Nicholas Sparks Az utolsó dal (The Last Song) című regényét 2009-ben adták ki először, itthon pedig a General Press Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban második kiadásban, Komló-Szabó Ágnes fordításában. Nicholas Sparks neve mindannyiunknak ismerősen cseng, hiszen ki ne hallott volna már a Szerelmünk lapjairól (The Notebook, nem, nem hiszem el, hogy még nem láttad a filmet). Persze pontosan ez az a szterotípia, ami egy ilyen szerző egész munkásságát meghatározza. Sparks nevéről kizárólag a romantikus happy enddel végződő regények és filmek jutnak eszünkbe, bár ezt már megcáfoltam néhány korábbi cikkemben. Nos, ha nem elég az én véleményem, olvasd el az Az utolsó dalt, mert a mindent elsöprő tiniszerelem csak egy apró szeletkéje a regénynek, és végre Sparks megmutatja, mit tud kezdeni egy apa-lánya kapcsolattal.

A könyv műfaját tekintve romantikus regény, azonban én inkább drámaként sorolnám be. Sparks neve persze már eggyé vált a szerelemmel, romantikával, boldog végkifejletekkel, de ezúttal kicsit más vizekre evezünk. Természetesen 500 oldal picit sok lenne arra, hogy csak egy apa és lánya kapcsolatát boncolgassa, de az elkerülhetetlen tiniszerelem, amit Sparks úgy imád, és a kötelező szerelmi dráma most csak egy apró adalékot jelent a történetben. A sztori nem túl bonyolult, de hat az érzelmeinkre. Ronnie és öccse, Jonah a három éve külön élő apjuknál töltik a nyári szünetet, messze a nagyvárostól. Jonah még kicsi, 10 évesen neki tökéletesen megfelel 3 hónap egy kisvárosban, Ronnie azonban már mindjárt 18, megszokta a New York-i pezsgést. Lázadozik, csavarog, és gyűlöli az apját, amiért elhagyta őket. A lánynak már az első nap sikerül összeakadnia a városka legrosszabb hírű bandájával, és persze a herceg is megérkezik fehér lovon.

A könyv szerkesztése nagyon tetszett. Minden fejezet más főszereplő szemszögéből mutatja be a történetet, így mindenki gondolatait közelről megismerhetjük. A majdnem 500 oldal egy picit döcögősen indul, mert ugyan a feszültség folyamatos Ronnie apja iránti ellentétes érzései miatt, azonban Sparks nem használta ki eléggé Marcus, a rosszfiú szerepét. Mindig ott volt, mindig tett valamit Ronnie ellen, azért mert tetszett neki a lány (mint az oviban, csak itt nem a haját húzgálta, hanem felgyújtott valamit), azonban mégsem éreztem eléggé a fiú jelenlétének negatív hatásait. Mellékszereplő volt, aki igen kevés befolyással bírt a történetre. Fehér lovon érkező lovagunk pedig picit nyámnyilának bizonyult, amivel nem is lenne semmi gond, de ő is inkább mellékszereplőként van jelen, és azt gondolom, Sparks nem aknázta ki a lehetőségeit, pedig maga a történet még rengeteg csavart tartogathatott volna magában. A mű hangvétele egyébként magával ragadó, hiszen egy ilyen sztoriba mindenki bele tudja élni magát. Az egyetlen zavaró dolog a megfogalmazás volt. Úgy éreztem, mintha Sparks kezdené picit elveszíteni a képességét, hogy mások fejével tudjon gondolkozni. Néhány párbeszéd és fejezet pont olyan érzést keltett, mintha egy 50 éves férfi próbálná leírni egy 17 éves lány gondolatait. Persze, tudom én, hogy pontosan így volt, azonban eddig még mindig sikerült tökélyre vinnie ezt a szerzőnek, de most valami nem volt tökéletes. A regényt magyarul olvastam, és megfordult az is a fejemben, hogy a fordítás a hibás benne, mert azt lássuk be, hogy néha egy angolul csodálatosan megkomponált regény borzasztó bután hangzik magyarul. Mindenesetre ez adott pici löketet a negatív érzéseimnek, és nem segített benne, hogy teljesen át tudjam érezni a mondanivaló mélységeit.

A karakterek Sparks szokásához híven nagyon hitelesek, mindenkit láttam magam előtt, de főleg Ronnie-ra és az édesapjára tudtam csak koncentrálni. Egy szörnyű családi tragédia bontakozott ki előttem, ahogy haladtam fejezetről fejezetre, ami a végén mindenkit megváltoztatott. Sparks egyébként mindig hihetetlenül jól be tudta mutatni, milyen változásokon mennek keresztül szereplői, és erre nagyon kevesen képesek igazán. Az utolsó dalban a 17 éves lázadó Ronnie-ból egy önzetlen, törődő felnőtt nő válik alig pár hónap alatt, aki képes félretenni a saját érdekeit azért, hogy segítsen az apján, akit előtte három évig még csak nem is látott. A jellemfejlődés óriási volt, a történet pedig végtelenül szomorú. Annyira nem a lány Will-lel való kapcsolatán volt a hangsúly, hogy a végkifejlet már túl sokat nem adott, inkább csak méltó befejezésnek mondanám, egy pici mesterkéltséggel, de ez szerintem teljesen elfogadható egy ilyen regény esetében.

Sparks a lelkünk mélyéig hatol ezzel a könyvvel. Bemutatja, min megy keresztül egy család, ha valakit ápolni kell, és nézni, hogyan épül le napról napra. Sparks megmutatja a tehetetlenség borzalmát, a kétségbeesést, fájdalmat, és mindezt egy 17 éves lány szemén keresztül. Látjuk, hogyan változtat meg egy embert az, mikor tudja, hogy örökre el fog veszíteni valakit, akit nagyon szeret, és az égvilágon semmit nem tud tenni, hogy megváltoztassa ezt. A végén egyedül a várakozás marad, ami talán a legborzasztóbb az egészben. Ronnie egész élete a feje tetejére fordul, de az a tény, hogy képes a saját érdekeit háttérbe szorítani és csak az édesapja szükségleteivel törődni, rengeteg értéket tanít neki, arról nem is beszélve, hogy ez a nyár lehetővé tette számára, hogy megbocsásson magának és az apjának is. Ha úgy kell elbúcsúznod valakitől, hogy nem bocsátottatok meg egymásnak és önmagatoknak, az életre szóló terhet jelent. Nicholas Sparks tanít minket, és ezt kendőzetlenül teszi. Nem hallgat el részleteket, nem szépít, vegytisztán mutatja be a haldoklás valóságát, Steve és Ronnie érzelmi hullámvasútját.

Aki szereti a műfajt, mindenképp olvassa el az Az utolsó dalt. Nincs benne semmi különleges, a valóságról ír, de nagyon sokat tanulhatunk tőle, és talán annak, aki maga is keresztül ment azon a gyötrelmen, hogy elveszítette egy családtagját, kis vigaszt is nyújthat, mert sokszor az a legnehezebb a gyászban, hogy úgy érezzük, egyedül vagyunk benne, pedig nem. Mindig van kiút, és bár az élet tele van lefelé ívelő ágakkal, felfelé is vezet az út. A könyvet a General Press Kiadó webshopjában  is megvásárolhatjátok!

Forrás: Corn&Soda magazin

http://cornandsoda.com/konyvkritika-nicholas-sparks-az-utolso-dal-general-press-kiadotol/