A tökéletes fiú- Holdpont ajánlója
(kiadvány: A tökéletes fiú)

Egy nem szokványos család története, melyben egy tragédia hatására kénytelen mindenki megváltozni. A tökéletes fiú című könyv ajánlója.

Ella egy repülőúton hazafelé lesz hirtelen rosszul: szívrohama van, kórházba kerül, ahol súlyos műtétekkel sikerül csak stabilizálni az állapotát. 47 éves, édesanyja ennyi idősen halt meg szívrohamban. Ő mégsem magáért aggódik igazán, hanem tizenhét éves fiáért, aki Tourette-szindrómás, és egész eddigi életében az édesanyja gondoskodása vette körül, amire szüksége is van.

Az apa, Felix sem átlagos ember, nehezen mutatja ki érzelmeit, bántalmazó apja és elzárkózó anyja volt. Ellával leosztották a szerepeket: a nő gondoskodik a fiukról, Harryről, a férfi pedig dolgozik. Most viszont meg kell tanulnia az apának és a fiának Ella nélkül boldogulni egymással.

A történet során mindhármuk szempontjait, személyiségét, gondolatait nyomon követhetjük, párbeszédek során bontakozik ki az, hogy ki, milyen nehézségekkel küzd, és hogyan tud úrrá lenni rajtuk szeretettel, igyekezettel.

Az apa saját apjának emlékével küzd, próbál más lenni, mint ő, de a tökéletességre, rendre törekvése folyton megbukik Harry szétszórtságán, betegsége miatti feltűnő viselkedésén. Nehezen tudja elengedni a vágyott szándékot, hogy a fiának „normálisnak” kéne lennie. Nem tud mit kezdeni a fiú érzelemnyilvánításaival, miközben tudja, hogy mindenképpen pótolnia kell Ellát a fia mellett, hogy jobb apa legyen.

Harry elfogadta betegségét anyja nevelésének köszönhetően, de érzi, hogy nem tud megfelelni az apjának, pedig mindent elkövet ezért. Éli a kamaszok szokásos életét, még ha gátakat állít is elé a Tourette- szindróma.

Az anya kiesésével a családi rendszerből, kénytelen mindenki új viselkedést mutatni, megváltozni és így fejlődni is. A folyton óvó, mindenre odafigyelő anya hiánya önállóbbá teszi a fiúkat és közelebb is hozza őket egymáshoz.

Az írónő átélhetően, ítélkezés nélkül mutat be egy családi rendszert, amely felbolydul az anya betegségének hatására. A különböző személyiségeket és egymással való kapcsolatukat járhatjuk körül és érthetjük meg ebben az elgondolkodtató regényben.

http://holdpont.hu/2017/11/cs%C3%BCt%C3%B6rt%C3%B6k/content/barbara-claypole-white-t%C3%B6k%C3%A9letes-fi%C3%BA

2017-11-17 11:05:03
Fordította: Szigeti Judit
Egy csodás út Toscanába. Egy váratlan meghívás. És egy gyilkosság éjfélkor... Amikor Atalanta Ashfordot, a műkedvelő nyomozónőt barátja, a versenyautó-pilóta Raoul Lemont elviszi Olaszországba,...
Fordította: Fekete Katalin
Visszament az időben, hogy elnyerje álmai férfiját, de ehelyett a legrosszabb rémálmába csöppent... Joey Vasquez bárhol máshol szívesebben lenne, mint a vacsorán, amelyet a legjobb barátja,...
Fordította: Tihor Szilvia
Egy idős antikvárius. Egy lelkes krimiszerzőnő. Egy magának való órásmester. Ők hárman alkotják a Talányos Tárgyak Társaságát, egy titkos csoportot, amelynek tagjai félévente egy londoni...
Fordította: Dobosi Beáta
Leo Asker nyomozó alig rendezkedett be az elveszett lelkek osztályán, eddigi sikerei elismeréseként előléptetéssel kecsegtetik. Bosszúszomjas ellenlábasa, Jonas Hellman azonban mindent elkövet...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ