Amit Halász Péter, a csángó népélet kutatója fontosnak talál, azt nem ereszti, amíg minden részletét nem magyarázta el alaposan, a maga környezetében és az utókor szempontjai szerint. A földművelés nagyon komoly dolog, a megélhetés múlik rajta, de azért lehetnek huncutságok ebben a tárgykörben. A moldvai Szabófalván például szokás volt a lánnyal több földet kínálni, ha azt akarták, hogy hamarabb férjhez menjen.

A jó erkölcs földhözragadt holmi. A hagyományos szántóföldi növénytermesztés a moldvai csángó magyaroknál című munka lényegében azt mutatja be, hogyan boldogultak ezek az emberek odavándorlásuk óta, miképpen őrizték vallásukat, kultúrájukat, amely kölcsönhatásban fejlődött a románokéval. A magyarság túlélési potenciálja méretik meg. Persze, ez alapján nem lehet kijelenteni, hogy ott fog tartani kétszáz év múlva az erdélyi magyarság különállásban, alkalmazkodásban vagy asszimilációban, ahol most állnak a csángók. Hiszen nem sejthető előre, mikor erősebb a többségi társadalom beolvasztó szándéka, vagy milyen hatásra válik összetartóbbá a kisebbség, és hogy segít-e a hagyományok megőrzésében a globalizáció. Az biztos, hogy a középkorban segíthetett: a Moldvába került magyarokról – mivel katolikusok voltak – sokáig a Rómába küldött misszionáriusi beszámolók szólnak csak, és nyilvánvaló, hogy az egyháznak nagyon nagy szerepe volt az életükben, a gazdálkodásuk fejlődésében is.

A jelentések olykor eredeti megállapításokat tartalmaznak a csángókról, máskor hanyagul a korábban ott járt testvér megjegyzéseit veszik át. Így az a toposz több helyen is felbukkan, hogy a föld rendkívüli termelékenysége a lakóit lustává teszi. Máskor viszont az olvasható – és ebben is lehet általánosítás –, hogy az itt élő csángók többsége vagyonos és szorgalmas, viszont hirtelen haragúak és hajlamosak az iszákosságra. Az ital valamiért vörös posztó lehetett a jelentést író misszionárius atyák szemében, mert a Tatros melletti székely csángókról is megállapítják, hogy többet isznak, mint a románok, viszont dolgosabbak. Azt is rögzítik, hogy a moldvai katolikus magyarok száma a XVIII. századra csaknem a korábbi tizedére csökkent, egy alkalommal csupán 2799 főt írtak össze. 1764-ben azonban a határ túloldalán a régi kiváltságaikhoz ragaszkodó székelyeket megtámadták Madéfalván Siskovics József altábornagy katonái. Több mint kétszáz embert, köztük nőket és gyerekeket öltek meg, ez kivándorlási hullámot indított el a protestálók körében, ezzel a moldvai magyarság körében robbanásszerű népességnövekedést idézett elő. Erdélyből később is jártak át vendégmunkások, például csépelni.

[...]

Forrás: http://librarius.hu/2015/03/28/tartozkodj-a-muganyetol/