(kiadvány: Halálos ősz)

Amikor tavaly év végén megjelent a szerző Végzetes nyár című krimije azt írtam: Nekem ez bejött, Anders nálam nyert. Olvasnék még tőle. Szerencsére nem kellett sokat várni, az évszakok köré épülő gyilkosságok sorában megérkezett a Halálos ősz. Tökéletes nyitás így őszre időzítve.
Már nagyon kíváncsian várom, mennyire borzongató téli krimit tálal majd Anders a következőkben.




A jól bevált recepten alig változtatva, talán még erősebb, összetettebb lett a Halálos ősz. Szerintem igen mesteri a történet, igazi családi dráma a kisvárosban, egy jól megírt, igen hatásos pszicho-thrillert olvashattam.

Anders továbbra is nagy hangsúlyt fektet a környezetre, ami ez esetben még fokozza a misztikus hatást. Egy régen elfeledett, bezárt kőbánya ad helyszínt, egy hegyi tóval a két idősíkon futó történetnek. A kidolgozott karakterekkel, valódi problémákkal megtűzdelt történet izgalmas és átgondolt. A megoldás a végén pedig egyszerre lesz sokkoló és szívszorító.



Nagyon jól játszik az olvasó érzelmeivel, idegeivel a szerző. A múlt-jelen idősíkjai végig tudják tartani az olvasóban az érdeklődést. Olyan finoman találja a sötét, baljós eseményeket, rajzolja meg a szereplők érzelmi hátterét, amihez kiváló keret a környezet.

Anders de la Motte írása egy klasszikus nyomozós történet, aminek erőssége az intrikák és a kisvárosi hangulat megjelenítése, a zárt kisközösség összetartása. Ez rajzolódik ki a szereplők által: itt mindenki ismer mindenkit, rokoni vagy egyéb szálakkal kötődnek egymáshoz. Ijesztő ez a látszat-összetartás, amit a hazugságok hálója, sok pletyka, elfojtott gyűlölködés, vélt vagy valós sérelem tart össze. Anders de la Motte karakterei emberiek és élőek, mindenkinek megvan a maga kis titka, problémája.




A történetről: 1990 késő nyara a kiindulási pont. Öt gyerekkori jó barát az érettségit ünnepelve a bányatónál tölt el egy estét. Felszabadultan boldogok, előttük az élet, tele vannak tervekkel, reménnyekkel. Isznak, mulatnak, némi joint is előkerül, ami előhoz némi sértődöttséget, vélt sérelmet, felkavarja az érzelmeiket. A társasághoz csapódik egy motoros pár, akik további nem várt viharokat indítanak el. Távozásuk után hajnalra az egyik fiú holtan lebeg a tó vizén... baleset vagy gyilkosság történt? Milyen titok lapul a tó mélyén? A rendőrség igen gyorsan lezárja az esetet, hiszen az egyik fiatal éppen a rendőrfőnök fiacskája. Nagyon érdemes már itt figyelni az apró részletekre, amik évekkel később kapnak nagy hangsúlyt a megoldásban.

Az örök barátság egy életre összeköti ezeket a fiatalokat a történt drámával. Emlékeznek és nem felejtenek, hiába a hosszú hallgatás. Simon tragédiája mint egy súlyos seb égeti a lelküket, nyomasztóan hat a továbbiakban a városkára is. Aki pedig az igazságot akarja Simon édesanyja, ő mindent megtesz ezért. Persze, ami kiderül végül, talán őt is meglepi, nem biztos, hogy ezt várta.



Huszonhét év után a városkába frissen érkező stockholmi nyomozónő, Anna érdeklődésébe kerül a régi ügy. A nyugdíjba került egykori rendőrfőnök és mindenki finoman lebeszélné persze a nyomozásról, hagyja békén a múltat. Anna nem olyan merész, kevéssé határozott, mint Kim Stone. Persze Anna is menekül a saját démonai elől, ami egyedül kissé rontotta a hatást. Túl sokat időzik-rágódik a múltján, a lányával való kapcsolata elég zaklatott. Persze érthetővé válik a háttér megismerése után, ám erre túl sok időt, lapot szánt Anders. Lehetett volna egy cseppet határozottabb Anna a saját életével, hiszen a szembenézést ő sem tudja elkerülni.


A múlt titka egy városi rendezvényen robbantja fel a látszat idillt. Simon zenész volt, csodás hangon énekelt, amikor váratlanul felhangzik az a régi dal, a szereplők kiborulnak, elindul a lavina. Kinek állt érdekében mindez? Ki az és miért, aki a háttérből mozgatja a szálakat? Anna is érzi, őt is manipulálja valaki a háttérben.

Ezek a különféle érzelmi kötelékek végig jellemzőek a szereplőkre, rendkívülien jól hatnak az olvasóra is. Huszonhét év után egy olyan konfliktus bontakozik ki, ami után Anna számára nincs más választás, nyomoznia kell. Egy izgalmas családi történet ez a krimi, drámai elemekkel megtűzdelve.

Anders de la Motte időt fordít a karakterek és események ábrázolására, hátterének megvilágítására. Sokat beszél a barátságról és a családi kötelékekről, a látszatról. A történet fordulatai teljesen kiszámíthatatlanok, és végig izgalmasak. A figyelmes vagy edzett krimiolvasó egy ponton azonban kezdi sejteni, mi is lehet a háttérben, amikor egy szereplő feltűnik. Nem igazán akartam elhinni a várható megoldást, de örülök, hogy kitaláltam. Még így is maradt a cselekményben olyan érzelmi csavar, amire nem számítottam. Kellően meglepett, az tény.


A történetmesélési technika, a hang és a környezet egy lélektani drámát tár elénk. Nem csak egy gyilkossági történetről olvashattam, hiszen a sztori végig magában hordozza ezt a  sűrű, pszichológiai feszültséget. 


Nagyon ajánlom a szerzőnek ezt a könyvét is azoknak, akik szeretik az igényesen megírt krimiket, az emberi jellemek sötét titkait kifürkészni, remek jellemrajzokat találnak ebben a történetben is. Ahogyan a Végzetes nyár is erre épült, itt is egy olyan történetet kapunk. Kedvelem Anders de la Motte izgalmas, már-már szépirodalmi stílusát, teljesen az ízlésem szerinti. Üdítő hang a sok véres krimi között. Egy érdekes, fordulatos, néhol torokszorító történetet kaptam, ami el is gondolkodtatott. Talán nem is kell ennél több. Nálam most ez a kedvenc. Nagyon várom a szerző további írásait.

A teljes recenzió itt olvasható