Kedvelem az elsőkönyves írókat. Ők nem egyszerűen tudják, hanem személyesen átélték azokat az izgalmakat, s már-már kötelező elutasításokat, amik együtt járnak azzal a folyamattal, míg az írásuk eljut a nyomdáig. Nehéz kenyér ez, ami próbára teszi az embert. De ha valaki eléggé kitartó, és biztos önmagában, akkor nem riad vissza a próbatételektől.

Ingar Johnsrud norvég elsőkönyves írónak talán nem is volt ez az út annyira nehéz. A témaválasztás, a regény stílusa, s maga a történet szinte kiabál azért, hogy eljuthasson az olvasókhoz. Különleges bravúr ez egy elsőkönyvestől, aki művét mintegy húsz ország vásárolta meg – eddig -, köztük a magyar General Press Kiadó.  A kötet – amely eredeti címe: Wienerbrorskapet – Vaskó Ildikó fordításában jelent meg 2016-ban. A norvég szerző  annyira ismeretlen még, hogy életéről az interneten sincs magyar nyelvű bejegyzés. Csupán a könyve borítóján olvasható róla néhány sor. Született 1974-ben, újságírást és filmtudományt tanult. Dolgozott a norvég televíziónál, jelenleg egy országos napilap, a VG munkatársa. Oslóban él.

A Követők – A testvériség örökké tart krimi, annak is a sötétebb változatából, sok vérrel, halállal. A történetben megjelenik a politikai elit képviselője, egy titkos kísérleteket folytató vallási szekta, s az egyik legkegyetlenebb háborús bűn, a fajkutatás témája.

A sztori egy szokványos eltűnési üggyel indul. Kisfiával együtt nyoma veszett egy fiatal nőnek, aki történetesen egy politikus, Kari Lise Wetre lánya.  Fredrik Beier főfelügyelő  és társa nyomoz az ügyben, amiről menet közben kiderül, hogy szálai sokkal messzebbre vezetnek, mint ahogy azt elsőre gondolták. Az eltűnt lány az Isten Fénye szektához tartozott. Lakóhelyükön , Solro-n kegyetlen mészárlás áldozataira bukkan a rendőrség. Ami nagyon különös, hogy az elhunytak között nincs a politikus lánya, az életben maradt szektatagokat  pedig szintén  mintha a föld nyelte volna el.  Nem kevésbé furcsa, hogy a tetthelyen egy titkos laboratórium is előkerül. De vajon miért volt erre szüksége a szektának? Miért övezi olyan titoktartás a laboratórium munkáját, hogy csak néhány beavatott tudott róla, a többiek nem.

A több szálon futó történet napjainkból visszavezet a múltba. Azokba az időkbe, amikor megalakult a Bécsi Testvériség nevű szervezet (1937), s Jon Alfred Mjøen megírta (1938-ban)  a Fajegészségtan című könyvét.  A kötet súlyos erkölcsi, etikai kérdéseket feszeget. Például: szabad-e támogatni az emberi társadalomban mindazt, ami ,,rozoga, gyenge”? A fajegészségtan szerint csak a legjobbak, a legerősebbek vihetik tovább az életet, hiszen kizárólag ők képesek a túlélésre. Elias Brinch, a Bécsi Testvériség feje a ’40-es években norvég hadifogolytáborban folytatja a fajegészségtannal összefüggő kísérleteit. A Követők egyik nagy kérdése az, hogy vajon milyen kapcsolat lehetséges a 40-es évek és a Solro-i Isten Fénye szekta kutatásai között. Azt már csak én kérdezem, hogy vajon tényleg felfedezhető-e párhuzam a fajelmélet és az egyházak azon tanítása között, hogy amikor majd eljő a végítélet, akkor csak a jók, Isten tiszta szívű, feltétlen hívei számíthatnak megbocsátásra és az örök életre. (Ez a kérdés ha nyíltan kimondva nem is, mégis ott feszül  a könyv lapjain.) S ha már ez szóba került e rövid írásban, a könyv céloz arra is,  hogy vajon ki tesz jót: a kísérletező szekta, vagy aki – ha gyilkosságok árán is – meg akarja gátolni ezeket a kísérleteket.

A norvég író könyve egyáltalán nem könnyű olvasmány. A sokszínű cselekmény szálai szertefutnak, az olvasó pedig bizony sokszor elgondolkodhat, egyik rész hogyan kapcsolódik a másikhoz. Nem egyszerű elhelyezni a sűrűn felbukkanó új szereplőket sem.

Hát igen, ez már nem Mrs. Marple  világa Agatha Christie népszerű könyveiből. A mai élet  a réginél sokkal bonyolultabb, zavarosabb, pláne, ha a politika is terepet kap – mint Ingar Johnsrud könyvében. A legkifizetődőbb és legkegyetlenebb játék (a politika) kétszeresen is jelen van a kötet lapjain. Az egyik Kari Lise Wetre képviselő szerepe, aki személyén keresztül a szerző azt mutatja be, meddig mehet el érzelmileg magánemberként legnagyobb fájdalmában, s hogyan kell félreraknia bánatot, gyászt, hogy hűen képviselje az ügyet, amire felesküdött.  Ez a mozzanat némileg jelzés értékű is a ma emberének fontossági sorrendjéről. Aki sokat tett karrierje fölépítéséért, annak  az sokszor fontosabb bármi és bárki másnál. A másik szál a vallási szekta és a helyi iszlám közösség konfliktusa, ami nagyon is maivá teszi a történetet. A regény szempontjából ez a vonal egy lehetőséget jelent arra, hogy megtalálják a mészárlás elkövetőit. S hogy ez még hatékonyabban történjen, Beier főfelügyelő és társa segítőt kap, Kafa Ikbal személyében, aki a terrorelhárítást képviseli a csapatban.

A könyv főbb szereplői a hétköznapokban átlagos emberek, akiknek egytől egyig megvan a maguk keresztje. Az emberi természet a távoli északon sem más, mint Európa közepén. A munkahelyi feszültségek, szimpátiák és unszimpátiák itt is megtalálhatók, mint bárhol másutt a világon.  De vajon képesek-e az emberek érzelmeiktől elvonatkoztatva együtt dolgozni? Kényes ügy ez, főleg ha figyelembe vesszük, hogy gyakran emberéletekről van szó, amikor nem lehet helye a széthúzásnak.

A könyv számos erénye közül kiemelném a főbb szereplők jellemábrázolását. Nekem nagyon szimpatikus a tragikus személyes sorsú Beier főfelügyelő, s kedvelem Kafa Ikbalt is. Nő létére kemény és határozott, s nem ijed meg a veszélyes helyzetektől. Ami külön tetszett, hogy a szerző a véres krimi műfaját nem keverte össze a romantikus lányregényekkel. Nincs benne hirtelen fellobbanó szerelem, titkos randi vagy éppen ,,véletlen” egymásra találás. Azt persze a férfi szereplők elismerik, hogy Kafa vonzó nő, de ez semmiképp sem tekinthető érzelmi szálnak.

Kötetét az első könyves író nem befejezte, hanem abbahagyta. A vizsgálat lezárult – közli a regény végén az egyik magas rangú rendőrtiszt. Hiába is hangzik el  az ,,igazság” a sajtó nyilvánossága előtt, mi olvasók tudjuk: mindez porhintés, sok az elvarratlan szál. Ennek tudatában van Beier főfelügyeő is. Azonban még mielőtt bárki is bosszankodna emiatt jó ha tudjuk: a Követők egy három részes trilógia első része. (Nekem nem tetszik, hogy a folytatásra várni kell, de ezen nem tudok változtatni. Mint ahogy az sem tetszik, hogy a 426 oldalas könyv darabokra esett szét, mire befejeztem az olvasást.) Ami biztos: nagyon szeretném  tudni a történet végét. Ingar Johnsrud jó író, aki szemléletesen veti papírra mondanivalóját. Ügyes tollforgató lévén eléri, hogy szinte megelevenednek szemünk előtt a sokszor kegyetlenül véres és fenyegető jelenetek.

http://cornandsoda.com/19182-2/