A Hódítók asszonyai trilógia első kötete, A walesi királyné már csak azért is felkeltette az érdeklődésemet, mert imádom az olyan történeteket, ahol erős, bátor és tisztelettel övezett nőkről, asszonyokról olvashatok. Az írónő a kötet végén így nyilatkozott a történet megírásáról:

„A történelemben mindig is nagyon érdekelt, mi történt a nevezetes események között – hogy mit is csináltak az emberek, beleértve a királyokat és a királynékat is, amikor épp nem történt semmi különleges. A felettébb gazdag és izgalmas angolszász korszakot kutatva gyakran előfordult, hogy több hézagot találtam, mint nevezetes dátumot. Ez a bennem szunnyadó, elkötelezett történésznek ugyan csalódást okoz, a regényíró énem azonban örül, mert a saját elképzeléseim szerint tölthetem ki a foghíjakat. 

Az Angolszász krónika, a korszakra vonatkozó legfontosabb elsődleges forrás, jobbára egy évet egyetlen bekezdésben foglal össze. A szerzetesen által gondosan, bár helyenként találomra kiválasztott események között azonban több száz férfi, nő és gyerek kelt fel minden egyes nap, fázott, vagy éppen izzadt a melegben, evett-ivott, intézte ügyes-bajos dolgait, veszekedett, lett szerelmes, és viselkedett ugyanolyan bátortalanul, félénken, izgatottan és idegesen, mint mi szoktunk. Az emberiség történetében ezer év elenyésző idő, és bár a különböző szokások, valamint az emberek mindennapi tapasztalatai minden bizonnyal egészen mások voltak 1055-ben, mégis úgy gondolom, hogy az alapvető érzelmek nem sokat változtak. Regényeimben épp ezt, a múltbeli emberekhez fűződő kapcsolatunkat és a hétköznapi létezésüket kívánom megragadni. 

Mindenben igyekeztem a közismert tényekhez ragaszkodni, mégsem akartam történelmet írni, inkább annak egyfajta értelmezését kívántam nyújtani. Végképp nem állítom, hogy Edyth élete így alakult, alapos és körültekintő kutatásaimra hagyatkozva mégis úgy gondolom, akár így is történhetett volna.”

Anglia ​​egén viharfelhők gyülekeznek, trónörökös híján pedig egyre bizonytalanabbá válik mind az utódlás, mind az ország sorsa. A sorozatos háborúkban ráadásul odavész a kulcsfontosságú pozícióban lévő Northumbria grófja, a királyi tanács ezért összeül, hogy megválasszák az utódját. A nyilvános eseményen részt vesz a szépséges és csupán tizennégy éves Edyth Alfgarsdottir is. A lány heves vérmérsékletű apja, Alfgar gróf azonban elveszíti a fejét, meggondolatlansága pedig nem marad büntetlenül: az uralkodó száműzi őt. A férfi egyedül a híres és rettegett walesi királytól, Griffintől remélhet segítséget, így családjával hozzá menekül. A nálánál jóval idősebb király rögtön szemet vet Edythre, és a lány sem közömbös a férfi iránt, de ha enged a kölcsönös vonzalomnak, nagy árat kell fizetnie a szerelmükért: szeretett Angliáját kell megtagadnia. 
Az időközben Wales királynéjává lett fiatal lány nagy hatalmú asszonnyá válik, és a vészterhes időkben, az 1066-os sorsfordító évben neki is választania kell. A választásán azonban nemcsak az övéi, hanem országuk sorsa is múlik… 
Joanna Courtney trilógiájának, a Hódítók asszonyainak első kötete igazi csemege a történelmi regények kedvelőinek. Edyth sorsán, megpróbáltatásain keresztül elénk tárul a tizenegyedik századi Anglia, királyok és királynék, grófok és grófnék élete, amely nem kevés izgalomban és érzelemben bővelkedik.

Értékelés:

Én már ugye, mint sokan tudjátok, olvastam a General Press történelmi könyveiből A három gráciát, a Nászéjszakát és a Fekete özvegyet, és mivel ezek mind pozitív hatást gyakoroltak rám, ráadásul imádom az erős női karaktereket, így nem volt kérdés, hogy a Hódítók asszonyai sorozat első kötetét, A walesi királynét is megszerzem-e. Ezek mind olyan könyvek, amelyeknél nem nagyon lehet melléfogni, ha az ember párat olvasott, tudja, mit várjon, nem fog csalódni, mégsem lehet megunni, hiszen a történetek különböző történelmi időszakokban játszódnak.

Elsősorban meg kell említenem, hogy imádom a keménykötésű könyveket, így felettébb örömömre szolgált, amikor megkaptam, és láttam, hogy milyen kis csinos, ráadásul igazán pofásan mutat a többi General Presses könyvem mellett, nagyon egységes és komoly hatást keltenek a könyvespolcomon. Még inkább így lesz, ha összegyűjtöm a többi hasonlót is, csak szépen lassan.

Nagyon megnyugtató volt a tudat, hogy ezúttal nem egy elanyátlanodott vagy éppen férfiaktól függő női szereplőről fogok olvasni, akinek mindenképpen muszáj követnie férjét, meghunyászkodnia a társadalom elvárásai előtt, hanem egy karakánabb szereplő kerül a középpontba. Nyilvánvaló, hogy persze Edyth is kénytelen eleget tenni bizonyos, a női nemmel szemben felállított elvárásnak, mégis teszi ezt olyan tiszteletreméltóan, tekintélyt parancsolóan és elegánsan, hogy akár példakép is lehetne. Érdekes volt a történet során nyomon követni az ő gyereklányból nővé válását, a gondolkodása fejlődését, megváltozását, mégis a legjobb számomra az volt a könyvben, ahogy az életének különböző megrázó vagy éppen felemelő eseményeiről olvastam. Joanna Cortneynak annyit mindenképpen sikerült elérnie, és csodálom is ezért, hogy megszüntette azt a majdnem ezer év különbséget az olvasó és Edyth között. Szinte úgy éreztem, akár én is levelezhetnék Edyth-tel, még a hatalmas tér- is időbeli különbségek ellenére is. Bárcsak így lehetne!

Nagyon megszerettem a szereplőket, ahogy éjszakáról éjszakára visszatértem hozzájuk, bár volt olyan mellékszál vagy szereplő, akitől teljesen mást vártam volna az első pár oldal után, mint ahogy a végén alakult. Az biztos, hogy erre az alternatív végkifejletre egyáltalán nem számítottam, valamiért én úgy gondoltam, Torr, a gonosz gróf majd nagyobb szerepet kap Edyth életében, ez azonban nem így történt. Mindazonáltal nagyon élethűre sikeredett a történetben a két nő, Svana és Edyth közötti barátság, a leveleiket olyan valósághűnek éreztem, hogy ami azt illeti, az írónak sikerült meggyőznie arról, hogy esetleg tényleg így történtek az események.

A teljes recenzió itt olvasható