(kiadvány: Az Őrszem)

Szövevényes történet, ahol mindenki kém és szorgalmasan szimatolgat a másik után, miközben a lapok múlásával lassan kibontakozik a szerelem két olyan személy közt, akiknek normális esetben ellenségeknek kellene lenniük, hisz esküjük köti őket. Az alapkoncepció hasonlónak tűnik az előző részhez, de itt McCarty sokkal bonyolultabb helyzetet teremtett főszereplőinek.

"Anna MacDougall. Arthur szája megfeszült a gyűlölettől. Semmi sem olthatta volna ki hatékonyabban egyébként ösztönösen támadt vágyát, mint hogy megtudja, a nő, akitől felforrt a vére, apja gyilkosának lánya."

Arthur távolságtartó, de ennek megvan a magyarázata, mert kivételes tehetsége miatt (hiperérzékeny a veszélyre) többen furcsa szemmel méregetik, mintha az ifjú lovag előre látná a bekövetkező tragédiákat, amiket végül ügyesen elhárít. Képessége miatt sokan kirekesztették fiatalkorában mindaddig, amíg Bruce titkos csapatához nem csatlakozott. Az ő helyzete más mint a többi társé, mert Arthur kém, aki kénytelen elszegődni esküdt ellensége várába. Lorne-i John az az ember, aki hajdanán alattomos módon megölte lovagunk apját, aki emiatt bosszút esküszik, ám mindezt eléggé megnehezíti az ellen legkisebb lánya, Anna MacDougall.   

"A saját érzései most nem voltak fontosak. A tudat, hogy segíthet a családjának, boldoggá teszi majd, és ez kárpótolni fogja. Vagy mégsem?"

Anna bűbájos lány, és emellett talpraesett személyiség, nagyon elvakultan hisz apja tanításaiban és I. Edward királyban. Elsőre úgy tűnt, mintha bábként kezelték volna, aki oda állt ahová állították, de a szőke lány több volt ennél. Nem mondom, ő is kiérdemelte a helyét azon a listámon, ahová azokat a könyves hölgyeket jegyzem akik miatt párszor megfájdult a fejem, de megértő vagyok, és tudom, az embert nagyban befolyásolja a családja iránt érzett szeretet, még ha az nem is vezet mindig a jó út felé. Anna önfeláldozó, nem egyszer eljátszotta a történet során a mártírt, ami nagyon bosszantott. De Arthur is kiverte párszor a biztosítékot, amikor ellenszegült Anna közeledéseinek. A szereplők igazán megnehezítették romantikus énem szárnyalását, nem egyszer hódoltam régi csúf hobbimnak, a körömlerágásnak.

"Azt gondolta magáról, hogy más, mint a többiek. Hogy nincs szüksége senkire. Hogy boldog lesz egyedül. De csak áltatta magát. Egyáltalán nem különbözött másoktól. Szüksége volt a lányra. Akarta őt. És olyan mély szerelmet érzett iránta, ami még saját magát is meglepte." 

Általában főszereplőkkel szeretek foglalkozni, de most kiemelném Anna apját és Arthur legnagyobb ellenségét, Lorne-i Johnt. Apának kedves, de kegyetlen vezető. Két személyiség lapult benne, és sajnos utóbbi sokszor kihatott apucis oldalára. Ezeknél az alkalmaknál motyogtam Annának, hogy ne hagyja magát, inkább fogja meg Arthur kezét, és szökjenek el egy lakatlan szigetre. Szomorú volt látni, hogy a lány bármit megtett volna a családjáért, amíg a férfi mindent odaadott volna külsős katonákért, akikkel hadba indulhat Robert the Bruce ellen. Nekem az igazi apa nem ilyen. Kudarc volt, de persze ez csak részben izgatott, mert volt más dolog amiért izguljak, és az a szerelmes egymásra találás, ami nehezen alakult.

"Anna tépelődött. A szíve két irányba húzta, az apja felé, akit ugyan már nem bálványozott, de továbbra is szeretett, és a férfi felé, akit gyűlölnie kellene, de képtelen volt rá." 

Összesítés: McCarty kemény fába vágta a fejszéjét. Az első két könyv főszereplőinek könnyen nyíló kiskapukat hagyott a boldog véghez, de Anna és Arthur szerelmét sokkal bonyolultabbra tervezte. Kíváncsian vártam a következő sorokat, miközben az írónő nem felejtett el megmosolyogtatni, amikor Őrszem menekülni próbált Anna elől. Eleinte tényleg vicces volt, később már nem annyira...
Idővel akadtak a történet során keményebb helyzetek, de még jó, hogy ezek az elit harcosok nem puhány brigád. Igazán jó volt őket egyszer-kétszer csapatostól látni, főleg a legvégén. De mint minden egyes résznél, ennél is a szerelmes egymásra találás volt a fő szál, amit az írónő igazán izgulósra kreált.

A teljes recenzió itt olvasható