Nehéz összeszednem a gondolataimat a mű kapcsán, mert megszámlálhatatlan érzelmet kiváltott belőlem. Az adaptációként szolgáló filmet már rengetegszer láttam, az egyik kedvencem lett az évek során. A könyv oldalainak bugyraiba izgatottan merültem bele, hiszen volt egy elképzelés a fejemben, hogy mit is várok ettől a történettől. Talán nem mondok meglepetést azzal, hogy sokkal jobb lett az általam kialakított képtől és sokkal nagyobb reakciót váltott ki belőlem.

,, – Tudtam, hogy szeretsz, és hogy bármit megtennél értem. Ezért is fájt annyira, amikor szakítottál velem, Dawson. Mert már akkor is tudtam, mennyire ritka az ilyen szerelem. Csak a legszerencsésebbek élhetik át.
Dawson egy pillanatig képtelen volt megszólalni.
– Sajnálom – hebegte végül.
– Én is – válaszolta Amanda, mit sem törődve, hogy a nosztalgikus szomorúság kiült az arcára. – Mert én a szerencsések közé tartoztam, tudod?”

Történetünk főszereplője Dawson és Amanda.
Fiatalkorukban ismerkedtek meg egymással, bár két külön világba tartoztak.
Amanda egy gazdag család egyetlen lánya volt, míg Dawson egy szegény bűncselekményeket elkövető család tagja volt. A fiú egyáltalán nem hasonlított sem külsőre, sem viselkedésileg egyetlen családtagjára sem, ennek ellenére a lány szülei nem adták áldásukat a kapcsolatukra, mert úgy érezték, hogy ez a rossz útra tért fiú negatív útra terelné lányukat.

Ám nem sokkal a sors úgy hozta, hogy szakítaniuk kellett. Különböző irányba folytatódott az életük, messzire eltávolodtak egymástól.
Az a kötődés, mely már gyermekfejjel is kialakult közöttük később sem tűnt el. Az a szerelem, amit egymás iránt éreztek az egész életüket végig kísérte. Az a szenvedély, ami őket jellemezte sosem tört magasabbra, csakis egymással.

,, Dawson leengedte a karját maga mellé.
– Te is fontos vagy nekem. És éppen ezért nem vagyok rá képes, hogy elvegyem tőled a főiskolás éveidet – magyarázta.
– Te nem veszel el tőlem semmit – rázta a fejét rémülten Amanda. – Bezzeg a szüleim! Úgy bánnak velem, mintha még mindig kislány lennék.
 – Mindketten tudjuk, hogy miattam alakult így a kapcsolatod a szüleiddel – rugdosta a port a fiú. – Ha szeretsz valakit, azt képes vagy elengedni is, nem igaz?
Amanda szemében – most először – düh villant.
– És ha újra rád talál, akkor így volt megírva. Erre gondolsz? Erre a közhelyre? – A lány megragadta Dawson karját, ujjai belemélyedtek a fiú bőrébe. – Mi nem egy közhely vagyunk! Kitaláljuk, hogyan tovább. Beállhatok pincérnőnek, vagy kereshetek valami más munkát, és bérelhetünk egy házat.
(..)
– Menj haza – kérte a lányt.
– Dawson… – lépett hozzá közelebb Amanda.
– Nem – csattant a fiú hangja, majd gyorsan hátrált még egy lépést. – Nem figyelsz rám. Vége, érted? Megpróbáltuk, nem működött. Az élet megy tovább.
Amanda arca viasszerűvé, szinte élettelenné vált.
– Tehát ennyi?”

Amanda férjhez ment, gyermekei születtek. A férje, Frank vakvágányra tért, mikor a kislányuk beteg lett és nem tudták megmenteni az életét. Mindkettőjükben megtört valami, azonban a nő elnyomta az érzelmeit és támaszt nyújtott a többi gyermekének, hiszen segítségre és szeretetre volt szükségük.  A férj fokozatosan alkoholistává vált, tudomást sem szerzett arról, hogy közben a házasságuk romokba hevert.

Dawson egész életében egyetlen lány volt, ő volt a nagy szerelem. Mindvégig ő foglalta le a gondolatait, még akkor is amikor több évig nem látták egymást.
Egy olajfúrótornyon dolgozik, számtalanszor volt a halál közelében, de valami mindvégig megmentette őt. Sokszor lepergett előtte az élete, sokszor érezte úgy, hogy ez lesz a vég.

,, – Te nagyszerűen viselkedtél, amikor a Diana jött – mutatott rá Dawson.
– Mert velem voltál. – Amanda lassított a léptein. A hangja komolyan csengett. – Tudtam, nem engednéd, hogy bajom essen. Mindig biztonságban éreztem magam, amikor mellettem voltál.”

Egy közös barátjuk, Tuck meghalt. Mindkettejüket felhívta az elhunyt ügyvédje, hogy személyesen találkozhassanak. Amikor újra találkoznak akkor minden közös múltjuk előjött, az összes pillangó a gyomrukban, a mérhetetlen szerelem és szenvedély a szívükben, maga az elválásuk fájdalma.
Közösen hamvasztják el a barátjukat, mindkettejükhez közel állt a férfi, mindkettőjüknek segített amiben csak tudott, még hogyha ez nem is tűnt mindig annak.
Az a hétvége, amit együtt töltenek el egy óriási ajándék mindkettejük számára, emellett a döntést is magán hordozza. Fel lehet rúgni egy családi életet egy szerelemért, vagy helyesebb elengednünk a nagy szerelmet?

Izgalom, szomorúság, öröm. Ezekkel tudnám igazán jellemezni a művet.
Megesett, hogy könnyekben törtem ki, máskor jót mosolyogtam az eseményeken. Néhol a szívem is belefájdult, néhol a lelkemnek is jólesett egy-két boldog pillanat.

,, A karjaiba vonta, újra belesúgta a fülébe, hogy szereti, és bármennyire hihetetlen, de Amanda egy pillanatig úgy érezte, minden rendben lesz.”

A szerelem véleményem szerint kétoldalú érzelem. Előfordul, hogy pozitív élményként éli meg az ember, ám máskor negatív hatással lehet az életre. Óriási ürességet okoz a léleknek, hogyha nem talál viszonzása a szerelmünk, emellé csatlakozik a mérhetetlen fájdalom is, hogyha el kell engednünk valakit, aki az életünket jelenti. Sokszor nem csak magunkat kell néznünk, nem lehetünk mindig önzők. De talán hogyha a szerelmet elengedjük, akkor megfosztjuk magunkat valamitől, ami boldogságot adhatna nekünk.

Ez a mű megmutatta nekünk a szerelmet, az elengedést egy kissé drámai köntösbe bújtatva.
Ez egy olyan alkotás, amit igenis meg kell ismernie minden romantikus zsánert kedvelőnek.
Kihagyhatatlan mű, tele érzelemmel!
Ha belekezdesz, már nem fogsz tudni menekülni előle.. Csak a végére akarsz majd érni, hogy lásd mi is történik a két főhőssel. A zsebkendőt ne felejtsd el a közeledbe tenni, mert szükséged lesz rá!

A teljes recenzió itt olvasható