Túl azálmokon ajánlója Holdpont oldalán
(kiadvány: Túl az álmokon)

Titkok és szerelem a 19. század végi Amerikában, történelmi eseményekbe ágyazott szerelmi történet, tele izgalommal és érzelemmel.

Az 1800-as évek végén járunk Amerikában, a Capitoliumban és az ahhoz tartozó könyvtárban. A regénynek történelmi alapja van, az ebben az időben zajló pár hónapos spanyol-amerikai háború körüli időszak jelenti a hátteret a főhősök közti szerelmi történetnek.

A főhős Anna O’Brien, aki nőként is megállja a helyét, a férfiak világában, azon kevés nő közé tartozik, aki intelligenciájával, hozzáértésével elnyeri a lehetőséget, hogy a kongresszusi könyvtárban dolgozzon. Sőt közülük is kitűnik elhivatottságával, alaposságával.

Luke Callahan képviselő is felfigyel rá, aki magabiztossága és fölényessége mögött harcol saját démonaival, összetartja és irányítja testvéreit, akikkel együtt megtapasztalta a gyermekkort egy alkoholista, bántalmazó apa mellett. Miközben unokaöccsére is gondot visel, kitartóan igyekszik elérni nemes céljait képviselőként.

Nem egy szokványos romantikus regényről van szó, a főszereplők teljes karakterek, a szerelmen kívül is fontos dolgok történnek velük, és az érzelmeik sem csak arra korlátozódnak. Önálló vágyaik és törekvéseik vannak, küzdenek az indulataikkal és berögződéseikkel, családjukkal és múltukkal. Így két egész ember kapcsolatáról van szó, akik egymással sem sima úton haladnak az oltárig, hanem fejlődniük kell megértésben, elfogadásban, le kell küzdeniük csalódásaikat és elvárásaikat, míg végül egy pár lehetnek.

Emellett hiteles betekintést kapunk a korszak Amerikájába, ahol a társadalmi szabályok korlátok közé szorították a nőket, a férfiak pedig hősies elszántsággal küzdöttek a politikában.

Az írónő érzékletesen írja le a kort és a történelmi eseményeket, elragad minket a történet sodra, miközben izgalmas rejtélyeket is tartogat számunkra.

http://holdpont.hu/2016/12/kedd/content/elizabeth-camden-t%C3%BAl-az-%C3%A1lmokon

2016-12-13 17:21:40
Fordította: Vadász Márton
Ki gondolkodhat egy gyilkos fejével? Csakis egy másik gyilkos. Will Robie magasan képzett, profi bérgyilkos, az az ember, akit az amerikai kormány akkor hív, amikor a legrosszabbakat kell likvidálni...
Fordította: Kern Ágnes
Tilosban járni mindig izgalmasabb... Charlotte nem tudja, mihez kezdjen az életével, ezért elmenekülve a kapunyitási pánik elől, elkíséri a Forma?1-es pilóta bátyját, Theót és annak csapatát...
Fordította: Ács Eleonóra
A huszonöt éves Kat Bennett sohasem érezte igazán otthon magát sehol - legkevésbé az új albérlete, a roskadozó Shelley-ház falai között. A szomszédai szerint barátságtalan és megközelíthetetlen,...
Fordította: Dobosi Beáta
Amikor Lina megajándékozza Varjút egy kis palacsintával, Varjú öröme határtalan. Olyannyira, hogy onnantól a kislányt nevezi egyetlen barátjának, és csak vele törődik, amitől Mú mama elszomorodik....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ