Jack Reachert, Lee Child kedvenc hősét nem kell bemutatnom az olvasónak. Régi ismerősünk ő, részben még aktív, katonai nyomozótiszt korából, részint – miután megvált a hadseregtől – csomag nélküli stopposként, aki egyedül járja a hatalmas országot, rácsodálkozva azokra a helyszínekre, ahová korábban hivatali kötöttségei miatt nem jutott el.

Sok róla szóló regény megemlítette, hogy a világ számtalan helyén nőtt fel, számtalan iskolába járt, követve tengerészgyalogos édesapja szolgálati helyeit. Eddig csak regényekben találkoztam Reacherrel, ez az első alkalom, hogy a szerző novellákba foglalta kalandjait (A nevem: Jack Reacher), mégpedig a karakteres kóborló életének különböző korszakaiból: gyermek- és ifjúkorából, a sereg különleges egységénél töltött aktív időszakából, és munkanélküli, magányos vándorként. 12 novellát tartalmaz a kötet, amelyek mind témaválasztásukban, mind – legalább is szerintem – színvonalukban is változatosak. Találkoztam rendkívül élvezetes, fordulatos írással, ezek közül kettőt emelnék ki. Az elsőben (A másodszülött) hősünk még csak 13 éves, de már megcsillogtatja nyomozói képességeit – kimentve apját és bátyját egy-egy kínos helyzetből, és bemutatja számtalan iskolatársa ellen megtanult és begyakorolt verekedési tudományát is. Még ekkortájt rögzültek elvei a küzdelemről: te támadj először, és soha ne késlekedj a megtorlással. Másik kedvencem a Mindenki beszél című novella, amelyben egy fiatal, frissen kinevezett nyomozónő beszéli el izgalmas történet keretében a váratlan csavarral végződő találkozását Reacherrel.

• Olvass bele!

A tucat novella között van olyan krimi, amelynek motívumait számos Reacher regényből ismerhetjük: az ártatlan főhőst letartóztatják, de természetesen ő marad felül a korrupt rendőrrel szemben. Nem marad el az obligát verekedés sem. Olvashatunk olyan írást, ami nem krimi, tulajdonképpen nincs is számottevő története, csak Reacher egy-egy jó cselekedetéről ad számot, és a szerző inkább a hangulatra helyezi a súlyt (Üres szoba, Karácsonyi hagyomány). Néhány írásban feleslegesen – és hadd legyek tiszteletlen – kissé unalmasan hosszú az expozíció az egyébként izgalmas, fordulatos befejezésig (Alvó ügynök).

Találtam olyan novellát is a kötetben, aminek cselekményét vagy a főhős indítékát nehezen vagy egyáltalán nem tudtam értelmezni (Ez nem gyakorlat, Festmény egy magányos bisztróról). Olykor úgy tűnt, mintha csak a hirtelen pénzkereset szándéka végett került volna a papírra az elnagyolt történet, de minden szerzőnek lehetnek gyengébb napjai. Azért a reacheri csavar mindenhol felbukkan.

A fordító, Gieler Gyöngyi számos Reacher-regényt magyarított már, szinte Lee Child magyar munkatársa. A novellák stílusát, hangulatát most is kiválóan adta vissza.

A teljes recenzió itt olvasható