Nicholas Sparks milliók szívét meghódította már, és csalt könnyeket a szemükbe. A Blogturné Klub tavaszi, öt állomásos Nicholas Sparks turnéján két könyvét is megismerheted. Ismerd meg velünk Te is Az utolsó dal és az Engem láss című könyveit, és ha ügyesen játszol, a Te polcod is Sparks könyvvel gazdagodhat! Egy turné, dupla élvezet!

A könyvből filmet is forgattak

Az utolsó dal története két szálon, két generációt bemutatva fut - és fonódik végül össze. Anélkül, hogy belebonyolódnék a cselekményleírásba, dióhéjban mindenképp említést kell tennem ezekről a szálakról. Az egyik egy fiatal, talán kicsit útkereső, különc és lázadó, ámbár valamiért mégiscsak szimpatikus, tizenhét éves leányzó, Ronnie története. A lány szülei elváltak, s noha apjával már három éve nem beszélt, anyjával való kapcsolata sem éppen idilli. Valami motoszkál a háttérben, ami kölcsönös meg-nem-értettségben ölt testet. Ennek csúcsa, hogy a szülők közösen úgy döntenek, a nyarat Ronnie és öccse, Jonah apjuknál töltik a tengerparton. A helyzettel való megbarátkozás a legkevésbé sem megy simán, azonban talpraesett hősnőnket egy percig sem kell félteni. Viszonylag gyorsan beindulnak az események körülötte: barátság, árulás, elfogadás, titkok és örömök - avagy a kamaszkor minden pozitívuma és negatívuma. Ezzel együtt pedig - természetesen - a szerelem. Ronnie és Will kapcsolata és szerelmük kibontakozása egyszerre édes és keserű, Sparks lényegében az összes praktikát bevetette: a vidék és város ellentétét, a szülői ellenzést, a testvéri támogatást, a titkokat, no és persze a humort és a hamisíthatatlan sparksi romantikát és könnyedséget is. A "fiatalabb szekcióban" Ronnie mellett Blaze jellemfejlődése, a dackorszak csúcsa (és hanyatlása) volt a legérdekesebb számomra: a szülők elől való menekülés, a lehorgonyzás egy rossz kapcsolatban és végül a megbékélés, a kapcsolatok tisztázása.


A regény másik komponense a szülők, elsősorban az apa, Steve története. Rögtön az elején gyanússá vált, miért fontos számára, hogy - három évi sikertelen kapcsolatfelvétel után - gyerekei az egész nyarat nála töltsék. Meg amúgy is: hogy lehet, hogyha szereti a gyerekeit, törődik velük, három évig mégsem sikerül rendezni a viszonyukat? Három év borzasztóan sok idő, nem beszélve arról, hogy éppen ebben az időszakban, a tinédzserkor közepén mennyire az! A férfi története jóval lassabban kristályosodik ki, és leginkább a regény második felében kezd kibontakozni - a titkokkal és magyarázataikkal egyetemben. Persze, azért így is maradt bennem némi kérdőjel a szülők jellemét és morális értékeit illetően, de ez mellékes. A lényeg, hogy végül a két történet Ronnie és Steve kapcsolata egy mederben folyik tovább. Ami kicsit meglepő számomra, hogy Steve belső küzdelmei, lelkivilága és fejlődése leginkább csak cselekedeteiben követhető nyomon. A szerző nem igazán ad mellé kapaszkodókat, így sok szempontból csak utólagosan érthetjük meg cselekedeteinek mozgatórugóit: ez okozza a katarzist.


A regény picit lassan indul be, néhol úgy éreztem, felesleges köröket fut le túl hosszan, de mindezt egyszerűen nem tudom - sőt, nem is akarom - figyelembe venni (legyen elég az az egy csillag, amit a tízből kínkeservesen levontam), már csak amiatt sem, mert a történet második fele nagyon mélyen hatott rám. Nincs mese, zsepit bekészíteni! Nem csupán a megható jelenetek miatt, ugyanis a párbeszédek szellemessége szintén levett a lábamról. A maga egyszerűségében, a magas labdák és azok lecsapása a szereplők kommunikációjában sokszor csalt mosolyt az arcomra. Ezek közül is Ronnie és Will csipkelődései és Jonah tulajdonképpen mindenkori megszólalásai tetszettek a leginkább. Jonah egyébként is abszolút a szívemhez nőtt. Szellemes, jópofa és életrevaló gyerkőc, a tipikus öcsi-típus, aki ki tud kergetni a világból, mégsem tudsz rá fél pillanatig sem haragudni, mert egyszerűen imádnivaló.

Értékelésem első bekezdésére fűzve: mit tud Nicholas Sparks? Egyrészt ugye - szerintem - kiválóan ír, és talán még ennél is jobb érzékkel szövögeti a történeteit. Másrészt, nagyon jó megfigyelő. Nemcsak a saját korosztályát ismeri, hanem a fiatalabbakat is. No, és az idősebbeket. Nem csak egy generációt tud megszólítani. Pontosan érzi azokat a finom lelki rezdüléseket, amelyek az egyes életszakaszokban lejátszódnak bennünk, a témákat, amik foglalkoztatnak minket, az érdeklődési köreinket, a napi problémáinkat. És nem "egyoldalú", számomra a női és a férfi karakterei is roppant izgalmasak. És persze, állandó témája is elég telitalálatnak tűnik: a szerelem...