
Négy különböző ember egy célért
Az izgalmas életű író és novellista Jeffrey Archer már évtizedek óta meghatározó szereplője az irodalmi életnek. Archer egy igazán sokoldalú író, hiszen önálló regényei mellett több sorozattal is büszkélkedhet, mint például a hazánkban is megjelent Clifton krónikák. Regényeire jellemző az összeesküvés, a politika, az alaposan kidolgozott szereplők és végül, de nem utolsó sorban az izgalmas cselekmény. Az író első regénye a Se több, se kevesebb először 1976-ban került a nagyközönség elé, segítségével Archer elkerülte a csődöt.
A Se több, se kevesebb című regényben négy teljesen különböző férfit összehozza az, hogy átverte őket egy szélhámos. Egy oxfordi professzor, egy francia műkereskedő, egy neves belgyógyász és egy sármos angol lord, avagy az áldozatok úgy döntenek, hogy visszaszerzik azt, amit elvettek tőlük: se többet, se kevesebbet. A négy befektető egy éjszaka leforgása alatt mindenét elveszíti, így közös erővel Harvey Metcalfe, a csaló nyomába erednek, minden követ megmozgatva. A bosszúhadjárat során Monte Carlo kaszinói, Ascot lóversenypályái, és London és Wimbledon is egyaránt a hajsza állomásává válnak.
Archer regénye elkalauzolja az olvasókat a 80-as évek világába, amikor még nem voltak mobiltelefonok, hekkerek és a kémkedés is még inkább álruhában történt, mint egyéb modern eszközökkel. Archer regénye erőszakmentes: a szereplők logikával, gondolkodással, igazi úriemberek módjára igyekszenek bosszút állni. A regényben egy kis romantika is helyet a kapott a pörgős események sokasága mellett. Mindegyik karakter gondosan kidolgozott; érezhető, hogy Archer kellő kutatómunkát végzett annak érdekében, hogy minél hitelesebben ábrázolja a szereplőket.
A Se több, se kevesebbet bátran vegyék kezükbe mindazok, akik egy szórakoztató olvasmányra vágynak. A regény izgalmas fordulattal zárul, garantálva, hogy senki se rakja le elégedetlenül a könyvet olvasás után. A szerző stílusa sokat változott a több évtizedes írói karrierje során, így e regény kiváló ízelítőként szolgálhat mindazok számára, akik meg szeretnék ismerni, hogy az akkor még írói pályája elején álló Archer mivel varázsolta el már évtizedekkel ezelőtt olvasóit. A szemfüles olvasók már e korai regényben is felfedezhetik a szerző néhány jellegzetes stílusjegyét, amelyek a későbbi regényeiben erőteljesen dominálnak. http://royalmagazin.hu/kultura-miskolc/konyv-ajanlo-zene-ajanlo-film-ajanlo/40836-negy-kulonbozo-ember-egy-celert
2017-03-01 13:27:07
|
 |
|
|
Fordította: Melegh Erika
Egy új sorozat szenvedélyes nyitánya jó modorról, előkelő társaságról és valódi érzelmekről...
Geoffrey Brookhouse, a rátermett és tehetséges építőmérnök váratlanul megörökli...
|
|
|
Fordította: Fekete Katalin
Miután véget ér a házassága, Julia, az apja szavajárását követve, miszerint ,,Minden jobbra fordul!", úgy dönt, itt az ideje, hogy új életet kezdjen. Örömmel konstatálja, hogy a lakóparkban,...
|
|
|
Fordította: Gábor Emma
A HELYSZÍN
Egy csendes, bristoli antikváriumban holtan találják a tulajdonost. A könyvárus vértócsában fekszik a padlón. A rendőrségnek egyetlen kérdése van: hogyan érhette ezt a férfit...
|
|
|
Fordította: Dobosi Beáta
Hamarosan indul a vonat Muklalak állomásról. De várjunk csak! Hányan is férnek el a vonaton? És mi történik, ha a vonat megtelik?
Utazz velük, és számold meg, hány mukla száll fel és le...
|
|