Hazugságok - elomagazin
(kiadvány: Hazugságok)

Joe Lynch a londoni csúcsforgalomban a kisfia kérésére a felesége autója után ered, még nem sejti, hogy a meglepetésnek szánt akció örökre megváltoztatja az életét. Akkor sem gondol semmi rosszra, amikor a szálloda halljában megpillantja, ahogy Mel indulatosan veszekszik egy közös barátjukkal, Bennel. Később a mélygarázsban elkapja a férfit, hogy kiderítse a nézeteltérés okát. A heves vita hamarosan verekedéssé fajul, és Ben a földön marad. Joe-nak ekkor egy családi vészhelyzet miatt haza kell rohannia, amikor pedig visszatér a verekedés helyszínére, már nem találja ott Bent. Ám ekkor még nem gondol arra, hogy komoly bajba került.

Másnapra viszont az egész élete összedől. Ben nem kerül elő, és Joe telefonja is eltűnik. Közvetlenül ez után a nevében posztol valaki a Facebookon arról, ami az előző este történt, és Joe kezdi belátni, hogy az események kicsúsztak a kezéből, és olyan irányba mennek, amely nem látható előre.

Van egy régi, elfeledett amerikai film, amelyben a főhőst felhívja a barátnője, hogy öngyilkos lesz, és elköszön tőle. Hősünk taxiba vágja magát, de a taxisnak előrenyújtott húszdollárost kiviszi az ablakon a szél, és ki kell szállnia félúton. Mire odaér, a lány halott. Ekkorra már könyörgünk a rendezőnek, hogy történjen már ezzel a szerencsétlennel valami jó dolog is, de a képernyő elől mozdulni nem tudunk.
Hát Joe-val is így vagyunk: drukkolunk neki, hogy ne ítéljék el Ben meggyilkolásáért, aki nem halt meg, hiszen folyamatosan bajba keveri Joe-t. Közben kiderül, hogy Joe házassága, amiről azt hitte, hogy szilárd és szeretetteljes, repedezik. Az iskolából, ahol tanít, kirúgják, egyetlen barátja nem áll szóba vele. Tehát már neki is drukkolunk, hogy derüljön ki: ő nem gyilkos, és tudja helyreállítani az életét.

Mindez az okostelefonok, a közösségi média világában zajlik, ahol soha nem tudhatja az ember, ki olvasta az e-mailt, amit elküldött, hányan látták a Facebook posztokat, tweeteket, és hogy a virtuális világ hogyan képes valakiről elhitetni egy teljesen más képet, mint amilyen ő maga valójában.

http://elomagazin.com/2018/09/konyvajanlo-t-m-logan-hazugsagok/

2018-09-21 13:44:17
Fordította: Szigeti Judit
Egy csodás út Toscanába. Egy váratlan meghívás. És egy gyilkosság éjfélkor... Amikor Atalanta Ashfordot, a műkedvelő nyomozónőt barátja, a versenyautó-pilóta Raoul Lemont elviszi Olaszországba,...
Fordította: Fekete Katalin
Visszament az időben, hogy elnyerje álmai férfiját, de ehelyett a legrosszabb rémálmába csöppent... Joey Vasquez bárhol máshol szívesebben lenne, mint a vacsorán, amelyet a legjobb barátja,...
Fordította: Tihor Szilvia
Egy idős antikvárius. Egy lelkes krimiszerzőnő. Egy magának való órásmester. Ők hárman alkotják a Talányos Tárgyak Társaságát, egy titkos csoportot, amelynek tagjai félévente egy londoni...
Fordította: Dobosi Beáta
Leo Asker nyomozó alig rendezkedett be az elveszett lelkek osztályán, eddigi sikerei elismeréseként előléptetéssel kecsegtetik. Bosszúszomjas ellenlábasa, Jonas Hellman azonban mindent elkövet...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ