Peter Robinson - Mérgező emlékek
Várható megjelenés: 2012-04-30
ISBN: 9789636433772
376 oldal
Méret: 37 x 197
Ára: 2990 Ft
Mérgező emlékek
Fordította: Erős László
Az Angliában született és felnőtt Chris Lowndes, aki utóbbi éveit Hollywoodban töltötte mint Oscar-díjas filmzeneszerző, már korábban elhatározza, hogy a 60-at betöltve visszatér az óhazába. Ám mire a tervét megvalósíthatja, imádott felesége már a temetőben nyugszik. A veszteség miatti fájdalommal és bűntudattal a szívében beköltözik egy dombon található, lakatlan, de módos udvarházba. Hamarosan kiderül, a régi házzal annak történetét is megvásárolta: egy rejtélyes bűnügy helyszínén lakik, az előző tulajdonost a felesége megmérgezte, ezért felakasztották. A régi ház különös zajai és a tükörben megjelenő képei, saját zaklatott állapota is arra készteti, hogy utánajárjon a történetnek. A megszállottsággá váló nyomozás Londonba, Párizsba, sőt Fokvárosba is elszólítja. Mire jut Chris az igazság hajszolásával? Milyen nem sejtett hátborzongató történetek tárulnak fel a még élő tanúk és a fellelt írásos dokumentumok révén? Készül-e a tervbe vett ,,meghallgatásra szánt" mű, a zongoraszonáta? Fel tudja-e oldozni magát a saját bűnei alól az igazság kiderítésével? Új életet kezdhet-e Heatherrel, az ingatlanügynökkel, akiben odaadó segítőre, majd izgalmas szeretőre talál? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Peter Robinson (Démoni kapcsolat, Rosszfiú) legújabb regénye.
Fordította: Tihor Szilvia
Egy idős antikvárius. Egy lelkes krimiszerzőnő. Egy magának való órásmester. Ők hárman alkotják a Talányos Tárgyak Társaságát, egy titkos csoportot, amelynek tagjai félévente egy londoni...
Fordította: Dobosi Beáta
Leo Asker nyomozó alig rendezkedett be az elveszett lelkek osztályán, eddigi sikerei elismeréseként előléptetéssel kecsegtetik. Bosszúszomjas ellenlábasa, Jonas Hellman azonban mindent elkövet...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ