Mindig van holnap - Gabó olvas
(kiadvány: Mindig van holnap)
"Nem, nem vagyok szívtipró (…) megtört szívű vagyok."

Nicholas Sparks-tól egy olvasmányos, megható, érzelmes-tragikus történetet olvashatunk, amiben sok érzelmi-erkölcsi dilemmával szembesülnek a szereplők.

A szerzőtől ez volt a második regény, amelyet olvastam. Azt kell hogy mondjam Nicholas Sparks bizony jól ír. Egy számomra meglepően lebilincselő, izgalmas, fordulatos, picit romantikus, de nem kifejezetten csak szerelmi történet olvashattam. Talán inkább drámai volt, mint romantikus a krimi-szál miatt, és pont ezért volt ilyen jó.

A két évvel ezelőtti, cserbenhagyásos baleset felderítése adja a történet alapját. Főhősünk Miles Ryan a kisváros seriffhelyettese. Az ő boldog és biztonságot adó élete tört egy pillanat alatt ketté, ugyanis felesége Missy volt a baleset áldozata. Már a regény elején nagyon is emberi érzésekkel találkozhatunk, miközben Sparks bemutatja a férfit. Megismerjük belső vívódásait, lelkének viharait. Gondolatait kitölti a bosszú és a düh. Minden lehetséges módon szeretné elkapni a tettest, vélt igazát már-már mániákusan akarja valósággá váltani. A lelke egy darabja is Missyvel halt, a jelenben ugyan gépiesen teszi a dolgát, de csak "van", sodródik a mindennapokban. Hétéves fia, Jonas tartja a valóság talaján apját. A kölcsönös egymásra utaltságukba csöppen bele az új tanerő, Sarah.

Az ő megjelenése újabb problémákat, később örömöt vet fel: rájön a kisfiúnak komoly írás-olvasási nehézségei vannak. A két sérült lelkű felnőtt, gyorsan egymásra talál. Sarah frissen elvált, Miles félénk félszegsége, már-már kamaszos esetlensége megkapó. Keresik a boldogságot, a reményt a közös életre, amire Jonasnak is nagy szüksége van. Ez az egymásra találás főszerepet kap, óvatosan bontakozik ki. Tétova, egymást kereső bizonytalanságból, mint két kamasz élik meg ezt az új, számukra is mámorító érzést. Csakhogy milyen áron lesznek boldogok? Merre vezet leendő közös jövőjük, hogyan is alakul ez a friss és törékeny boldogság? Erről szól a regény, és én nem árulom el
a titkot, mi lesz a megoldás.


Jó volt olvasni a belső vívódásukról, alakuló, megélt érzelmeikről. Miles harminckét évesen éppen úgy viselkedik, éli meg ezt a szerelmet, mint egy kamasz. Sarah hasonlóan tétova, aminek nyomós oka van. Érzik, hogy szeretik egymást, szükségük is van egymásra. A boldogságuk útjába éppen az a régi baleset áll... Miles cipeli magával a nyomasztó emlékeket. Éppen a bölcs, sokat látott, de életvidám szomszéd néni mondja ki a férfinak: Mindig van holnap! Csak tovább kell lépni... a kisfiú boldogsága eljövendő élete miatt is. Jonas tisztán átlátja, érzi a felnőttek vívódásait. Egymásra találásuk mindenkinek csak jót hoz életébe. Mégsem lesz olyan sima út a boldogságukig. Jonas igazi vagány kisfiú, nagyon fontos szereplő. Spark ügyesen egyensúlyozott a romantika, és a krimi között.
A váratlanul meglelt boldogság nem fordul át rózsaszínbe, jön a hirtelen zuhanás. A fékek működnek, az utolsó előtti pillanatig adva okot a félelmetes igazságra, ami a boldogság függvénye lesz.

Remek karakterek népesítik be a regényt. Sarah családja, Charlie a seriff és felesége Brenda mellett
a városka rosszfiúi is szerepet kapnak. Persze, az túl egyszerű megoldás lenne, ha ott lapulna az igazság. Beleélhetjük magunkat a felmerülő érzelmi-erkölcsi dilemmákba. Az olvasó is szembesül
a szereplők gondjaival, belelátunk gondolatvilágukba, érzéseikbe.
Mondhatni egyszerű, hétköznapi a történet, bárkivel megtörténhet. A fordulatok mellett a bujkáló tettes gondolatait, érzéseit is megismerjük. Néhány dőlt betűs fejezetben a lelki kínjai mellett a történet is kibomlik. Megtudjuk hogyan és mi is történt azon a végzetes este. Megoldásnak pedig Sparks egy hasonló helyzetet teremt Miles számára.

Nem rajongok a csöpögős sztorikért, de most bizony drukkoltam a boldog vég-ért. Megszenvedik, megdolgoznak érte, nem is rögtön jön el, nem lesz kézenfekvően biztos a boldog befejezés.
Milesre nehéz feladat vár, ahogyan Sarah sincs könnyű helyzetben. Sparks jól tálalta a karakterek érzéseit, a felmerülő újabb problémákat.Jól át tudtam érezni mindannyiuk helyzetét. Ez egy felnőtt-romantikus-szerelem története, drámával. Jöhet a következő Sparks könyv.

A teljes recenzió itt olvasható
2017-02-21 11:01:30
Fordította: Fügedi Tímea
Amikor Wren rájön, hogy a vőlegénye másba szerelmes, úgy érzi, a meghasadt szíve sosem forr össze többé. Wren azt reméli, hogy az apja és a mostohaanyja indianai farmján töltött nyár majd...
Fordította: Tóth Bálint Péter
A szerelem istene végre méltó ellenfelére talált? Pszükhé, a mükénéi királylány születésekor vészterhes jóslatot kap: majdan legyőzi azt a rémet, amelytől még az istenek is tartanak....
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Gieler Gyöngyi
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ