Rég olvastam már egy jó családregényt, de most sikerült kifognom egyet. Amanda Prowse regénye, habár szerencsére soha nem kellett olyat átélnem, mint a regénybeli Kathryn-nek, szíven ütött és felejthetetlen élményt okozott.

Először azt hittem, ez a regény egy gyilkossági ügyről fog szólni, amit szép lassan felderítenek a tárgyalóteremben. De nem. A gyilkosság nagyon is egyértelmű, egy percig sem kérdőjeleződik meg, hogy ki és miért tette. Itt egy kicsit felszaladt a szemöldököm, hiszen ha az első oldalon lelövik, hogy ki a gyilkos, akkor miről fog szólni a könyv? De aztán egy olyan fájdalmas és szívet tépő történet rajzolódott ki előttem, ami teljesen beszippantott. Mert hogy Prowse végigvezet minket egy borzalmas, titkokkal és fájdalommal teli élet emlékein, megmutatja, hogy változik meg egy nő élete és teljes identitása a családon belüli erőszak hatására.

Az első néhány fejezetnél kicsit furcsának éreztem, hogy ugrálunk az időben, és a történet eseményei úgymond össze-vissza helyezkednek el a könyvben, de aztán megtetszett ez a történetvezetési mód, mert így egy nagyon széles spektrumú képet kaptunk a Brooker család életéről, főként Kathryn szenvedéseiről, és így tökéletes kirajzolódtak a múltbeli események jelenbeli hatásai. Nekem nagyon tetszett, hogy ennyire mélyen, ennyire csontig hatolóan részletesen írta meg a bántalmazott asszony történetét az írónő, sokszor már rázott a hideg a borzalmaktól, amiken a külvilág felé mosolyogva keresztül kellett mennie. Nagyon tetszett a jelenbeli rész is, ami Kathryn, az események utáni életét mutatta be, hiszen így még jobban érezhető volt, hogy Mark mennyire tönkretette az életét, és csodálatos volt olvasni, hogyan állt talpra napról napra és építette fel újra önmagát.

Kedvenc idézetek

"– Éppen belekezdtem A zöldellő fa alatt című Thomas Hardy-regénybe. Olvastad?Janeece megrázta a fejét. – Á, neeem. Nem szokok és óvasni. – Hát, az bizony nagy kár, Janeece, mert így sok mindenről lemaradsz. Ha olvasnál, ezernyi különböző világba látogathatnál el, és ez talán nem lenne rossz, tekintve, hogy a saját kis világodat ezek a komor falak határolják. Szóval miért is nem szoksz olvasni?"

"Én azt hiszem, hogy néha könnyebb elmenni. Van, amikor ahhoz kell a bátorság, hogy ne húzzunk el a vérbe."

"Te voltál az úgynevezett háttérzajom, aki mindig ott van, és mindig csinál valamit, és most mintha elnémult volna az én kis világom, mert elveszítettelek téged."