(kiadvány: Kirké)

Pár éve olvastam és nagyon szerettem Madeline Miller: Akhilleusz dala című regényét, amelyben az írónő az Íliászt dolgozta fel, méghozzá olyan szempontból, ami igazán sok mindent megmagyarázott egy mai olvasónak is az anno lezajlott folyamatokról és kapcsolatokról. Mivel már eleve az a regény is évekig készült, teljesen nyilvánvaló volt, hogy Miller nem egy termékeny írónő, de az ő esetében is igazán megérte várni a következő művére, ami tavaly jelent meg angolul, s nagy kritikai és közönségsikert is aratott. Nem csak irodalmi lapok legjobb könyvei közé került be a 2018-as összefoglalások során hanem még a GoodReads jóval populárisabb műveket favorizáló felhasználói is kategória győztesnek szavazták meg a fantasy regények között, ami azért nem kis teljesítmény. Főleg mert igazából nyelvezete és stílusa miatt simán a szépirodalom kategóriába is belefért volna, sőt talán még a történelmi regények közé is, lévén, hogy az ókori Görögországban játszódik.

Miller ismét Homéroszt használja forrásnak, csakhogy most az Odüsszeiához fordult, viszont nem a híres hajósról mesél, hanem az egyik nőről, akivel útja során találkozik. Az eposzban Kirké története alig két ének, ugyanígy a regényben Odüsszeusz is csak két fejezetnyit szerepel, helyette a hangsúly az istennőn van, s megtudhatjuk, hogy került a szigetre, mi volt a mozgatórugója, miért is változtatta disznókká a hajósokat és hogy történhetett ezek után még az, hogy egy évig volt a hőssel, majd jótanácsokkal ellátva engedte útjára, s ennek köszönhetően sikerült néhány veszélyt elkerülniük. Miller igazi jól kiforrott hősnőt és fejlődésregényt alkotott, amely az első mondattól kezdve magával ragadott és nem engedett.

Kirké nimfának született, anyja najád (azaz folyami nimfa) volt, az apja pedig nem más, mint Héliosz, a napisten. S ugyan ő volt a pár első gyermeke igazából nem lett soha kedvenc, nem illett be az udvartartásba, bár igazán vágyott arra, hogy valaki kedvelje és foglalkozzon vele. De különc volt, nem volt elég szép, elég okos és furán csengett a hangja. Amikor büntetése megkezdése előtt a rabul ejtett Prométheuszt elhozzák az apja udvarába, Kirké az egyetlen, aki megpróbálja enyhíteni a titán kínjait és elbeszélget vele, mert szeretné megérteni, hogy mi vitte arra, segítsen a halandóknak. S ő is elkezd érdeklődni a halandók iránt. S elkezdi ezzel párhuzamosan felfedezni magát is és a hatalmát, rájön, hogy miben rejlik az ereje, hogy igazi boszorkány ő. Aztán száműzik és sokáig él egyedül Aiaié szigetén, ahol kiteljesedik és igazi varázslónő lesz. Közben felvonulnak körülötte a mítoszokból ismert alakok: fontos szerepet játszik a Minotaurusz megszületésénél, találkozik nem csak Odüsszeusszal, de Médeiával, Ariadnéval, Daidalosszal és Ikarosszal is, istenek keresik fel és nimfáknak lesz őrzője, s nála jobban tényleg nem ismeri senki Szkülla titkát és teljesen érthetővé válik, hogy miért is folyamodik a disznós varázslathoz. S a történet végére több olyan kapcsolata is alakul, amelyről élete kezdetén csak álmodozott és talán az egyetlen a családjából és a körből, ahonnan származik aki megérti és tisztába jön azzal, hogy mit jelent istennek és halhatatlannak lenni.

Ez a Kirké nem az, akit az eposzból ismerünk, s bizony Miller többször is nem győz rámutatni, mennyire férfiközpontú amit ismerünk ebből a világból, holott nem is biztos, hogy minden úgy történt, ahogy tudjuk, mert már maguk a hősök is tovább színezve mondták el a történetüket és bizony Homérosz se mentes a szépítéstől:

Évekkel később hallottam egy dalt a kettőnk találkozásáról. A fiú, aki énekelte, több hangot tévesztett, mint amennyit eltalált, a versszakok édes dallama mégis átragyogott a hamisságán. Nem voltam meglepve azon, milyen képet festett rólam: a büszke boszorkány meghátrált a hős kardja elől, és térden állva könyörgött kegyelemért. Úgy tűnik, a meghunyászkodó nő a költők legkedveltebb témája. Mintha nem létezhetne történet anélkül, hogy földön csúszva zokogunk.

De nem csak Kirké ennyire érdekes, nőalak, hanem vannak még rengetegen, istennők, halandók is, akik egyáltalán nem felelnek meg annak a képnek, ami ebből a világból ránk maradt, hiszen ő maga is találkozik olyanokkal, akik teljesen ellentmondanak ennek az elképzelésnek:

Általánosan ismert mondás, hogy a nők finom teremtmények, akár a virágok, a tojás vagy bármi, amit egy pillanatnyi hanyagsággal tönkre lehet tenni. Ha eddig igaznak is gondoltam ezt, ezután már biztosan nem.

Kirké története igazi nőközpontú írás a mítoszok világából, főszereplőnk életén keresztül megvizsgálhatjuk az istenek és a halandók élete közötti különbséget, a hősiesség eszményét is mert igen, Odüsszeusz is megkapja a magáét és nem csak Kirké az, aki átlát a vetítésén és tisztában van azzal, milyen jellem.

Szerettem olvasni a Kirkét, tetszett a főhős hangja és története, ahogy megtalálja magát és a hivatását, s végül a célt az életében. S annak is örültem, hogy mitológiai ismeretem ide vagy oda azért rengeteg apróság volt még, amelyek meg tudtak lepni, mert később utána néztem néhány érdekes történetszálnak és bizony ezek így szerepelnek a kánonban, csak annyira a háttérben maradtak, hogy Miller tolla számomra újdonságként elevenítette ezeket meg.

A teljes recenzió itt olvasható