Majdnem a végéhez ért A hét nővér-sorozat A hetedik nővér története című regénnyel, azonban még várnunk kell arra, hogy a kirakós minden darabja a helyére kerüljön. Ebben a regényben sok kérdésre kap választ az olvasó, viszont én személy szerint kezdek kicsit csalódott is lenni, hogy miért kell ennyire elnyújtani az egészet. Kíváncsian és reménykedve vettem a kezembe A hetedik nővér történetét.

Sajnos nyáron az író, Lucinda Riley elhunyt, így a befejezéssel, Pa Salt történetével kapcsolatban is kicsit szkeptikus vagyok, melyet a fia, Harry fog megírni. Mindent összevetve viszont nagyon szeretem a sorozatot, a tavalyi évem egyik nagy felfedezése volt Lucinda munkássága.

A hetedik nővér története

Adott egy gazdag üzletember, akinek Svájcban egy saját mini szigete van, melynek Atlantisz a neve. Erre a szigetre “gyűjtött” össze hat lányt, akiket örökbe fogadott, és a Plejádok hét nővéréről nevezett el. Azonban az eredeti nővérek heten voltak, a legfiatalabb, Meropé hiányzik. Az immár hétkötetes sorozat a hat meglévő nővér történetét meséli el Pa Salt halála után, akik elindulnak felkutatni a gyökereiket.

A hatodik kötet azzal ér véget, hogy a férfi ügyvédje bejelenti a nővéreknek, hogy valószínűleg megtalálta a hetedik testvért. Ahogyan a fülszöveg is írja, megkezdődik a hajsza az idővel, ugyanis szeretnék, ha Meopé is velük tartana a férfi temetési búcsúztatójára. Akitől viszont több információhoz tudnának jutni, valamiért retteg az őt kereső nővérektől, így nem is olyan egyszerű a kutatás.

Könyv a könyvben: a múltbéli Írország

Ahogyan az első hat kötet, úgy a hetedik is amolyan könyv a könyvben megoldással operál. Ez annyit jelent, hogy a történetben főszerepet kapó nővér felmenőjének sorsát ismerhetjük meg. Gyakorlatilag minden könyvben más és más ország volt, jellemzően a 20. század elején játszódó történettel és sorsokkal. A hetedik nővér története helyszíne Írország, az ír szabadságharc pillanatai, melyben Mick Collins idejébe leshetünk be, illetve hogy mennyire vérzivataros korszak is volt ez. Nem utolsó sorban két múltbéli nő történetét is megismerhetjük, Nualáét és Merryét. Merry egy 59 éves nő, aki a hiányzó testvér, Mary-Kate anyja. Ő olvassa Nuala naplóját, majd pedig elmeséli a saját gerekkorát is, hogy hogyan nőtt fel, és miért kellett olyan gyorsan elhagynia Írországot.

Nekem ezek a múltbéli részek nagyon tetszettek az összes könyvben, így itt is. Ráadásul Skócia mellett Írország kezd egyre inkább érdekelni, így külön örültem ennek a helyszínnek. Egyébként ez nem meglepő, Lucinda Riley is ír, tehát a sorozat mintegy megkoronázása teljesen érthető, hogy a szülőföldjén játszódik.

Szerintem kétségtelen, hogy ennek a kötetnek a főszereplője Merry, aki Electrához hasonlóan szintén nem lett a szívem csücske, sőt. Nagyon sokáig kifejezetten ellenszenves volt számomra, és a történet vége tudta csak egy kicsit tompítani bennem ezeket az érzéseket. A gyerekkora nehéz volt, ezeket a részeket olvasni is rossz érzés volt (mármint azért, hogy emberek ilyen körülmények között élhetnek), viszont mindeközben már sejtettem, hogy mi lesz a történet vége. Vagy hogy ki is a hetedik nővér.

Nyilvánvalóan nem egy krimiről van szó, így ebben az esetben nem bántam, hogy viszonylag könnyen meg tudtam tippelni a végkifejletet. Kicsit olyan ez, amit már több más könyvre is mondtam, hogy nem a cél, hanem az utazás a fontos. És pont emiatt tudom azt mondani, hogy egyébként tetszett a könyv. Mert ugyan azt a varázslatos utazást kaptam tőle, mint az előző hat kötettől.

Összegzés

Rengeteg a szereplő – újak és régiek is –, azonban nem volt nehéz nyomon követni, hogy ki kicsoda. A szerző nem csak a főszereplőkre koncentrál, hanem a mellékszereplőket is szépen kidolgozta, ezért számomra szívmelengető volt az ő sorsuk vagy soruk rendeződése is. Külön örültem Allynak, illetve az idős pap történetének is.

Ugyan A hetedik nővér történetében sok dologra fény derül, de például Pa Salt személye egyre kibogozhatatlanabb, ahogyan az Eszu család is egyre nagyobb kérdőjel bennem. Kíváncsi vagyok, hogy mik lesznek a kérdésekre a végső válaszok, azonban vitathatatlan, hogy Lucinda Riley családregényei zseniálisak. Nem csak a lélek mélyébe kalauzolja el az olvasóját, hanem ismeretlen tájakra is, ahová én személy szerint nagyon szívesen elutaznék a regényei miatt.

Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik olvasták a sorozatot. Még ha vannak is benne részek, amik külön is érthetőek, szerintem mindenképpen szükséges a többi nővér történetének ismerete ahhoz, hogy értsd A hetedik nővér történetét.

Még több könyvajánlót itt olvashattok.

A hét nővér-sorozat kötetei sorrendben:

  1. A hét nővér
  2. Viharnővér
  3. Árnyéknővér
  4. Gyöngynővér
  5. Holdnővér
  6. Napnővér
  7. A hetedik nővér története
Lucinda Riley: A ​hetedik nővér története könyvajánló és könyvkritika György Tekla könyves blogján

A hét nővér-sorozat szívbemarkoló, felemelő és teljes mértékben lebilincselő. — Lucy Foley

A család ügyvédjének meglepő kijelentését követően, miszerint úgy véli, megtalálta a hiányzó nővérüket, Maia és Ally felfedezi, hogy az egyetlen nyomuk egy új-zélandi borászat címe, valamint egy szokatlan, csillag alakú smaragdgyűrű rajza. Mivel az Ausztráliában élő CeCe van a legközelebb, őt küldik el, hogy járjon utána a dolognak. Ezzel pedig kezdetét veszi az országokon átívelő versenyfutás az idővel, hogy még azelőtt rábukkanjanak a hetedik nővérre, mielőtt összegyűlnének a Titánon Pa Salt halálának évfordulója alkalmából…

 https://www.gyorgytekla.hu/2021/12/lucinda-riley-a-hetedik-nover-tortenete/