Meredek lett minden idők legdrágább német sorozatának előzetese
Volker Kutscher noirjaiból filmsorozat készül Gereon Rath detektív főszereplésével.

45 millió dolláros költségvetéssel, azaz 11 515 500 000 forintból forgott a Weimari köztársaság végnapjairól szóló Babylon Berlin című sorozat az ARD és a Sky koprodukciójában, annyiból, amennyit eddig még soha nem költöttek 16 x 45 percnyi tévés tartalomra nem angol nyelvterületen. A fenti előzetesből látszik is, hogy nem volt olcsó mulatság, a jelmezek, a díszletek mind hitelesnek tűnnek, márpedig ez meglehetősen drágítja a produkciót.

Jan Mojto producer szerint nem baj, hogy sokba került a sorozat, mert ahhoz, hogy minőségi tartalmat állítson elő az ember, költeni kell. "A középszerrel már nem megyünk semmire, ha el akarod adni a sorozatodat, olyan minőséget kell nyújtani, mint a vetélytársaid" - nyilatkozta a Hollywood Reporternek. A 2. világháború előtt, Berlinben játszódó krimit Tom Tykwer, Achim von Borries és Henk Handloegten forgatta Volker Kutscher noirjaiból (az írót a német Raymond Chandlernek tartják), melyeknek egy Gereon Rath (Volker Bruch) nevű detektív a főszereplője. A sorozatban Rath egy oroszok által üzemeltetett prostihálózatot igyekszik felszámolni, ehhez a hátteret az 1929-es évek adja, az az aranykor, amit a szélsőjobb térnyerése fenyeget egyre markánsabban, a világ gazdasága meg éppen összeomlik. Spoiler: nem lett jó vége a dolognak.

Jó, mi tudjuk, mi lett, de a történet szereplői nem, így a sztori különösen érdekesnek tűnik, mármint az, ahogy a kor emberei reagáltak azokra az eseményekre, melyekkel nehéz nem 2017-es párhuzamot húzni (Trump, szélsőjobb, gazdasági válság veszélye, stb.), bár a Babylon Berlin forgatókönyveit még valamikor 2013-ban írták, és az írók a 2008-09-es válsággal akartak párhuzamot húzni. Az előzetes mindenesetre kurvajó, hátha hozzánk is jön majd. Premier: október.

UPDATE: jön, az HBO GO-ra és az HBO-ra is. 

Fordította: Szalay Zsuzsanna
,,Most nem a gyónás ideje van, hanem a vezeklésé" - Németország első számú thrillerszerzője hátborzongató utazásra invitál... Amikor Marla Lindberg meghívást kap egy osztálytalálkozóra...
Fordította: Beke Cz. Zsolt
Ha a kor láthatatlanná tesz, a titkokat is könnyebb elrejteni. Amikor Lydia részmunkaidőben elvállalja a helyi idősek klubjának a vezetését, visszafogott teázással és szelíd kártyázással...
Fordította: Kajsza Krisztina
Egy brutális szörnyeteg, aki abban leli örömét, hogy miszlikbe aprítja az embereket... Azzal, hogy megszabadítja a jelenlététől a világot, életeket menthet. Constance megtalálja az átjárót...
Fordította: Gábor Emma
Olykor szembe kell nézni a múlttal egy közös jövő reményében A különleges képességekkel megáldott Bran Tremayne Cornwallba utazik, hogy utánajárjon egy nemkívánatos, nemesi örökségnek....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ