Nem titok, mióta blogolok, sokkal nyitottabb vagyok az új, akár komfortzónámon kívül eső műfajokkal szemben is . Van, amit ezáltal megkedveltem - ilyen például a krimi és a thriller -, és van, amivel még mindig óvatos vagyok. A történelmi romantikus ilyen. Sikerült már nagyon jóba és nagyon rosszba is belenyúlni. Most Donna MacMeans világában tettem egy kis utazást...

"Hadd emlékeztessem arra,

A 19. század kapcsolatrendszerének egy tipikus eleme az elrendezett házasság. Nem csak az 1800-as éveké persze, korábban a dinasztikus házasságok és az előkelők is előszeretettel helyezték az előnyös házasságra a hangsúlyt a szerelmi helyett. Hogy ezek hogy is sültek el a gyakorlatban, arról már ritkábban esik szó. Mi van akkor, ha adott hölgyemény már szerelembe esett egy másik fiatalemberrel, vagy épp a leendő férj tett hasonlóképp egy másik hölggyel? A családi érdekek - no, és a vagyoni helyzet vagy épp az előkelő cím megszerzésének reménye - mit sem törődött ezzel, a boldogság másodlagos tényező volt a listán. A Nászéjszaka története ezen az alapon nyugszik. Frant elszakítják szerelmétől, s hiába minden ármány és szökési kísérlet, a fiatal amerikai lányt a hercegi rang megszerzésére áhítozó anyja egy angolhoz, Williamhez adja. A férfi tud Francesca korábbi szerelméről, ám a lányra váró örökség "valahogy" mégis feledteti vele ezt az apró szépségfoltot. Mindazonáltal, a kétely mégiscsak felüti fejét Williamben: mi van, ha újdonsült felesége már teherbe esett "attól a másiktól"?

"— Egyébként — folytatta Mary — néha ezt a különleges hatást akkor is elérheti a férfiaknál, ha állig be van gombolkozva. A lényeg, hogy tudassuk velük, mi van a ruha alatt; ugye érti, mire célzok?

MacMeans igyekezett, de közben olyan fiaskókat követett el a kötet egyharmadáig, ami nagyon nehézzé tette számomra a könyv értékelhetőségét. A már említett kétely egészen egyszerűen megbénította a történet előrehaladását, arról nem is beszélve, hogy a Fran és apja közti - gyermekáldásról szóló - csevej picit elképzelhetetlennek tetszett számomra, bármennyire is liberális a 19. század második felének Amerikája. Szóval, egészen addig, míg az ifjú pár angol földre nem lépett, aggódtam amiatt, hogy vajon végére érünk-e valaha is ennek a történetnek, és hajlandó lesz-e a két fél nyitni egymás felé, vagy egy frigid házasság szemtanúi lehetünk. De szerencsére Anglia, és a hercegi kastély sok-sok izgalmat - és néhány nászéjszakát is - tartogatott, bár ez utóbbit inkább erőltetettnek és "kötelező kör"-szagúnak éreztem. Fura, hogy az angol hagyomány - az amerikainál kötöttebb - keretei között MacMeans mintha otthonosabban mozgott volna, ezáltal pedig - minden ármányával együtt - befogadhatóbbá és élvezhetőbbé vált a regény. Fran és William nem csak testileg, de lelkileg is sokkal közelebb került egymáshoz. A menekülési vágyat és bizalmatlanságot szép lassan felváltotta egymás tisztelete és - természetesen - az egymás iránt táplált gyengéd érzelmek. Ez a folyamat szinte láthatatlanul bontakozik ki a történetben, ami - szerintem - a regény egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága. 

"A férfiak szívéért folytatott csatát 

ritkán lehet illendő viselkedéssel megnyerni."