Kathryn Brooker egy szép nap délutánján a kötényzsebében felejtett hámozókéssel szúrja hasba a férjét. A mozdulat villámgyors, határozott, a kés átszúrja a lépet, a májat is eléri. Mark Brooker a fájdalomtól a földre hanyatlik, térdre esik, pontosan oda, ahova majd húsz éven keresztül a feleségét térdepeltette. Kicsit később Kathryn ágyba segíti a vérző férfit, majd az ablak melletti hintaszékbe ül. Ott szenderedik el, és ébred fel hajnal háromkor. A férfinak ekkor már csak pillanatai maradnak hátra…

Nagyjából ezzel a képpel, egy gyilkossággal kezdődik Amanda Prows Mit vétettem? című nemrégiben megjelent regénye.

Ez a gyilkosság, majd később a Kathrynre váró ítélet és a börtönévek azonban korántsem a vég kezdetét jelentik, hanem valami rettenetes, évek hosszú sora alatt megcsomósodott fájdalom és félelem végét jelentik.

Ez a gyilkosság ugyanis, szinte törvényszerű válasz egy ember módszeres, aprólékos élve boncolására, mindarra, ami megalázással és fizikai bántalmazással jár napról napra, évről évre. Még akkor is, ha az erőszaktevő egy közmegbecsülésnek örvendő iskolaigazgató, még akkor is, ha házassága mindenki számára mintának tekintendő. Mindenki számára, kivéve Kathrynt, a nőt, akit esténként –  aznapi hibapontjainak megfelelően – pengével vagdos össze a férje.

Egy csipesz is elég…

Kathryn pedig gondos családanyaként őrzi a családi fészek melegét, az éjjelente összevérzett lepedőt minden hajnalban kimossa és fehéríti, még az sem zavarja, ha az iskolába menő gyerekek Mrs. Bedmakernek (Ágyazóné asszony) csúfolják, miközben ő az ágyneműt teregeti. Azt is csak sejti, hogy férje kollégái, a nagyra becsült tantestület tagjai pedig Mark kimagasló szexuális életének tudják be Kathryn mosási szenvedélyét.

Az amerikai Brooker család környezetében élők valójában mind félreismerik a férfit: csiszolt modorú, jó humorú, tökéletes, odaadó férjnek és kiváló családapának tűnik. Honnan is sejthették volna, hogy Mark valójában módszeresen terrorizálta bájos feleségét, a legválogatottabb fizikai és lelki módszereket vetve be?Szántak-e egyetlen percet is arra, hogy komolyan tegyék fel a kérdést Kathrynnek, hogy is van aznap…

Még a gyerekek Lydia és Dominic sem sejtik, hogy szüleik hálószobájából kiszűrődő zajok mit is takarnak. Kathryn pedig majd húsz év alatt tökéletesre fejleszti fájdalmainak elrejtését. Nem mer beszélni azokról, hiszen pontosan tudja, hogy Mark keze mindenhova elér. Hazudik tehát a húgának, hazudik a gyerekeinek és legfőképpen önmagának.

Végül ezt a hazugságsorozatot állítja meg a hámozó késsel azon a bizonyos délutánon, amikor a könyv kezdődik. Ki tudja, mi kell ahhoz, hány megveszekedett, átsírt éjszaka ahhoz, hogy egy bántalmazott ember – legyen az nő, gyerek vagy férfi – egyszercsak képes önmagáért kiállni vagy megtorolni a fájdalmait? Kathryn Brooker életében egy nagymamai örökség, egy egyszerű ruhacsipesz széttörése teszi fel a pontot az i-re, ez a lesz az a pillanat, amikor már semmi nem folyhat úgy, ahogy addig.

Amanda Prowse legújabb jól felépített regénye, a múlt és jelen között lépked, így vezeti vissza olvasóit azokhoz a történésekhez, amelyek által egyre közelebb kerülünk Kathryn vagy ahogy később hívja magát, Kate tettéhez. Segít megérteni, ha elfogadni épp nem is, hogyan jut el egy apró darabokra hullott személyiség a végső tetthez, mint a menekvés és a vezeklés egyetlen, számára lehetséges útjához.

Kate valahogy úgy képzeli, a gyilkossággal képes lesz rendet teremteni egy őrült világában. Úgy sejti, a rá váró büntetést már rég letöltötte férje mellett, s a bűntettért járó börtön sem lehet akkora próbatétel, mint az előző húsz év. Talán csak azzal nem számol, hogy még ennél is nagyobb árat kell majd fizetnie. Nem gondolja, hogy gyerekei bizalmát és szeretetét visszakapni legalább olyan nehéz lesz, mint önmagát felszabadítani.

Ennek ellenére Kate megpróbálja az újrakezdést. A rá rótt büntetés letöltése után különböző utakra sodorja majd az élet, nem kímélve őt, még akkor sem, ha döntései már tudatos döntések lesznek, ha segítőből már több akad, mint ellenségből. Az olvasó szerencséjére Prowse történetében mégsem minden úgy alakul, ahogy egy ilyen történettől várható lenne, ráadásul az utolsó fordulat még egy edzett krimiolvasót is elbizonytalanít. Egy klasszikus csavar vár még ránk.

Nem szupergiccsel nyakon öntött nesze semmit kapunk, lesz módunk arra, hogy bizonyos helyzeteken elgondolkozzunk és még inkább, hogy bepillantsunk egy (jobb esetben) számunkra idegen világba. Abba a világba, ahol a bántalmazottak csendben, félelmeiket magukban zárva próbálnak a felszínen maradni. Az ő könyvük ez. Az újrakezdők könyve. Akik életük legnagyobb tragédiája után képesek elindulni, újra lélegezni.

Ahogy Prowse írja ajánlójában: “A Mit vétettem? című könyvet minden olyan nőnek ajánlom, akire az állandó ellenőrzés, irányítás, korlátozás sötét fellege borul. Akkor fogják megtalálni a boldogságot, ha összeszedik a bátorságukat és felszabadítják magukat…”

http://www.hirado.hu/2017/03/13/konyvtamasz-amanda-prowse-mit-vetettem/