen, a maga terhes örökségeivel. S ha ez így önmagában nem lenne elég, akkor az írónő még egy csavart beletesz: a két Dykmans fivér hajdani szerelmi háromszögét a zsidó Magdával leképezi a nyomozást lefolytató Warrington testvérek és Charlotte történetében.
Mindenesetre le a kalapokkal Pam Jenoff előtt, hiszen a meseszövés mindvégig követhető, logikus és izgalmas, és a kényes téma ellenére valahogy… egyensúlyban marad. A testvére elárulásával vádolt Roger Dykmans-t nem csiszolják gyémánt-tisztára, de nem is találják bűnösnek – a megfejtést az olvasókra bízom. Charlotte is alighanem tud jó döntést hozni, mikor Brian és Jack között kell választania.
Ami a többi szereplőt illeti, azt hiszem, ez a rendkívüli gombolyag többek között attól marad élet-szagú, ahogyan a sorsuk „megoldódik”. A háború mindenkitől elveszi azt az álmot, amit a legédesebbnek vél, amit a legjobban dédelget. Johanntól ugyanúgy elveszi a feleségét, mint Rogertől Magdát. Egyesektől mindent elvesz, az életet is. Másoknak kompromisszumokkal teli, nyugalmas semmit ad az álmok helyett. De ilyenkor is van valami fontos, amit meghagy: önmagad. A „megúszás” lehetőségét. Tán több „sorsot” is kipróbálva, éhezve, megalázva, félrelökve, szökve és lapulva, félig szeretve, de valamiképpen mégis diadalmasan. Mint Anna. Anneke. Anastasia nővér. Az élet diadala ez a halálon, a belátás diadala az álmokon, a józan észé a háború őrületén. Az a tartalék, amivel az egész generáció belátja, hogy olyan időket él, amikor nincs idő álmodni. Ébren kell lenni.
A teljes recenzió itt olvasható
