A regény főhőse régi, kedves ismerősünk (Bosszúvágy, Néma város), a 110-es katonai rendőr­nyomozó egység egykori, őrnagyi rangú parancsnoka: Jack Reacher. A kötet második kiadása jelent most meg, abból az alkalomból, hogy bemutatják a regényből készült filmet, Tom Cruise főszereplésével. Természetesen ő alakítja Jack Reachert.

Mivel Lee Child jellemrajzolásáról és cselekményvezetéséről már néhány korábbi Reacher-regény alkalmából szinte mindent elmondtunk, most elegendő csupán a Nincs visszaút sztoriját – vagy legalábbis egy részét – feltálalni e cikk olvasójának.

Csak emlékeztetőül: Reacher „magányos farkas”, aki busszal vagy autóstoppal járja ötletszerűen Amerikát, és mindig bajba kerül, hacsak nem ő maga keveri a bajt. Mióta leszerelték, ha pénzre van szüksége, minden munkát elvállal, a medenceásástól az almaszedésig, de volt kidobóember és rakodómunkás is. Hirtelen ötletnek engedve felhívja Dél-Dakotából régi állomáshelyét Washingtonban, ahol most – ugyancsak őrnagyi rangban – Susan Turner a parancsnok. A nő barátságos hangja annyira megtetszik Reachernek, hogy elhatározza, meglátogatja. Legnagyobb meglepetésére a parancsnoki irodában egy barátságtalan alezredes ül, aki közli vele, hogy Turnert leváltották, őt, Reachert pedig visszahelyezik szolgálati állományba, továbbá sebtében megvádolják két bűncselekménnyel is. Dossziéja szerint egy tizenhat évvel ezelőtti kihallgatás alkalmával félig agyonvert egy gyanúsítottat, valamint koreai szolgálata alatt viszonyt folytatott egy Candice Dayton nevű nővel, aki később apasági keresetet nyújtott be ellene.

• Olvass bele!

Reacher egyik ügyre sem emlékszik, mélyen meg van győződve arról, hogy egyiket sem követte el. Tartózkodási helyéül egy motelt jelölnek ki számára, ahol rögvest megjelenik két feltűnően katonás, de civil ruhát viselő izompacsirta, akik némi dádára készülnek, hogy leszálljon Turnerről. Ismerjük már Reachert, tehát nem lepődünk meg azon, hogy hátrahagyja a két immár eszméletlen fickót, a kocsijukat viszont kölcsön veszi, és visszamegy a parancsnokságra, ahol egy barátságos őrmester (nő!) elmondja neki – az egykori parancsnoknak –, hogy Turnert letartóztatták.

Reacher ellátogat a börtönbe, ott tudja meg, hogy Turner őrnagyot 100.000 dollár vesztegetési pénz elfogadásával vádolják. Ügye összefüggésben áll két általa Afganisztánba küldött tiszttel, akikről Reacher kideríti, hogy agyonlőtték őket. Nem túl törvénytisztelő módon kiszabadítja Turnert, aztán együtt menekülnek, hogy valamilyen módon tisztázzák magukat. Barátság, majd szoros kapcsolat alakul ki közöttük. Rájönnek, hogy minden lépésüket figyelemmel kísérik, mégpedig olyan rendkívül magas rangú valakik, akiknek gyakorlatilag minden nyomozati anyaghoz, titkos dokumentációhoz, adatbázishoz, kommunikációhoz hozzáférésük van. Mi egyelőre csak kódnevüket tudjuk: Romeo és Juliet.

Reacher és Turner arra gyanakszik, hogy nagyarányú fegyvercsempészet van a háttérben. Kalandos útjukon számos veszedelemmel kell szembe nézniük, életükre törnek, de Reacher – mint mindig – szembeszáll a támadókkal, és ő marad a győztes. Romeo és Juliet meg egyre jobban aggódik, mert az ügy kicsúszni látszik a kezük közül.

A továbbiakat az olvasóra bízom, olvassa szépen el a rendkívül izgalmas, fordulatos történet folytatását. Ha valaki netán kételkedne: a jók elnyerik jutalmukat, a rosszak megbűnhődnek. Magányos farkasunktól egy busz­meg­állóban búcsúzunk – még nem tudja, hová viszi a sors (meg a szerző)…

A teljes recenzió itt olvasható