(kiadvány: A lelkek ítélőszéke)

Donato Carrisi – bár e szándékról nem találtam adatot – Dan Brown kihívója lehet az egyházzal, rejtélyekkel, gyilkosságokkal és nyomozásokkal foglakozó bestsellerek piacán. A lelkek ítélőszékének sodró lendülete és összetettsége mellett a Da Vinci-kód hibáival és erényeivel együtt is csak könnyed gyerekjáték.

Persze, ha ilyen összehasonlításba kezdünk, akkor nem felejthetjük el, hogy Dan Brown sikerének legcombosabb kovácsa – zseniális módon – az egyház és annak tiltakozása volt. Ahogy a Krisztus utolsó megkísértése című filmet is a botrány emelte – minőségétől függetlenül – a sikerfilmek közé… Úgy tűnik a katolikus egyház tanul a saját hibáiból, s ma már nehezebb marketingcélok szolgálatába állítani. Pedig A lelkek ítélőszéke ellen lehetne tiltakozni, hiszen a papság legkomolyabb értéke a mai világban

a gyónási titok,

aminek relativizálásától ez a fikciós mű hallatlanul izgalmassá válik. Carrisi elképzelése szerint a pápa által felhatalmazott apostoli gyóntatók (Szentszéktől kinevezett papok, akik Róma négy patriarkális bazilikájában és nagy itáliai kegyhelyeken különleges feloldozási hatalommal gyóntatnak), akik függetlenedtek az egyházi struktúrától, nyomozókká/profilozókká képezték át magukat. Ebbéli minőségükben pedig nem a bűnbocsánattal, hanem a bűnök felderítésével, s a bűn természetének feltárásával foglalkoznak. Javarészt a papok által leírt és az évszázadok óta bővülő titkos archívumuk aktáiból tájékozódnak. Ez volna a világ legnagyobb bűnügyi adatbázisa!

„Kezdetben az egész úgy működött, hogy amint a bíróság meghozta ítéletét, elégették a gyónások szövegét. De aztán pár év elteltével az Apostoli penitenciária tagjai, az úgynevezett penitenciáriusok úgy döntöttek, létrehoznak egy titkos archívumot […] Már majdnem ezer éve őrzik ott az emberiség által elkövetett legborzalmasabb bűnök iratanyagát. Esetenként olyan bűncselekményekről is szó lehet, amelyekről soha senki nem szerzett tudomást. Arról nem is beszélve, hogy a gyónás nem kikényszerített tett, hanem minden esetben a gyónó saját elhatározásából történik. Vagyis: mindig őszinte, tehát igaz.”

– magyarázza a szervezet mibenlétét egy nyomozó… akiről az olvasó azt sem tudja, hogy az Interpool munkatársa-e, vagy zseniális bűnöző, vagy esetleg penitenciárius… Persze, ez a teljes bizonytalanság végigkíséri az Olvasót, s talán csak Sandra, a milánói rendőrség fényképésze az, akinek motivációja „tiszta”: ő azt szeretné megtudni, hogy ki és miért gyilkolta meg a férjét.

A javarészt Rómában játszódó regény első felében az író több szálon indítja el a történetet, a legkülönbözőbb bizarr bűnesetek sorjáznak egymástól látszólag függetlenül. Hallatlanul izgalmas, ahogy a regénybeli titkos társaság története háttérmagyarázatként összekapcsolja a bűneseteket, s kibontakozik egy olyan világ képe, amiben senki nem az, mint akinek mutatja magát.

Az pedig már tényleg csak „hab a tortán”, hogy a rejtély szálai egészen a csernobili atombalesetig vezetnek vissza. Donato Carrisi elképesztően fordulatos regénye lenyűgöző biztonsággal vezeti végig az olvasót a teljes bizonytalanságon, s a végén olyan megoldással áll elő, mely még azt is meglepi, aki rutinos olvasóként tényleg tudja, hogy a történetben az utolsó utáni csavar – meg ami utána következik – átrendezhet mindent.

A teljes recenzió itt olvasható