Felmerülhet persze a kérdés, hogy a friss megjelenések tengerében, miért pont ezt a könyvet akartam kipecázni magamnak, mikor annyi romantikus, történelmi és önéletrajzi kötet érkezik napról napra a könyvesboltok polcaira...

"– Szakmailag megalapozott becslésem szerint a felnőttkort még el nem ért, 

tizenöt évesnél nem idősebb áldozattal van dolgunk.

– Szakmailag megalapozott becslés? Így nevezi a tudományos szakzsargon a találgatást?"

Az Elfojtott sikoly nagyon sok szálon fut. Az alaptörténet (roppant váratlan és meglepő módon) egy gyilkosság, melynek elkövetőiről, áldozatáról, körülményeiről és helyszínéről lényegében semmit nem tudunk meg a kötet elején. Csupán annyit, hogy a tetemet elássák.

 

 

Aztán snitt, és egy újabb gyilkosság, melynek legalább már némileg tisztában vagyunk áldozatával és helyszínével, és azt is megtudjuk, hogy köze van az imént említett, több évvel ezelőtti gyilkossághoz. A nyomozás ennek az esetnek a kapcsán indul meg, s válik egyre szerteágazóbbá, szövevényesebbé. Mindezt tovább bonyolítja egy ásatási helyszínen felbukkanó hulla, ami nem egyezik meg a történet elejivel, visszatekintünk a múltba egy árvaházhoz és az azt ért tűzvészhez, egykori dolgozóihoz és lakóihoz. Ne ijedj meg, ne navigálj el, nem folytatom a cselekményleírást. De azt már te is láthatod, a talpraesett Kim Stone nyomozónak a legkevésbé sincs könnyű dolga. A rábízott ügy mellett ráadásul saját szellemeivel, múltjával is meg kell küzdenie. Ami a nyomozást illeti: a Főnöknek kiváló munkatársai akadnak...

"Tisztában voltak vele, hogy az egész világot nem tudják megváltani, bármennyire szeretnék 

– de vannak pillanatok, amikor egyszerűen muszáj foglalkozni a világnak azzal a parányi részével, amelyikbe az ember éppen belebotlik."

...a fókuszba kerülő karakterek mindegyike kidolgozott, az írónő a krimi tipikus szereplőgárdáját vonultatja fel a regényben. Maga a főszereplő, Kim Stone szarkazmusa lehengerlő, a fordítás számomra igazán megnyerő, a poénok ülnek és átjönnek. S bár sokszor érződik az, hogy főhősnőnk mintegy gép ontja magából sziporkázó beszólásait, és jobbnál-jobb meglátásait, véleményem szerint, a történetfolyam patikamérlegen mért, tökéletesen elhelyezett szakaszaiban mutatja meg emberi oldalát is. Imádtam, hogy miközben minden idegszálammal igyekszem figyelni, és lekörözni őt, picit meg is ismerkedhetek vele, a múltjával.

"Aznap dönthetett volna úgy, hogy nem nyomja meg azt a gombot. 

Kapitulálhatott volna a betegség előtt, és elnyerhette volna az örök békét, 

de nem tette, mert meggátolta ebben valami: a remény."

De nem csupán vele, hanem a mellékszereplőkkel, valamint a régmúlt és a jelen gyilkosaival is. Közülük az egyikben (a régmúltéban) már-már biztos voltam, nem okozott különösebb meglepetést leleplez(őd)ése. Az ő levelei, áldozatairól írt "esettanulmányai" számomra megrázóak és érthetetlenek voltak. Szerencsémre, mert ha érteném, képes lennék velük azonosulni. De nem tudok, és nem is akarok. Mindazonáltal ezek a naplószerű beékelt fejezetek még színesebbé és még figyelemfelkeltőbbé tették számomra a sztorit. A gyilkos ott motoszkált a jelen eseményfolyamában, követte a fejleményeket, és igyekezett azokat befolyásolni is. Főleg -persze- akkor, mikor elérhető közelségbe került a lebukás lehetősége. A jelen gyilkosának kilétének felfedése viszont tényleg katarzist okozott számomra, és az is, hogy akiben némi titokzatosságot és gyanút véltem felfedezni, végül tisztára mosta magát. Szeretem ezeket a fordulatokat. És még valami: a legkedvesebb mellékszereplő számomra Lucy. Nem árulom el, ki ő. Ismerkedjetek meg vele!