 Szélbe írt sorok blogturné első állomása - Angelika blogja
(kiadvány: Szélbe írt sorok)
Catherine Anderson neve számomra egyet jelent a léleksimogató románcokkal. Ha az ő regényeit veszem kézbe, tudom, hogy érzelmekben gazdag, reménnyel és hittel átitatott, felemelő történetet fogok olvasni. Hősei szinte túl jók, hogy igazak legyenek, és mindig végtelen gyengédséggel és kedvességgel felszerelkezve sietnek a nehéz helyzetben lévő, átlagos hősnő megmentésére. Romantikus tündérmesék, felnőtteknek.  És én kimondhatatlanul szeretem őket. Szeretem, mert igényesen, gyönyörűen vannak megírva, s a sorok valami csendes bájt árasztanak. Mert annyira jól esik olyan kisvárosokba látogatni, ahol szinte mindenki ismeri a másokat, ahol odafigyelnek egymásra és segítik a másikat. Mert a gyerekek angyaliak, a háziállatok pedig édesek, s engem folyton megmosolyogtatnak. És mert tudom, hogy bármi nehézség is adódik a szerelmesek útján, azt végül együtt, esetleg barátaik és családjuk támogatásával le fogják győzni.
A Szélbe írt sorok esetén sem volt ez másként. Kedves, olvasmányos történetet kaptam. Kezdetben talán kissé ráérős tempójú volt, ám a végére bőven – már-már krimibe hajlóan - kijutott az izgalmakból. Úgy gondolom, az írónő hozzáértéssel nyúlt a családon belüli erőszak témájához, ügyesen mutatta be, milyen nehéz egy bántalmazott nőnek mind fizikailag, mind lelkileg maga mögött hagynia egy mérgező kapcsolatot. A rózsaszín papírcetliken szélnek engedett vágyak ötlete szerintem aranyos volt, és tetszett, hogy kicsit más formában ugyan, de Jeb és Mandy a későbbiekben is megőrizte ezt az apróságot. Én személy szerint túl kényelmesnek éreztem a végső megoldást, és a baba kérdést pedig csöppet elhamarkodták, de ezeket leszámítva nem lehet okom panaszra. Azt kaptam, amire számítottam: Élvezetes, szívmelengető románcot. Kedvenc mondat: „… néha, ha szörnyű dolgokból gyógyulunk, a legnehezebb, hogy önmagunknak megbocsássunk.” 2016-07-26 15:01:07
|
 |
|
