A Vipera blogturné első állomása - Insane Life blogja
(kiadvány: A Vipera)
Imádom a skótos történeteket, már régen belopta magát szívembe Skócia, ebből adódóan mindig érdeklődéssel figyelek az újabb történetekre. Most jöttem haza néhány napja északabbi országból és Kínához picit visszahúztam, ezért felüdülés volt egy kis Skót történet. Nem volt rossz, a sorozatból korábban már olvastam a Harcost, akkor megfogott az írónő, ez a kötet is hasonlóan tetszett.

Isabella olyan helyzetben találja magát, ami embert próbáló, hátra kellett hagynia lányát és a 11 éves gyerekén kívül igazából senki más közelebbi rokona nincsen, akire támaszkodhatna. Házassága megromlott, sőt sosem volt jó. Aztán megszöktették és egy börtönben találja magát pár évre, de kitartásának köszönhetően túléli, míg Lachlan ki nem hozza, habár ő is juttatta oda. Igazából ez egy kissé furcsa párosítás.

Isabella kedves lány, kissé temperamentumos, ám érthető, nem sok jót hallott a hírhedt "Viperáról" és többször mutatja ki karmait, viszont másfelől emiatt szimpatikus számomra. Ellenkezése és hevesebb természete jót tesz a könyvnek, hiszen egy harcoshoz nem tudok elképzelni holmi nyávogó kislányt. Vége felé néhány ponton picit úgy éreztem azért túlzásba esett az írónő,  én ízlésemnek már túlságosan is ellenálló volt, szerencsére nem sokáig tartott ez az állapot és ezeket a kirohanásait leszámítva, egyébként szimpatikus volt nekem Bella.

Lachlan - alias Vipera - is kapott bőven az élet által osztogatott citromból - előző felesége emléke és amit tett sok fájdalmas emléket hagyott benne, amitől bizalmatlanná válik a nők irányába. Kissé magának való harcos, aki még mindig a múlt foglya és nem tudott lépni rajta. 
Bella iránt elejétől érez valamit, nem szerelmet, semmiképen nem hívnám szeretetnek sem, sokkal inkább testi vonzódást. Későbbiekben, szépen lassacskán elkezdi megismerni a lányt, rájön nem is annyira távoli világban él. Jó volt szerintem ez az átvezetés, nem instant love és úgy látom mind a két fél hevesebb érzéseket táplál a másik iránt és nem a gyűlöletről beszélek. Ámor nyila viszont később találta el őket, ez biztos.

A könyv történetileg érdekes, nem azt mondom, hogy a legjobb skótos, de mindenképpen megéri elolvasni, mert cselekményszála izgalmas és érdekes. Bella viszonya lányával, hogyan fogja fel hiányát, dolgozza fel az eseményeket. Másfelől Lachlan élete sem csupa vidámság, neki is megvannak a saját kis lelki kukacai, egyedül nem tudja feldolgozni és Bellának sikerül bizonyítania, nem mindenki veri át a kedvesét. A könyv szól kötelékekről, emberi viszonyokról és egy olyan szerelemről, amiben mindenki valami komoly lelki problémát hozott magával.
Két főhős között a kémiát nem éreztem egyből, úgy a könyv felénél kezd igazán kialakulni, addig kóstolgatják egymást. Véleményem szerint hiányzott még az-az igazi tűz, saját kis bánatukban hempergőzve jól érezték magukat. - Nálam ez egy fontos elem, szeretem ha a két főhős elejétől egy hullámhosszon van, hiába nem rögtön esnek egymásnak, bár néha valóban szükség van egy kis gyűlölethez, hogy igazán szerethessék egymást.

Karakterileg felépített, leginkább a két főhősre koncentrál, természetesen emellett háttérben fut a többi mellék szál is, ami a történeteket összeköti, helyesebben Bella múltját is összeköti jelenével. Visszaemlékezések segítenek megérteni a karakterek lelkivilágát és állapotát. Másik erős pont, Robert Bruce megjelenítése, bemutatása, amitől időben könnyebben lehet a szereplőket eseményekhez kötni, emiatt jóval átélhetőbb a történet.

Ha összességében nézem, tetszett a könyv. Minden skót és történelmi rajongónak ajánlom, ha pedig valaki erős skót harcosokról akar olvasni, akkor mindenképpen kötelező darab.
 
2016-02-11 10:47:52
Fordította: Ács Eleonóra
Soha nem volt még gyilkosság, amelyet az áldozat ilyen gondosan megtervezett volna. A festői angol táj nyugalmát egy eldördülő revolverlövés hangja zavarja meg. A Vörös Ház tulajdonosának,...
Fordította: Csősz Róbert
Berlin, 1934 májusa. Egy vasúti híd alatt, egy félig felfestett kommunista felirat árnyékában a 101-es SA-rohamcsapat egyik tisztjének a holttestére bukkannak. Gereon Rath felügyelő csapata...
Fordította: Dobosi Beáta
Mú mama boldogsága határtalan: Linával uszodába megy, ahol remekül szórakozik, és még az Aranyhal-jelvényt is megszerzi. Varjú azonban a jelvény láttán szomorúan lógatja a csőrét, ezért...
Fordította: Dobosi Beáta
Szórakoztató foglalkoztató füzet Sven Nordqvist kedves mesehőseivel. Fejtsd meg a muklák színes szúdokuját, számold meg, hány Finduszt meg tyúkot látsz a képen, és ha van kedved, segíts...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ