(kiadvány: A Sólyom)

Ahogy mondtam, ebben a hónapban kiruccantam Felföldre, és szorgalmasan olvasom Monica McCarty skót elit alakulatáról szóló sorozatát. A második kötet a Sólyom fedőnevet viselő viking és kalóz szerepében tetszelgő Erik MacSorley-ről, és Lady Elyne-ről, azal Ellie-ről szól.


Kiadó: General Press
Sorozat: A Felföld rettegett fiai
Műfaj: skót, történelmi romantikus
Oldalszám: 368
Eredeti cím: The Hawk
Kötés: keménytáblás
Fordító: U. Rónay Anna
Megjelenés: 2014 (eredeti megjelenés: 2014)
ISBN: 9789636436506

     William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… 

Erik MacSorley-nál senki sem ismeri jobban a tengert: még sohasem találkozott olyan széllel, amelyet ne tudott volna legyűrni, sem olyan asszonnyal, akinek szívét ne nyerte volna el. Egészen addig, amíg az ír partoknál ki nem húz egy fiatal nőt a vízből. Erik magával viszi a lányt, aki nem más, mint Lady Elyne de Burgh, az írek leghatalmasabb nemesének bátor gyermeke. Bár Ellie megpróbál ellenállni a férfi vonzerejének, Erik vágya megtöri az ellenállását, szívében eddig ismeretlen érzéseket keltve. A két fiatal lassan kibontakozó szerelmét azonban veszély fenyegeti: a skótok és az angolok között zajló baljós háborúban éppen ellentétes oldalon állnak. Képes lesz-e legyőzni az akadályokat Ellie odaadó szerelme és Erik önfeláldozása? 

A Felföld rettegett fiai-sorozat második darabját tartja kezében az olvasó: a rettenthetetlen harcosok és szerelmeik kalandos és buja történetei folytatódnak.

 

A Karib-tenger kalózai filmsorozat óta szeretem a kalózokat. Habár a negyedik film elég gyengécskére sikeredett, de azért még mindig jó szájízzel gondolok vissza Jack Sparrow-ra, és hát Will Turner... hmmm jó lenne viszontlátni a mozivásznon. Ám azzal is beérném, ha mostani könyvünk férfifőszereplője integetne a vászonról, miközben ragyogó mosolyával elvarázsolna.

"...bátor volt, és rettenthetetlen. Úgy tűnt, nincs az a nehézség, lehetetlennek tűnő feladat, ami csökkenthetné kalandvágyát."

Erik "Sólyom" MacSorley forrás

"Erik dühítően kedves volt. Mégis volt valami a viselkedésében, amitől Ellie-ben egyre nőtt a meggyőződés, hogy a kedveskedés nála mindössze álca, hogy mindenkit kellő távolságban tudjon magától. Mindenki, aki itt azt hitte, hogy jól ismeri, valószínűleg egyáltalán nem tudott róla semmit."

Sok olyan könyves hímről olvastam már, akik úgy gyűjtik a hódításokat mint más a bélyeget, mégis, Erik olyan karakter, akire a sok fenékpasgolgatás után sem tudtam haragudni. Megnyerő a személyisége, kedves, odafigyel mindenkire, bár a nőkre túlságosan is. De ahogy minden férfi mellé kell egy erős nő, úgy kapta meg Erik McCarty-tól egy nemes lányát, Ellie-t.

Lady Elyne "Ellie" de Burgh

Ellie az a fajta főhősnő, aki rosszkor volt rossz helyen. Miután kedvtelésből és egy régi hagyományt követve belecsobbant a hűs tengerbe, rövid idő után megpihent a közeli barlangban. Szerencsétlenségére pont belebotlott két csapatba, akik megbeszélést tartottak. Közöttük volt Erik, Robert the Bruce titkos kommandójának egyik tagja is, aki végül megmentette a lányt a másik horda könyörtelen terveitől, majd magával vitte pár hónapra az egyik szigetre, mert kiderült, a lány az ellenséges oldalt képviseli, és nem akarták, hogy lebuktassa Bruce embereit. Ettől kezdve Erik és Ellie lassan eljárták a bosszantóan csetlőbotló násztáncot, ami tele volt apró beszólogatásokkal, csipkelődésekkel, kisebb nagyobb érzéki pillanatokkal, miközben a lány kijelölt vőlegénye mindent tűvé tett, hogy leendő aráját felkutassa és hazavigye. De ez a kis részlet cseppet sem érdekelt.

"- Tudja, mit gondolok, Ellie? Azt gondolom, nagyon is kedvére volt az a csók. Azt gondolom, ennél többet is akart. Sokkal többet. Azt gondolom, el akarta végre engedni magát, és meg akarta tapasztalni az életet. Azt gondolom, hogy olyan régóta kell felelősséget vállalnia és távol tartani magától minden érzést, hogy már elfelejtette, hogyan szerezzen örömet magának.
Ellie-nek a lélegzete is elállt jelenlegi életének kristálytiszta jellemzésétől. Mindez ennyire látszik rajta? Úgy érezte, mintha porszem ment volna a szemébe.
- Szóval úgy gondolja, én valami beszáradt szűz lány vagyok, akinek jót tenne egy kis izgalom, és ön úgy döntött, hogy kegyesen megszán.
A férfi szeme szikrákat hányt. Egy lépéssel közelebb lépett; a lány érezte a testéből áradó hevességet.
- Nem szánalom volt, amit éreztem."

"...Kívánom. És tudja, mit?
Ellie óvatos pillantást vetett rá.
- Ön is kíván engem.
- Téved - felelte a lány gyorsan, elkapva tekintetét a férfiról. - Tudom, nehéz az öntelt fejébe verni, de nem mindenki tartja ellenállhatatlannak.
Majd meglátjuk. A férfi csak mosolygott, és hagyta, hogy a lány hazugsága kicsit még ott lebegjen közöttük."

Ellie nem adta könnyen magát, ami egy sikeres hódításokat maga mögött hagyó kalóz büszkeségének igencsak rosszul esett.

"Ennek a lánynak a reakciói összezavarták, ingerelték. Ilyen képtelenségre egy nővel kapcsolatban sem emlékezett még."

Az első rész csiszolatlan gyémánt volt, lehetett volna rajta javítani, de nem sajnáltam tőle a majdnem maximum pontszámot, mert hibák ide vagy oda, tetszett. A második részt nagy kedvvel kezdtem el, és alig vártam, hogy egyre több oldalt elolvashassak belőle, mert érdekelt, hogyan alakul ki Ellie és Erik közt a szerelem, ami sajnos elég nyögvenyelősen haladt. Közben a cselekmény hol a tengeren zajlott, amikor Erik bebizonyította, menyire rátermett hajóskapitány, máskor pedig folytak a csatározások, amik megmondom őszintén, sokkal izgalmasabbak voltak, mint azok a részek, amikért igazából elkezdtem ezt a könyvet. Nem akarom azt mondani, hogy unalmas volt amit a fiatalokról olvastam, csak az írónő keze és fantáziája néha úgy megszaladt, hogy arra nekem a szemöldököm szaladt a fejem búbjára. A legemlékezetesebb pillanat egy vihar alkalmával történt, amikor főhőseink engedtek a csábításnak egy nyúzott csónakban.
Egyszer nagyon egymás karjaiba olvadtak, máskor meg durcásan és sértetten nézték a másikat, amitől sokszor szerettem volna a falra mászni. Kicsit mexikói szappanopera feelingem volt.   

"Jól látta a helyzet iróniáját: fogsága dacára sosem volt még ilyen szabad. Semmi felelősség. Semmi kötelesség és elvárás. Nem kellett a jövőjére gondolnia. Bűntudatot érzett, amiért olyannyira élvezte ezt a helyzetet."

"Ki gondolta volna, hogy Lady Elyne de Burgh, az Ír-sziget legelőkelőbb örököseinek egyike, elégedetten fekhet egy tehénszagú, dohos, ütött-kopott istállóban egy halom szalmán, egy kalóz meghitt ölelésében."

Összesítés: nem mondanám, hogy McCarty tökéletes győzelmet aratott nálam ezzel a könyvvel. A férfi főszereplő miatt egyszer azért hangosan ciccegtem, mert egyik-másik gondolata nem tetszett, de nagyon egyben volt a karakter, és elég erős személyiség is. Ellie sem volt rossz a maga nemében, viszont amikor az írónő szerette volna őket összeboronálni, túlzásokba esett a romantikus jelenetekkel - vagy túl sokat akart adni, vagy elvett szinte minden jót, és bosszantó dolgokat adott a szereplői szájába.
Ellie és Erik tyúklépésekben haladtak egymás felé ami kikészített, de ha a kedvesebb jelenetekre és azokra az eseményekre gondolok amiknek köze sem volt a főszereplők nyűgös romantikájához, akkor ez egy elfogadható könyvnek számít.