A regény története szerint Harry ​Ackerson diplomaosztója előtt szörnyű hírt kap mostohaanyjától: apja meghalt egy balesetben, séta közben lezuhant egy sziklafalról az óceánba. Harry  a gyásztól sújtva hazasiet, és igyekszik támasza lenni mostohaanyjának, Alice-nek, bár eddig igyekezett kerülni az asszonyt, mivel első perctől kezdve zavarba ejtően vonzónak találta. Azonban Alice kezd egyre furcsábban viselkedni, Harry pedig találkozik egy titokzatos, fiatal lánnyal, Grace-szel, akiről kiderül, hogy ismerte az apját. Harry egyre inkább úgy érzi, apja múltja és a két nő is titkokat rejteget, ezért elhatározza, kideríti, mi történt pontosan az édesapjával.

Habár gyilkossággal és rejtélyekkel tűzdelt történettel van dolgunk, a Gyönyörű hazugságok mégis a lassúbb folyású regények közé tartozik. Sokszor nem is a történet, hanem a mögöttes okok, az érzelmek, a filozofikus mélységű gondolatok a lényegesek. Peter Swanson nemcsak megmutat, hanem az emberi cselekvések mélyét, azok kiváltó okait is kutatja. A szereplőit kissé távolságtartóan kezeli, sokszor mintha egy üvegbúra alatt szemlélné őket, mint egy tudós, aki egy érdekes rovarfaj viselkedését tanulmányozza.

Habár minden egyes karakter külön nézőpontot kap, így  pontosan végigkövetjük minden rezdülésüket, érzéseiket, mégsem kerülünk hozzájuk közel, nem kötődünk hozzájuk, képesek maradunk tetteik tárgyilagos megítélésére.  Annak ellenére, hogy minden egyes szereplő remekül kidolgozott, nincsenek pozitív és negatív karakterek, csupán hősök, akik így vagy úgy cselekszenek. Valahogy még maga a főhős, az Harry, sem tud igazán közel kerülni az olvasóhoz, ő is elidegenített marad egészen a történet végéig.

A regény két idősíkon halad, így a jelen történései mellett megismerhetjük a múltat is. Tulajdonképpen számomra a múlt eseményei sokszor érdekesebbek voltak, mint a jelen, mert ezek a fejezetek lépésről lépésre mutatták be, hogy milyen gyermekkori események, traumák, nevelési és szociális tényezők vezethetnek el odáig, hogy valakiből szociopata és gyilkos váljon. Peter Swansonnak ez a levezetése nagyon izgalmas és mélyen elgondolkodtató.

A regény másik különlegessége szerintem a történet lezárása. Egyrészt meglepő és nem kiszámítható, másrészt pedig van benne valami nagyon kegyetlen és sorsszerű, mint valami ősi igazságtétel, ami az emberi ösztön legmélyéről, a keresztényi erkölcsök előtti időkből fakad.

Összességen a Gyönyörű hazugságok érdekes, nem mindennapi regény. Bár vannak benne krimi és thriller elemek, én inkább lélektani regénynek nevezném, mert Peter Swanson valójában a gyilkossághoz vezető lélektani utat mutatja meg, és nem a nyomozásra teszi a hangsúlyt. Ezért is ajánlom azoknak, akik szeretik a lassúbb folyású, filozofikusabb történeteket, és szívesen tennének egy utazás az emberi lélek legsötétebb mélységeibe.

A teljes recenzió itt elérhető