Nagy szenvedélyed a krimi. Hogyan szerettél bele a műfajba?

Sok krimit olvastam korábban, de sosem gondoltam, hogy én is tudnék írni egy ilyen történetet. Egyszer-kétszer sikerült pontosan megterveznem egy könyvet, de már a harmadik-negyedik fejezetnél elvesztettem a lendületet. Pontosan ezért az Elfojtott Sikoly esetében is bizonytalanul kezdtem neki az írásnak, és arra számítottam, hogy hamar megunom majd. Meglepetésemre a történet egyre inkább kiteljesedett. Ahogy előrehaladtam az írásban, egyre több fordulat és ötlet jutott eszembe.

A könyvben olyan borzalmakról mesélsz, mint például gyermekbántalmazás. Miért volt olyan fontos számodra, hogy ezekről a dolgokról beszélhess?

Fontos számomra, hogy szenzációhajhászás nélkül beszéljek ezekről a problémákról. Mindenképpen szerettem volna egy olyan karaktert, aki sok fizikai megpróbáltatáson ment keresztül, de lelkileg és emberileg erős tartású. Nem valóságszerű az, hogy az ember mindig el tudja kerülni az akadályokat, de hiszek benne, hogy mindezek megoldhatóak kellő érzékenységgel és tisztelettel.

Hová vezetnek nálad a történet gyökerei?

Gyerekként volt egy gyermekotthon közel a házunkhoz. Az épületet magát és a gyerekeket mindig is homály fedte. Volt egy általános felfogás, hogy a gyerekek valami nagyon rosszat tettek, de én ezt sosem hittem el. Ez egy olyan téma volt, amiről mindig is írni akartam.

Kim Stone egy erős, független és karizmatikus nő. Volt példaképed hozzá? Szerinted ő olyasvalaki, akire mindenki hasonlítani szeretne?

Nem volt előttem senki, mikor megalkottam Kim karakterét. Az évek során Kim egy kerek karakterré vált. Nem akaródzott papírra vetnem őt, féltem attól, hogy kevésbé lesz az olvasók számára szimpatikus. Szerencsére a szenvedélye és a hajthatatlansága jól tükrözi azt, hogy mire képes, és azt is, hogy nem tökéletes.

Sok esetben volt egy olyan érzésem, hogy nem áll távol tőled a rendőri szakma. Milyen kutatást kívánt meg az, hogy a rendőri környezet pontos legyen?

Dolgoztam már biztonsági szolgálatnál, kockázatkezelésnél, ami sokszor közös munkát jelentett a rendőrséggel is. Kéznél van a rendőri szakkönyv is, amelyben részletezve vannak a procedúrák, de szeretem, ha a képzeletem is hozzásegít néha.  Csupán annyi részletet teszek hozzá, amely elegendő a történet folytatásához. Több adattal is dolgozhatnék, amit a kutatás során tanultam, de ha mindez nem támogatja a történetet, akkor nincs helye a könyvben.

Tökéletesen megtartod az egyensúlyt az izgalmas, feszültségterhes nyomozás és a humoros, kollegiális ugratások között. Mennyire volt nehéz ezt megírni?

Nekem ebben rejlik a dolog szépsége. Szeretek intenzív, feszültségterhes és érzelmes jeleneteket írni, de szükségem van arra is, hogy ebből kilépjek néha írás közben. Az egyes kapcsolatok bemutatása segített abban, hogy megtartsam az egyensúlyt. Nagyon szerettem Kim és Bryant közös pillanatairól írni. Ekkor én is, és az olvasó is szórakozhat egy kicsit.

Sok szörnyűség történik a világban. A történetben felvázolt borzalmak ellenére élveztem olvasni a könyvedet. Miért van szükségünk szerinted arra, hogy tragédiákról olvassunk? Miért kötnek le bennünket a nyomozások és gyilkosságok?

Számomra ez a fikciós történetek szépsége, függetlenül attól, hogy milyen műfajról beszélünk. A nem valóságos tragédiákról való olvasás egy olyan helyzetbe hoz bennünket, amikor képtelenek vagyunk megelőzni az eseményeket. Amit elképzelünk, biztosan nem olyan hátborzongató, mint a valóság. A tévében és újságokban megjelenő szörnyűségek magukban hordozzák a tényt, hogy mekkora mértékben tudjuk mi befolyásolni a tragédiákat. A fikciós történetek viszont leveszik a vállunkról ezt a felelősséget.

Mit szólnál hozzá, ha elkészülne a könyv filmes adaptációja? Szerinted ki játszaná Kimet?

Látni a könyv filmes változatát nagyon izgalmas lenne számomra. Ugyanakkor utálnám, ha ez Kim útjának ilyen korai szakaszában történne meg. 8 könyvre vagyok leszerződve, és nem akarnám, hogy az emberek fejében egy olyan téves kép jelenjen meg a karakterről, ami nem azt az embert tükrözi vissza, akit én látok. Ha választhatnék, valószínűleg Kate Beckinsale mellett döntenék.

Jobban szeretsz emlékekből felépíteni egy történetet, vagy csupán a képzeletedre hagyatkozol?

Inkább a képzeletemet használom, mert ami abból születik, még számomra is titok. Ha emlékekből írnék, sokkal inkább lenne elbeszélése egy megtörtént eseménynek, mint valódi alkotás.

A könyv írójaként te is tulajdonképpen egy különleges detektív vagy. Az írás közben te is nyomozol és megoldod az ügyet. A való életben is problémamegoldó személyiség vagy?

Mindig is élveztem megoldani a problémákat, de írás közben nem ez történik. Nem állítok fel magam számára megoldandó ügyeket. Pontosan ezért szeretem, amikor egy történet írás közben természetesen fejlődik, mert közben én magam is nagy felfedéseket teszek. Írás közben jönnek az ötletek, fordulatok, személyiségjegyek és ez az, ami ezt az utazást igazán érdekessé teszi.

Sokan irigylik a “főállású” írókat. Igazuk van?

Számomra ez egy olyan kiváltság, amikor egész nap a kedvenc játékaimmal játszhatok. Kiskorom óta szeretek a szavakkal játszani, és borzasztó szerencsésnek érzem magam, hogy ezek jelentik a megélhetésemet is. De ha még más szakmában dolgoznék is, biztosan írnék a szabadidőmben, mert ez fontos részét képezi a személyiségemnek.

Az interjú itt olvasható