A halál szobrásza a Robert Hunter sorozat negyedik kötete. Már az elejétől kezdve követem ezt a sorozatot, és nekem mind egyformán jók. Úgy gondolom, hogy Chris Carter most sem okozott rajongóinak csalódást, betonbiztosan hozza a megszokott szintet. Ezúttal is briliáns és sötét, jól kidolgozott krimit olvashattam. Chris Carter a legjobb krimiszerzők közé tartozik, soha nem találhatod ki, hogy ki a gyilkos. A Szobrász nem hagy semmit a véletlenre, a nyomozók és az olvasók képzeletét alaposan megdolgoztatja.

Chris a feszültség mestere, amit már a borító is sugall. Nem egyszerű, szokvány krimit kapunk most sem. Ahogy az előzőek, a Kivégzés vagy a Vadász története is elég meredeken idegborzoló volt, itt is ezt kapja a rettegésre, feszültségre vágyó krimirajongó. Csak olvasni kell, hogy megtudja, mi történik a következő fejezetben, mert nem lehet letenni, hiszen vagy függővége van az aktuális fejezetnek vagy valami jelentős információmorzsát kapunk, ami nagyban segíti a nyomozásunkat. Rövid, lendületes fejezetekből áll, amelyek könnyen és gyorsan olvashatók. Nyomozóink, Robert és Carlos kapcsolatáról ebben a könyvben egy kicsit többet megtudunk. Különösen Robert múltjáról, és színesíti a történéseket Alice, akit bevezettek a csapatba, hogy segítse a gyilkos nyomon követését. Jó egyensúly van a szereplők szakmai és személyes háttere között.


Az alap ezúttal is: van egy elvetemülten gonosz sorozatgyilkos, aki brutális és kegyetlen módon végzi ki áldozatait. Már az első áldozat is meglepetés, hiszen a férfi ágyhoz kötött, halálos betegen a végnapjait éli... Gyilkosunk szisztematikusan követi el a következő tettét is, lassan felsejlik a bosszú valahová a régmúltba nyúlik vissza. A rituális elkövetés, majd az üzengetés a bizarr „szoborral" elég meghökkentő. Nem csak az olvasóknak, de nyomozóinknak is feladja a leckét.

Chris nem csinál túl sok bonyolult csavart, erős színekkel festi meg a krimit, minden kis részlet pontosan illeszkedik a helyére. Pörgő és feszült, izgalmas és brutálisan sötét a történet, nem engedi az olvasót. Szűk két nap alatt elolvastam, és végig izgultam, borzongtam a titokzatos Szobrász kilétét és indokait mikor fedi fel előttünk. Mert kapunk információkat, rakosgatjuk a mozaikokat, de a történések az utolsó harmadra állnak össze, a meglepetés pedig nagyot szól. Nem mesélek semmit, még az elkövető nemét sem, nem rontom az olvasás élményét. Mert tagadhatatlanul jó krimi, a borzalmaknak helye, szerepe van. Nem öncélúan kerültek az eseményekbe. Azonban az is kétségtelen, felmerül az olvasóban, milyen pszicho-beütése lehet a szerzőnek? A jelenetek pontos leírása és néhány nagyon jó karakter teszi majd a történetet szinte valóságossá, bár az továbbra is kitalált.

Úgy gondolom, hogy szükség van a gyilkos haragjának és fájdalmának kifejezésére. Pszichológiai területen jár itt a krimi, csupán annyit: amikor kiderül, hazugság körülötted minden, bizony összeomlik az életed. Chris eléri azt, hogy megérted a gyilkos lelkében tomboló fájdalmas dühöt. A halál szobrásza egy nagyon különös gyilkos, lehet valóban beteges, de nagyon összetett elme. Carter nem csinált semmi újat, megtartotta a siker bevált receptjét. Új a téma, új a környezet, de ezt már olvastuk azért. A könyv végkövetkeztetése némileg meglepetés, még akkor is, ha a megoldás hihető. De elég jól működik, hatásos a befejezés.

A teljes recenzió itt olvasható