Miért lepődünk meg annyira az Iszlám Állam brutalitásán? Nem kell a túl messzi múltba leásnunk a párhuzamért. A Ku-Klux-Klan feketékkel szembeni kegyetlensége sem ismert határokat – később a zsidókat és a katolikusokat se kímélték –, és a módszereket tekintve legalább akkora volt a fantáziájuk, mint manapság az ISIS pribékjeinek. Minden kornak megvannak a maga borzalmai, szégyenfoltjai.

Amerikát a Klan ma is kísérti. Még mindig nem sikerült teljesen elfojtani az álarc mögé bújt faji háborút. Habár a szervezet tagjainak száma már jelentősen csökkent, és célkeresztjükbe inkább bevándorlók kerültek, felsőbbrendűségtől fűtött gondolkodásuk nem változott. Az is aggasztó, hogy az 1871 óta betiltott csoportosulás az évtizedek során többször is újraéledt. Elég volt egy film vagy egy reklámkampány, és követőinek száma máris milliókra duzzadt. A kellő odafigyeléssel megválasztott szavak a megfelelő helyen, arra fogékony emberekben hatalmas tüzet tudnak gerjeszteni. (Még Amerikáról beszélek? Nem is tudom…)

A Mississippi állambeli kisváros, Natchez polgármestere, Penn Cage nagy bajban van. Apját, a köztiszteletben álló orvost, Tom Cage-et azzal vádolják, hogy megölte korábbi asszisztensét. A doktort rengetegen ismerik – a legtöbb városlakó el se tudja képzelni, mi állhat a súlyos vád mögött. Az apa elrejtőzik, hátra hagyva titkait. Penn és a menyasszonya, Caitlin próbálja kideríteni, mi is történt. Egy helyi újságíró, Henry Sexton nyújt nekik segítséget, ő ugyanis – érintettsége okán – évtizedek óta magányosan nyomoz a múltbeli eltűnések ügyében. Negyven évvel korábbi bűnügyek kerülnek elő, amelyek kaotikus módon kapcsolódnak egymáshoz. Sexton már a megoldás közelében jár, csupán egyvalaki kellene még, aki tanúsíthatná, hogy a mészárlások megbízóit a legmagasabb körökben kell keresni, sőt nem ritkán a végrehajtásban is érintett egy milliomos.

A véres történetet maga Penn Cage tárja elénk, ebből sejthető, hogy ő életben marad a könyv végig, mert akkor ugyan ki mesélne tovább?

Krimi és thriller egyszerre Greg Iles vaskos regénye. A Lángoló kereszt szereplői érdekes jellemek. Sokfélék, esendők, nem szupersztárok, akár a szomszédaink is lehetnének. Szervezettörténet is a könyv, bár nem hétköznapi. Nemcsak a Ku-Klux-Klan rémtetteit idézi fel, hanem a belőle kivált Dupla Sasokét is. De ezek brutális, nem is emberi lények. Csaknem fél évszázad elteltével sem változtak, és most, hogy valaki felkavarta az állóvizet, újból akcióba lendülnek, korábbi stílusukon mit sem változtatva.

Hogy azért a Klan tagjainak is voltak erkölcsi és etikai fenntartásaik, azt Iles elég töményen fogalmazza meg:

„Viola volt az egyetlen a »lányok« közül, akit Edwards nem döntött meg, és nyilvánvalóan égett a vágytól, hogy megtegye. Gyakran tett megjegyzést Viola testi adottságaira, még azután is, hogy Tom nyomatékosan kifejezte, mennyire helyteleníti ezt. Furcsamód Gavin Edwards ugyanolyan rasszista volt, mint az átlag hegesztő a Triton Akkumulátorgyárban, de mégis le akart feküdni Violával. Persze ez a fajta képmutatás a tizenhetedik század óta virágzott Amerikában. A fehér férfiak szerettek fekete nőkkel lefeküdni, feltéve, hogy sosem kellett őket egyenlő félként kezelniük. És Mississippiben, az 1960-as évek elején nem igazán fenyegette őket ez a veszély. Igazság szerint New Yorkban sem lett volna ez nagyobb kockázat számukra.
Natchezben Edwards valószínűleg megerőszakolhatta volna Violát, és simán megússza, de nem merészkedett odáig. A nővér nagyon igyekezett elkerülni, hogy egyedül legyen vele, de Edwards mégsem tágított. Végül Tom azon kezdett tűnődni, vajon mit tenne, ha Edwards, aki rangban fölötte állt, nyíltan kikezdene Violával. Dr. Lucas kétségtelenül Edwardsot támogatná egy ilyen helyzetben. És ha ez történne… mit tenne Tom?”

A hatvanas évek rasszizmusa nem itatott át mindenkit. A nem négergyűlölő fehérek – akárcsak a feketék – félelemben éltek, vitában saját érzéseikkel. Vajon meddig mehetnek el, hova vezethet az esetleges kiállás a négerek mellett? Saját életüket is kockáztatják, ha hangot adnak véleményüknek. A hatóságok viszont minden esetben a feketék ellen voltak, olykor alig leplezett ellenszenvvel, máskor meg nyíltan. A nyomozásokat hátráltatták, a rasszista indíttatású ügyeket eltussolták, a bizonyítékokat eltüntették.

Krimi nem lehet szerelmi szál nélkül, itt azonban már a startnál belekeveredünk. A polgármester és párja, az újságíró Caitlin éppen az esküvőjükre készülnek. Vajon a karrierista menyasszony meghasonul-e a múltfelfejtése közben? Meddig hajlandó elmenni a sztori kedvéért, és miről képes lemondani? Vajon a törvénytisztelő polgármester minden információt átad az igazságszolgáltatásnak, vagy elhallgat ezt-azt? És végül doktor Cage. Hát miért nem tagadja a gyilkosságot?

Az apja védelmében harcoló, a sötét szellemet a palackból kiengedő polgármesternek ma is a múltéhoz hasonló közegben kell helyt állnia. Hiába a negyven évnyi távolság, a régi bűnügyek résztvevői még élnek, a korrupt seriffek, államügyészek, rendőrségi vezetők vagy azok leszármazottai nem sokat változtak. Legfeljebb óvatosabbak…

Recski Júlia fordítása általában korrekt, de némelyik megoldása nagyon kilóg a szövegből. Nehéz elhinni, hogy Penn Cage polgármester, a lelkiismeretes, széplelkű jogász egyszer csak azt mondaná: „nagyon kell hugyoznom”. (Habár, nagy a stressz…) A könyvben akad ugyan nem is kevés zavaró elütés, betűhiba, de ezek szinte semmit nem vonnak le a regény értékéből. Az ugyanis izgalmas, jól szerkesztett és tálalt alkotás, amit nehéz lenne elrontani.

A történet szálai szövevényesek, a fordulatok a gyakorlott krimiolvasót is meglepik. A feszültséget folyamatosan fenntartják az idő- és térbeli ugrások. Iles sem tud ellenállni a csábításnak – meg a sztoriban is van annyi tartalék még –, szóval trilógia lesz a Klan vérben úszó történetéből. Mert a nagy összefüggéseket még nem látjuk át, az utolsó oldal sem ad megnyugvást, épp csak egy kis fellélegzést.

A teljes recenzió itt olvasható