A hét könyve – Cserháti Éva: A múlt lankái

Az eddig főként krimijeiről ismert Cserháti Éva idén ősszel egy lélektani, formabontó családregénnyel jelentkezett: A múlt lankái három nő sorsán keresztül mesél a női örökség súlyáról és erejéről, valamint arról, amit kimondtak, és arról is, amit elhallgattak.

A húszas évei végén járó Emese testi és lelki összeomlása után úgy dönt, hogy Angliába utazik, hogy eleget tegyen nemrégen elhunyt nagyanyja, Olga utolsó kívánságának. Egy távoli kisvárosban, egy ismeretlen nő vendégszobájában próbálja meg újrarendezni az életét, vagy legalább lezárni mindazt, amit már nem bír tovább cipelni. De a csend, az eső, az idegen ház konyhája és a Long Mynd szemközti dombjai mögül lassan új hangok szűrődnek be. Emese akarva-akaratlanul nyomozni kezd a családja múltja után, a szálak pedig egészen a spanyol polgárháborúig nyúlnak vissza, ahol több magyar nő is fontos szerepet vállalt.

Cserháti Éva íróként és műfordítóként is ismert, emellett ő a magyar Krimifesztivál egyik főszervezője. Idejét megosztva Budapesten és egy angliai kisvárosban él, ahol pilatest és kreatív írást oktat. Legismertebb regényei A K.É.Z esetei című sorozat, amelynek eddig négy kötete (A Sellő titka, Szabadulószoba, Zarándoklat a halálba, Az Albatrosz-rejtély) jelent meg. A múlt lankái a hatodik regénye.

A General Press Kiadó már a kötet formai megjelenésével is érzékeltetni kívánja, hogy ezúttal teljesen más élményre számíthatnak Cserháti olvasói: A múlt lankái nagyobb méretben, keménykötéses, védőborítóval ellátott változatban jelent meg. A Kiss Gergely által tervezett borító sem akar zsákbamacskát árulni, hiszen ez a mű igazi szépirodalmi csemege, amely „rövidsége” (mindössze 260 oldal) ellenére nem egy könnyed hangvételű olvasmány.

A bevezetőben azt írtam, hogy A múlt lankái egy formabontó családregény, hiszen bár valóban egy család történetét ismerhetjük meg, de a megszokottól eltérően nem lineárisan haladunk előre az időben, és a fókusz is főleg a legfiatalabb generációra, Emesére és a nagyanyára, Olgára esik. (Természetesen Emese anyja is megjelenik, de ő csak mint mellékalak tűnik fel.) És habár annak ellenére, hogy a főszereplők a gyengébb nem képviselői közül kerülnek ki, a regény mégsem illethető a „női történet” jelzővel, hiszen annál jóval komolyabb hangvételű műről van szó.

A regény cselekménye három történetből épül fel, amelyek formailag is jól elkülöníthetőek. A 2005-ös év eseményeit az éppen Angliába megérkező Emese elbeszélésében ismerhetjük meg, és ezek a kötet legolvasmányosabb fejezetei. A múlt feltérképezése azonban nem csak az ekkor lefolytatott beszélgetések során történik meg, hanem az úgynevezett „Munkanapló” által is. Ennek elbeszélője szintén Emese – csak a korszak más: 2021 – de akár lehetne maga Cserháti is, hiszen itt a főszereplő a spanyol polgárháború utáni kutatása módszereit és eredményeit teszi közzé, így valóban egy írói munkafolyamat fázisait olvashatjuk. Ezek talán a legtömörebb és a mi részünkről a legnagyobb odafigyelést igénylő részek, mert számos nevet, helyszínt és eseményt kapunk, amelyek nemcsak a történet súlyát húzzák alá, hanem új ismereteket is nyújtanak.

Az átlagember a spanyol polgárháborúról viszonylag kevesebb tudással rendelkezik, hiszen a történelemtanulás folyamán erre kevesebb hangsúly helyeződik, holott számunkra ez azért is lehet különösen érdekes, mert számos magyar nő is a részese volt. Cserháti pedig főként ezeknek az asszonyoknak kíván emléket állítani a regényével, amelyet kétségkívül rengeteg kutatómunka előzött meg. Ennek a szálnak a főszereplője Basch Annamária, akinek a neve valószínűleg meglehetősen keveseknek mond bármit is – ha rákeresünk, hamarabb találunk angol nyelvű Wikipedia-cikket róla, mint magyarul bármit –, pedig ő volt azon 16 jugoszláv származású önkéntes nők egyike, aki a háború alatt a tábori kórházban dolgozott ápolónőként. Egyben ő volt az asszisztense Dr. Douglas Jolly új-zélandi sebésznek (ő próbálta megmenteni például Gerda Taro, Robert Capa nagy szerelmének az életét is – sajnos sikertelenül), akinek bár több emlékezet jutott osztályrészül – alakját memoárok és életrajzi kötetek sokasága őrzi –, de nekünk, magyaroknak szinte semmit sem jelent. A történet harmadik „szála” is hozzájuk kapcsolódik: fiktív regényrészletek alapján ismerhetjük meg Annamária élettörténetét 1937-től kezdve 1979-ig bezárólag.

Cserháti ügyesen vegyíti a fikciót a valós történelmei eseményekkel és szereplőkkel (olvasóként különösen izgalmas „kinyomozni”, hogy kik azok, akik valóban léteztek), így természetesen ez a három történetív adja ki végül a nagy egészet. És habár fennállt a veszélye annak, hogy a cselekmény a végére melodrámába csapjon át, szerencsére a szerző mindvégig sikeresen elkerülte a pátoszt, aminek köszönhetően egy mélyen emberi, helyenként megrendítő, de összességében mégis egy lélekemelő történetet kaptunk, amelyben kiviláglik a remény, hogy egy mély depresszióból is van kiút.

Cserháti Éva: A múlt lankái, General Press Kiadó, 264 oldal

https://deszkavizio.hu/a-het-konyve-cserhati-eva-a-mult-lankai/