Annak idején az Olthatatlan szenvedélyben több dolgot is nagyon szerettem: a nyomozós szálat és a leveleket/naplóbejegyzés részleteket a fejezetek elején. Tetszett a nagy családi összetartás is, és épp ezek miatt nagyon érdekelt a folytatás is. Egyrészt mert két szereplő szerelmi élete is roppant mód érdekelt - a mostani főszereplő Hurst és Michael, aki rabságban van -, illetve természetesen a három dobozka és végül az amulett holléte és jelentősége. Most komolyan - mennyire vicces lenne, ha a sorozat végén kiderülne, hogy hiába találták meg, tulajdonképpen nem is ér semmit? 

Na de ne rohanjunk ennyire előre! Az előző részt ott hagytuk abba, hogy Michael fogságban van, és a szabadsága ára a dobozka. William egy hamis dobozzal elindult kiszabadítani, közben pedig Robert - a mostani főhősünk - Moirát hajkurássza, aki igazi kettős ügynök, és most Aniston megbízásából a dobozokat akarja begyűjteni. Az igazi csavar azonban az volt, hogy megtudtuk: ők ketten bizony házasok. 

Nyilvánvaló volt, hogy itt valami történet lapul a háttérben, és az ő kötetükre várt a feladat, hogy felfedje, pontosan mi. Ez már elég rejtély volt ahhoz, hogy érdekes regény legyen a vége, és ezt még megfejeltük a kincsvadászattal meg a levelekkel/naplórészletekkel. 

Én a magam részéről ezt a kötetet is nagyon élveztem. Viszont azt hiszem, ezen a ponton már viszonylag nehezen olvasható a kötet, ha nincs meg az előzmény. A történelmi romantikus sorozatokra jellemző, hogy minden kötet gond nélkül olvasható önmagában is, maximum egy kis érzés marad az emberben egy-két fontosabb mellékszereplő kapcsán, hogy ott bizony történet lapul. Itt viszont a Hurst amulett és a nyomravezető dobozkák miatt ez sokkal nehézkesebb. Ráadásul ezt még megfejeljük Moira és Robert múltjával is, így az új olvasóknak olyan érzése lehet, hogy sok minden hiányzik, hogy tenni tudják valahová a történetet. 

Mindenesetre ha az első részt nem is - pótolnom kell most már tényleg -, a másodikat már olvastam, így ez számomra nem volt gond. Moira és Robert civódtak, a férfi próbált rájönni a nő motivációjára, az meg nem akarta elárulni - ez igazán szórakoztató párbeszédekhez vezetett. Bár az is igaz, hogy pont azért, mert mi, olvasók már ismerjük Moira titkát, olyan érzésem volt, hogy feleslegesen idióták a szereplők. Mondják már meg egymásnak, mi a helyzet, és legyenek már szövetségesek - hiszen ez a logikus! Ennek ellenére nem mondom, hogy nem volt élvezetes azt figyelni, Moira és Robert hogyan állnak ellentétes oldalon, miközben a fontos helyzetekben aggódnak a másikért és védik egymást. 

A közös múltról egyébként szívesen olvastam volna ennél bővebben is, és örültem volna, ha a szövetségre lépés kicsit lassabban torkollik szexbe - bár tekintve, hogy a szereplők már a sztori elején férj és feleség, ez mondjuk lehet, hogy túl nagy elvárás lett volna. Aminek még örültem volna: spoilerek nélkül körbeírva, a sztori végén picit több jelenet Robert és Moira titka között, szerintem cuki lett volna. 

És ami a kedvenc részeimet illeti: odavagyok Michael naplóbejegyzéseiért. Az, amit ezek ketten Miss Smythe-Haughtonnal művelnek a fogságban, az zseniális. Igazán szórakoztató nő lehet, és Michael reakciói még inkább mosolyra késztettek. Félelmetes módon shippelem őket, nagyon várom, hogy végre összejöjjenek. Nincsenek kétségeim, hogy ez lesz a sorsuk, ha nem, roppant mérges leszek. (De mondom, ez esélytelen.) 

Szóval végkövetkeztetés: még mindig tetszik a sorozat, rettentően érdekel a családi ereklye sorsa, már csak ezért is muszáj beszerezni a folytatást, de ezt még megfejeljük Michaellel és az önfejű Miss Smythe-Haughtonnal - KELL!