Árnyéknővér - Könyvjelző blog
(kiadvány: Árnyéknővér)

Most már a harmadik lányról olvashatunk, Csillag a legcsendesebb közülük. Visszafogottabb személyiségét is megszerettük?
I: Én teljesen abba a hittbe voltam, hogy kettőjük közül Csillagnak volt nagyobb szüksége Cece-re, de mint kiderült pont fordítva van. Cece-nek volt nagyobb szüksége Csillagra, aki feladta tanulmányait, és az álmait, hogy testvére mellett maradhasson, és vigyázzon rá.
Csillag (Forrás)
Csillagban kicsit magamra ismertem, én is ez a csöndes visszahúzódó típus vagyok, aki inkább megfigyelő, mint résztvevő. Sokáig maga elé helyezte húgát, és a kapcsolatukat, de Pa Salt halála változásokat idézet elő benne. Már nem tudta elnyomni a benne rejlő érzéseket, és szépen lassan a saját útját indul el. Csillagnak szüksége volt a környezet változásra, és, hogy új emberek ismerjen meg. Bár ez miatt szakadék alakul ki köztük. Örülök, hogy vele együtt haladtam egy új út felé, ami elhozta számára a boldogságot, és a szerelmet.

P: Még mindig ámulok és bámulok, hogy mennyire féltem elkezdeni a sorozatot és most már egyre közelebb van ahhoz, hogy a legkedvencebbek közé kerüljön. Csillagról eddig csak azt tudtuk, hogy igazán csendes, visszahúzódó lány, aki húga CeCe árnyékában él. Különösen szoros a kapcsolatuk, egész életüket együtt töltötték. Emiatt nagyon meglepődtem, hogy már a harmadik részben ő szedi össze a bátorságát, hogy felkutassa, honnan származik Pa Salt nyomai alapján. Kedves, igazán segítőkész lány, csak annyit kell megtanulnia, hogyan helyezze néha önmagát előtérbe. Ez az utazás nagyon jót tett neki. :)

"Telis-tele volt régi könyvekkel, olyasfélékkel, amilyeneket én is terveztem gyűjteni, ha egyszer lesz rá elég pénzem, és amelyek a könyvespolcaimat díszítik majd az elképzelt kandallóm két oldalán."

A nyomok őt Angliába vezették, milyen kalandokba keveredett a kutatás során?
I: Eddigi élete során, már sok helyen járt, de még eddig nem találta meg azt a helyet, ahol igazán boldognak érezhette volna magát. Pa Salt halála őt is megviseli, nekik is megvolt a közös hobbi az életükben a kertészkedés. Először elnyomja magában a késztetést múltjának felkutatásával kapcsolatban. Ám a sors, még így is arra a helyre vezeti ahova Pa Salt útmutatása is irányítaná. Londonban találja meg azt a helyet, ahol megismerheti múltjának egy részét. Egy régi könyvesboltban ismerkedik meg Orlando-val a kissé mániákus tulajjal. neki, köszönheti, hogy a későbbiek folyamán megismeri Flóra történetét. Ám nem csak Orlando lép be az életébe, megismerkedik a férfi családjával is, akiket egyből a szívébe zár. Ott van még Egér is aki nagyon feltudja őt bosszantani. Új helyen találja magát, ami egyből elvarázsolja őt. Élveztem Csillag történetét is. Egy igaz vidékies életet tapasztalunk meg vele együtt, amit én is eltudnék képzelni magamnak. Persze nem is olyan egyszerű a múlt

kutatása, sok meglepetés vár rá a végső igazság megismeréséig. Egy pici hiányérzetem azért volt, méghozzá szerelem téren, de ennek ellenére újra sikerült elvarázsolnia az Írónőnek.
P: Neki nem is kell messzire mennie, hiszen jelenleg is Angliában él, és az egyetlen utalás is egy londoni könyvesboltba vezet. Nincs egyszerű dolga, mert az, aki tudna neki segíteni, sokáig mintha titkolózna, de közben megismerkedik egy új családdal, akik mellett megtapasztalja, milyen a saját életét élnie. Orlando a könyvesbolt tulaja, kicsit furcsa, de igazán jó szándékú ember, Csillag könnyen megtalálja vele a közös hangot. Ő mutatja be a lányt vidéken élő családjának, ahol beleszeret a környezetbe. Hamar otthon érzi magát és kezdi úgy érezni, hogy képes változtatni az életén. Nagyon élveztem, ahogy próbálgatta szárnyait, és egyre jobban kiállt maga mellett.


„A szeretetben nincs semmiféle hamisság…”

Csillag mellett Flora-t ismerjük meg, aki sokban hasonlít rá. Neki milyen élete volt?
I: Flora élete sokban hasonlított Csillagéhoz. Neki is volt egy húga akit nagyon szeretett, de mégis az árnyékában kellet élnie. A szülei nem igazán foglalkoznak vele, és nem értette miért is van ez így. Egy nagyon kedves lány, akinek mindennél többet jelentenek megmentett állatkái, és a szülői ház is kedves a szívének. Úgy gondolja megfelelő élet lesz számára, ha
Flora (Forrás)
vénlányként fog élni. Minden megváltozik amikor egy idegenek hitt lovas felborítja Flora megszokott életét. De még csak ezután várnak rá a legnagyobb kalandok. Az ő szála még jobban tetszett, mit a jelenben Csillagé. Hihetetlen miken kellet szegénynek keresztül mennie, ő mégis erős maradt, és nem adta fel akár hány "pofont" is kapott az élettől. Fiatal lányként ismertem meg, és idős nőként búcsúztam tőle. Örülök, hogy végig kísérhettem életének minden egyes állomásán.
P: Flora sok mindenben hasonlít Csillaghoz. Élete nagy részében csak sodródott az árral, saját vágyait háttérbe kellett szorítania és még azt se értette sokszor, hogy miért viselkednek úgy vele, ahogy. Annyi utalgatás volt a történetben, ahol agyaltam, hogy rá kellene-e jönnöm ebből, hogy mi folyik a háttérben, de nagyon jól titkolta az Írónő az igazságot. Ő is testvére, Aurélia árnyékában él, és igazán sose bánta. Amíg imádott állataival foglalkozhatott és a szeretett Tóvidéki házban tölthette idejét, ez nem is zavarta. De sajnos ez az idilli helyzet nem tarthatott örökké, és utána kezdődnek az igazi kalandok. Nagyon tetszett, hogy az egész életét nyomon követhettük és nem csak egy szakaszt részletesen.


"Egyáltalán nem így képzeltem el a híres Egeret, aki bár jóképű volt, néhány másodperc alatt megfagyasztotta maga körül a levegőt."

A könyvek sémája mondhatni ugyanaz, de tudott eddig minden részben újat mutatni, újat alkotni az Írónő?
I: Szerintem tud  újat mutatni az Írónő, mert mindegyik nővér által más helyszínre kalauzol el minket. Ez által egyik sem ugyan olyan. A múltbéli szereplők is fontosak, és új színfoltot

visznek a történetbe. Ott van még a Pa Salt körüli rejtély is, mindig kapunk egy új kis elhintett morzsát, amiből kezd kialakulni bennem egy kép, és úgy gondolom, még lesz ez miatt nagy meglepetés.
P: Ez a legjobb a sorozatban, hogy eddig mindegyik részben kicsit más felépítésben ismertük meg a jelen mellett a múltat. Úgyhogy nagyon várom, hogy még mivel tud meglepni minket. Vajon honnan származnak a többiek? Lassan bejárjuk velük az egész világot. :) Azért egy dologra talán „panaszkodnék”, hogy mindkét szálban kevesebb mennyiségben jelent meg a romantika, mint amennyire szeretem, de azért amit olvastam az tetszett, csak tudjátok, én elviselem a nyálas rózsaszín szerelmet is. :D


"– Visszajössz velem ma este High Wealdbe, Asterope?
– Igen – feleltem határozottan. – Ne felejtsd el, hogy holnapreggel dolgoznom kell.
– Hát persze, te javíthatatlan romantikus. Akkor hát –mondta, aztán elengedett, és megfogta a kezem. – Itt az idő,hogy hazainduljunk."

Csillag és CeCe nagyon közeli kapcsolatban voltak egész életükben, segített nekik ez a szoros kötelék az életben vagy nehezen értettük meg ezt a kötődést?
I: Különleges kapcsolat van köztük, ez vitathatatlan. Nem vér szerinti testvérek,  mégis nagyon jól megértik egymást. Gyerekként, és fiatal felnőttként is együtt voltak, de örökké

nem lehet ennyire csak ketten lenni. Szükség van új emberek megismerésére, és a szerelmet sem lehet kizárni, bármikor betoppanhat valamelyikük életébe. Megértem Cece viselkedését, de tekintettel kell lennie Csillag érzéseire is, hogy szeretne külön életet is élni, ami természetes dolog. Ezek után is lehetnek még fontosak egymás számára, de ez mellett teret kell engedni másoknak is.
P: Az biztos, hogy a kezdetekben ez nagyon jót tett mindkettőjüknek. Csillag, nem szeretett beszélni, CeCe meg igazából helyette is megtette. :D Tökéletesen kiegészítették egymást, de örökké nem lehet fenntartani egy ilyen szimbiózist, nem ez az élet rendje. Csillag ismeri fel ezt hamarabb, benne fogalmazódik meg először, hogy valami másra vágyik és tényleg ez lepett meg igazán, mert biztos voltam benne, hogy CeCe lesz az, aki először lép.

A teljes recenzió itt olvasható

2018-01-09 10:09:38
Fordította: Gieler Gyöngyi
Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával. A hetvenéves Tova...
Fordította: Ács Eleonóra
Liv minden bizonnyal élete legnehezebb időszakát éli. Miután elvesztette a kisbabáját, szeretett apja eltűnésével is szembe kell néznie. Hogy kérdéseire választ kapjon, beköltözik a férfi...
Fordította: Gieler Gyöngyi
Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával. A hetvenéves Tova...
Fordította: Ács Eleonóra
Liv minden bizonnyal élete legnehezebb időszakát éli. Miután elvesztette a kisbabáját, szeretett apja eltűnésével is szembe kell néznie. Hogy kérdéseire választ kapjon, beköltözik a férfi...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ