
Találkozunk még - Szembetűnő
Az élet önmagában is elég kalandos tud lenni, de mi van akkor, ha olyan történelmi időkben élünk, mikor a saját kalandunkat nem mi irányítjuk? Ha mások döntenek rólunk úgy, hogy azt sem tudják, kik is vagyunk. Ha harcok, politikai érdekek, eltévedt bombák rajzolják át az emberi sorsokat. A II. világháború – és úgy általában a háborúskodás és értelmetlen öldöklés – megfejthetetlen talány számomra. Nem mint történész, hanem mint ember. Sok történetet hallottam, emberieket – amiket nem írnak meg, és nem tudnak átadni a tankönyvek. Mary Nichols is egy ilyen mesélő. Bár fiktív történeteket alkot, melyekből a romantika sem hiányozhat, mégis ott lüktet a soraiban a lebombázott házak lakóinak élete. A Két világ után a Találkozunk még is ezt az érzést hozta el nekem.
 | Eredeti borító | Sheila egy nagycsalád legidősebb gyermekeként egyetlen nap alatt veszti el testvéreit és szüleit a II. világháborúban. Házukat bombatalálat éri. A fiatal lány egyedül marad a nagyvilágban, bízva abban, hogy egyetlen testvére talán mégis életben maradt. A közeli ismerősök nem tudnak sokáig gondoskodni a fiatal lányról, így az szülővárosát (és udvarlóját) hátrahagyva, egyetlen élő rokonához, Constance nénihez költözik. Mindeközben megismerkedünk egy grófi, előkelő családdal és annak legifjabb hölgyével, Prue-val, aki szintén ki szeretné venni részét a háborúból, a maga módján segítve hazáját. Műveltségének, nyelvtudásának köszönhetően hamar talál munkát, amit természetesen teljes diszkrécióval kell kezelnie. Sheila és Prue élete Constance néni házában keresztezi egymást. A két lány gyorsan közös nevezőre jut, én pedig nem tudtam dönteni, melyiküket is kedvelem jobban: a védtelen Sheilát vagy a magabiztos Prue-t. A regényben az ő történetükön keresztül követjük végig a háború számára „láthatatlan” életeket, akik mégis aktív alakítói voltak a kémhálózatoknak. Nichols jó érzékkel fűzi a történetbe ugyanis, hogyan működtek az apróbb (és nagyobb szerveződések) és hogyan válhatott különösen fontos szereplővé egy-egy üzenet dekódolásában egy megadott útvonalon kerékpározó leányzó. Persze, a szerző nem áll meg itt. A konok és kemény Constance néni titkaira is fény derül.
A két lány történetében mégsem a romantika vagy a kémhálózatok működése volt számomra a legerősebb. Persze, ezek is: félelmetes, hogy az emberek kényszer hatására mennyire gyorsan „átszocializálódtak” a titoktartásra, az „erről soha többet nem beszélünk, így ne is firtasd” mottókkal, melyek hihetetlen teherként nehezedhettek az egyébként is súlyokkal terhelt vállakra. Engem leginkább mégis Sheila levelei ragadtak magukkal, melyek segítségével a benne munkálkodó gyászt próbálta feldolgozni. A szüleinek írt levelek írására Prue buzdította a lányt, és ezeket az üzeneteket tartottam a könyv legőszintébb bejegyzéseinek, a legemberibbnek, a legtisztábbnak. Továbbra is szívesen fogok Mary Nichols-könyveket forgatni. Azt hiszem, ez annak ellenére is eldőlt, hogy a Találkozunk még egy lassan csordogáló, néhol kissé vontatott elbeszélés, aminek nem minden egyes eleme kötött le, hanem az egyes elemekből összeálló egész. Érintette a századközepi elit háborúban betöltött szerepét, a társasági élet változásait, a művelt lányok lehetőségeit, az árvaságra jutott lányokra váró utakat és a társadalmi érintkezés, kapcsolatok újféle aspektusát. Így sokrétű és szerteágazó történeti szálak és zsánerek keresztezik egymást a regényben, melyek mégis egyértelműen követhetők. Jó volt megismerkedni mindkét főhősnővel, Sheila és Prue a kezdetektől levettek a lábamról, pedig két egészen különböző típusról van szó. A szerző leginkább az ő karakterükre fektetett hangsúlyt, a mellékszereplőket (főleg a férfiakat) kevésbé éreztem erős karakternek, ami persze eredhet a két leányzóval való elfogultságomból is. A teljes recenzió itt olvasható
2018-08-29 15:10:17
|
 |
|
Fordította: Ács Eleonóra
Soha nem volt még gyilkosság, amelyet az áldozat ilyen gondosan megtervezett volna.
A festői angol táj nyugalmát egy eldördülő revolverlövés hangja zavarja meg. A Vörös Ház tulajdonosának,...
|
|
Fordította: Csősz Róbert
Berlin, 1934 májusa. Egy vasúti híd alatt, egy félig felfestett kommunista felirat árnyékában a 101-es SA-rohamcsapat egyik tisztjének a holttestére bukkannak. Gereon Rath felügyelő csapata...
|
|
Fordította: Dobosi Beáta
Mú mama boldogsága határtalan: Linával uszodába megy, ahol remekül szórakozik, és még az Aranyhal-jelvényt is megszerzi. Varjú azonban a jelvény láttán szomorúan lógatja a csőrét, ezért...
|
|
Fordította: Dobosi Beáta
Szórakoztató foglalkoztató füzet Sven Nordqvist kedves mesehőseivel.
Fejtsd meg a muklák színes szúdokuját, számold meg, hány Finduszt meg tyúkot látsz a képen, és ha van kedved, segíts...
|
|