(kiadvány: Aki szelet vet...)

Nagyon tetszett ez a könyv! Annyira jó karakterekkel rakta tele az író, hogy akiket nem bírtam, azokat is bírtam - vagy legalábbis valamiért azok is felkeltették az érdeklődésemet, kíváncsi lettem a mozgatórugóikra, és értettem vagy érteni véltem azt, hogy mi hajtja őket. Nem feltétlenül azonosulni tudtam ezekkel a mozgatórugókkal, nem; hanem az író valahogy úgy tudta tálalni ezeket, hogy az ember megértse, hogy igen, ez így működik (vagy: akár így is működhet).

Neuhaus tök jól ír, és bár ez volt az első könyv, amit olvastam tőle, biztos, hogy el fogom olvasni további regényeit is, mert - igazán nem is tudom megmagyarázni, hogy miért, de - a regénye valahogy kilóg a krimik tucatsorából. Hogy mi indokolja, hogy ezt mondjam? Igazából nem tudom, tényleg. Talán üdítőbb volt a stílusa, vagy kicsit más, mint a megszokott? Vagy azért, mert


És azt gondolom, nagy értéke a könyvnek - az olvasmányosságán, könnyed stílusán, pörgő eseményein túl - az is, hogy komoly hangsúlyt kaptak a családon belüli kapcsolatok, a társadalom egyes tagjai (barátok, szomszédok stb.) közötti viszonyok, hogy azok miként lehetnek hatalmas befolyással az életünkre, a gondolkodásunkra, és hogy mások tettei, döntései és indítékai alapjaiban megváltoztathatnak mindent.

Neuhaus szól az önző érdekekről, a családon belüli elhanyagoltságról, arról, hogy hogyan, miben próbáljuk megkeresni a lételemet jelentő kapaszkodókat, ha azok nem állnak evidens módon rendelkezésünkre; ír a párkapcsolatokról, a szülő-gyerek viszonyról, a ránk leselkedő veszélyekről, a politikai-hatalmi játszmákról, így elmondható, hogy a regénye igen sokoldalúan ábrázolja a környezetünket, az emberi eltévelyedéseket, gyengeségeket, és kimondja, hogy nem is annyira nehéz a rossz útra tévedni.

Szól mások akaratának a tiszteletben tartásáról, a családról mint védőbástyáról, a gyökértelenségről és a bántalmazásról, és ezek hosszú távú, hatalmas veszélyeiről - szól mindarról, amit szem előtt kell tartanunk, amikor a döntéseinket meghozzuk, és amit figyelembe kell vennünk akkor is, ha nem a magunk életéről, hanem másokéról van szó.

A teljes recenzió itt olvasható