 Ördögi játszmák - Tekla könyvei
(kiadvány: Ördögi játszmák)
Angela Marsons világa bizarr, és furcsa, és nagyon beteg, hogy erről se feledkezzünk meg. Az Elfojtott sikolyban is olyan témákat, eseményeket tárt elénk, ami néhol már-már soknak hatott, de az Ördögi játszmákban ennél is tovább ment, és nekem bevallom, tetszett. Feszült és izgalmas történet a már megszokott szereplőkkel, fanyar humorral, nyomozással.
Kim Stone karakterét nagyon megszerettem, mert noha majdnem az összes bűnügyi nyomozónak (legyen akár könyv-, akár sorozat-, akár filmszereplő) megvannak a defektjei, sőt, szinte nem is nagyon van olyan, akinek nem lenne valamilyen sötét folt a múltjában, Kim mégis képes ezt úgy kezelni, hogy ne ez töltse ki a mindennapjait. Legalábbis ne úgy, hogy iszik/drogozik/lezüllik – mert ilyenfajta nyomozói karakterek is akadnak szép számmal. A defektes, ám mégis korrekt jelenű felügyelőre jó példa Kim, akinek a gyerekkora elég brutálisra sikeredett – hűen az írónő stílusához –, s szerencsére ezzel az Ördögi játszmákban is találkozhattunk, jelen volt ez a szál is, ami nekem bevallom, tetszett. – Nézd, Kim, az emberek néha találkoznak egymással, és beszélgetésbe elegyednek. Elmondanak magukról dolgokat, aztán te beszélsz magadról. Ezt hívják ismerkedésnek. Igazság szerint a kutyáknál ez könnyebben megy. Egyszerűen csak megszaglásszák egymás… – Elég! A könyv fő cselekménye elsőre talán egy kicsit zavarosnak hathat, vagy elgondolkodtatónak, hogy oké, ez kellően sötét és durva (mármint hogy a pszichiáter konkrétan pszichopata, akit le akarnak buktatni), és jó ideig úgy is áll a dolog, hogy Kim egyedül kezd el nyomozni, és senki nem hisz neki, de mi fog ebből kikerekedni? Őszintén szólva egy feszült, és izgalmakkal teli regény, ami talán lebilincselőbb volt, mint az első része a sorozatnak. Az Ördögi játszmákkal kapcsolatosan egy dolog volt, amit nagyon bántam, mégpedig a kevesebb humor. Az első részben nagyon sok szarkasztikus párbeszéd volt, amiken bevallom, jókat kuncogtam, míg a folytatásban is akadtak, de nem olyan számban, mint az Elfojtott sikolyban. – Á, Stone felügyelő. Ezer éve nem láttalak – mondta a férfi anélkül, hogy felnézett volna. – Éppen csak a múlt héten találkoztunk. Egy öngyilkos nő boncolásán. Keats most felé fordult, majd megrázta a fejét. – Ezt bizonyára kizártam a tudatomból. Az ember néha ezt teszi különösen nyomasztó emlékekkel, tudod. Amolyan létfenntartó mechanizmus. Tulajdonképpen hogy is hívnak? – Bryant, kérlek, mondd meg Keatsnek, hogy cseppet sem vicces. – Mégsem hazudhatok a szemébe, Főnök. Kim a fejét csóválta, miközben a két férfi egymásra vigyorgott.  Mindent összevetve fordulatos és izgalmas regényről van szó, ahol a megoldás olyan formában érkezik, ahogyan nem számít rá az olvasó. Mindenképpen ajánlom, mert Marsons ördögi könyvsorozatot és karaktergárdát teremtett, élvezet olvasni, a műfaj kedvelőinek kötelező! Nem mellesleg pedig tökéletes a magyar kiadás megjelenésének időzítése, ugyanis pont ez a hidegebb, szürkébb idő az, ami a leginkább passzol az olvasáshoz! 2016-11-09 14:08:47
|
 |
|
